A Lehel tértől nem messze, égig érő emeletes házak között bújik meg a nemrég megnyílt AL Galéria. A zord kapun túl gondosan elzárt kiskertbe jutunk: üdülőzóna és faluturizmus keveréke, egy kis kultúrcsemegével. Ami a kultúrcsemegét illeti, jelenleg a kortárs galériában egy nyári válogatás látható. Az Iparterv-generáció egyik prominens képviselője, Ilona Keserü Ilona|Keserü Ilona nyitja a sort legújabb képeivel. Nincs nagy meglepetés, az új munkák a több évtizedes sort folytatják, azt a fajta „kolorisztikus humanizmust”, ami a szivárvány fényszínei és a törtszínekből kikevert emberi testszín közötti harmóniát keresi. A Keserüre jellemző bélszerű csavarodások és hullámzó organikus formák közepette. A második alkotó, Bernd Schwarzer jelenléte mutatja, hogy az AL Galéria nemzetközi mezőnnyel (is) dolgozik. Az ötven felé járó Schwarzer a düsseldorfi művészvilág egyik jeles személyisége – többek között Gerhard Richter vagy Jörg Immendorf mellett. A német festő politikai témákkal foglalkozik, de nem akcióművészként, hanem született koloristaként. Korábban a német nemzeti trikolórt festette vászonra, újabban pedig az Unió zászlója foglalkoztatja, a sárga-kék mezők és csillagok. Mellette a mezőkövesdi születésű, de Párizsban élő Pető István|Pető István munkái láthatók. Könnyed gesztusfestészet, franciás líraisággal és szövegrészleteken alapuló konceptuális felhanggal. Az AL Galéria pittoreszk, mégis kellően elvont absztrakt válogatása átgondolt és működőképes esztétikai profilt sejtet.
2006. június 02. – 2006. augusztus 31.