A székesfehérvári Szent István Király Múzeum egy remek Csók István-kiállítást rendezett Bálványok és démonok címmel. Szende cselédlányok, sokác menyecskék, vérgőzős nagyasszonyok, kéjelgő vámpírnők és előkelő párizsi dámák.
A hosszú kort megért, mindvégig töretlen magabiztossággal alkotó Csók István szerette a nőket. Úgy, ahogy csak a 19. század végén szocializált bohém művészemberek szerethették. Aki ugyanis napokat tölt el a fülledt műterem mélyén alulöltözött modellek társaságában, az óhatatlanul is a szabadosabb élet felé kacsingat, nem úgy, mint a viktoriánus erkölcsön nevelkedett, nyakig gombolt közönsége.
Történt egyszer, hogy a Fränkel-műkereskedés kirakatából a rendőrök leszedettek egy-két közszeméremsértő női aktot. Az esetből botrány kerekedett, a szabados világfiak kiröhögték a csökött kormányzatot, Csók pedig festett egy női aktot Rossz az, aki rosszra gondol címmel. A nagy méretű képen egy pajkos, vörös hajkoronás gyereklány ajánlja magát – klasszikus pózban – a nézőnek. Csók szemtelen riposztnak szánta a képet, de az akt többet árul el a festőről, mint a célba vett erénycsőszökről. A kacér pillantású kis vörös démon és a mögötte lévő gobelinen nyiladozó, húsos levelű, egzotikus növények láttán igazán nem lehet másra gondolni. (A mai feminista művészettörténet-írás mellesleg a korabeli erkölcsrendészettel ért egyet a bűnös férfitekintet kárhoztatásában.) Ma is nehéz elképzelni, hogy Csók maga másra gondolt volna, pláne ha végignézzük a női nemről készített festményeit felsorakoztató kiállítás igazán alapos kínálatát!
Persze ne legyünk igazságtalanok, van az életműnek egy vékonyka szelete, ami tényleg az ártatlan szépségekről szól. Az 1880-as évek franciás „finom naturalizmusán” nevelődött művész ugyanis csendes, szolid zsánereket is festett parasztlányokról. A leánykák hol népviseletben állítanak emléket a romlatlan falusi természetnek, hol egy városi cselédközvetítő irodában üldögélnek faarccal. A tehetséges fiatal piktort a 19. század végén már utolérték a sikerek, és persze a botrányok is. Mert nemcsak úrvacsorára érkező, angyali arcú menyecskéket festett (finom naturalista ecsettel), hanem egy botrányos Mária Magdolnát is, ahogy formás testét a nézőnek felkínálva nyújtózkodik a feszület után. Oltárképnek elég bizarr, még a barokkos ecsetkezelés ellenére is.
Csók nagy kujon volt, még ha ez a századforduló romlott femme fatale-kultuszában nem is volt olyan feltűnő. Festett mindenféle szimbolista nőalakot, meg a műteremben hentergő, vágykeltően rövidülő, meztelen modelleket. Különös témaválasztásaival néha túllicitálta a korszellemet. Készített például egy hatalmas méretű – később megsemmisült – történeti tablót a vérivó Báthory Erzsébetről. A fennmaradt vázlatokon is látszik, hogy micsoda élvezettel elemezte az élvetegen kacagó asszony karakterét, aki előtt meztelen nők vonaglanak a havas udvaron. Volt benne szadizmusra való hajlam, nem vitás, különben miért is vette volna elő a Bibliából az alig ismert Thámár figuráját, Dávid király gyönyörű lányát, akit saját bátyja erőszakolt meg. Thámárból Csók keze alatt (ez már a modern, franciás modorban festő Csók, a 20. század hajnalán) pepita lepellel félig letakart, vonzó szőkeség lett, az erőszak utáni sokkos melankóliában. A Thámárok mellett Székesfehérváron ott sorakoznak a vámpírnő-sorozat képei, meg persze az előkelő párizsi dámaként megfestett – koránt elhunyt – szépséges feleség arcmásai is.
A tárlat külön művészettörténeti szenzációja a frissen restaurált Nirvána című óriási kép. Csók – a párizsi divatot követve – rajongott az ázsiai tárgyakért, csinos kollekciót halmozott fel belőlük, a míves kínai székektől a csillogó fejű Buddha-szobrokig. (A gyűjteményt a festő lánya a Hopp Ferenc Múzeumnak ajándékozta.) Ezekből egy szép válogatás látható most együtt, a keleti tárgyakat felsorakoztató festmények társaságában. A Nirvána egy különös színű, eklektikus kompozíció, a szenvedélyek kioltásának nehézkes allegóriája. Készséggel elhisszük, hogy a művészt megérintette a keleti bölcselet, de az erotikának jobb szószólója volt, mint az érzelemmentes aszkézisnek. A buja nőalakok a Nirvánán is jobban sikerültek, mint a lótuszvirágon üldögélő, kifejezéstelen arcú üdvözült.
Aki nem rajong a nőstényördögökért, az a szomszédos Deák-gyűjtemény termeiben egy ízléses válogatást nézhet végig Csók nem 18 éven felülieknek szóló életművéből. Impresszionisztikus tájak, a ködben úszó Balaton és a mindig bűbájos Züzü, a festő angyali arcú, egyetlen kislánya. Kisszoknyában, kakassal, mentében vagy éppen betegen. Nem érdemes kihagyni.
Csók István Képtár (Szent István Király Múzeum)
2011. 4. 17. – 2011. 10. 2.