Kozma Lajos a huszadik század első felének legjobb magyar belsőépítésze: kifogyhatatlan képzelőerő, játékos funkcionalizmus és kérlelhetetlen profizmus. Mindent megtervezett egy házon, a vasbeton gerendától az utolsó névtábláig. Az Iparművészeti Múzeum munkatársai kicsit átböngészték a hagyatékát, és összeraktak egy izgalmas tárlatot (meg egy nagyszerű könyvet) a harmincas évekről. A színes enteriőr-rajzok elsőre retrósnak tűnnek: mélyen ültetett karosszékek, enyhén döntött szivacspárnákkal, favázzal – mintha egy lakótelepi típusbútort látnánk a Kádár-korszakból. De ami ott iskolás másolat, az itt eredeti. A hatvanas évek valódi tömegárúvá változtatta a modern dizájn vívmányait, beteljesítve az avantgárd nagy álmát. Csakhogy közben elveszett a spiritusz, az a barokkos fantázia és végtelen ötletbőség, ami Kozma bútorait is jellemezte: kinyitható kis fiók, lehajtható támla, szekrényből nyíló ajtó, egymásra csukódó asztalkák – sziporka mindenhol. Szó sincs itt olcsó proletár haszonelvűségről, Kozma a budai újgazdagoknak tervezett villákat, megajándékozva őket az amerikai filmekről ismert modern életérzéssel. Van is a szobabelsőkben valami a zöldhasú bankókkal kitömött art deco luxusából. No meg a szecesszióból, amiből Kozma átmentette a mindenre kiterjedő kézműves precizitást és a lenyűgöző formagazdagságot. Kozma modernista építészete nem rideg kockautópia, nem is szappanízű falanszterdíszlet, hanem funkcionalizmusnak álcázott játékszenvedély. A vicces Rend.
Iparművészeti Múzeum
2006. november 24.–2007. május 13.