A 2006. évi Velencei Biennále magyar pavilonját tartalommal megtöltő, a rejtett hálózatok architektúráját dokumentáló csapat, a Reorient mutatkozik be kiállításával a Párizsi Magyar Intézetben. A november 20-án nyílt és 2008. január 30-ig látható kiállítás egyszerre építészeti, kulturális és városszociológiai munka, amelynek témája/tárgya a Magyarországon élő kínai és dél-kelet ázsiai közösség.Minden installáció mozog, csipog és villog. Az intézet kapuzatát beborító, kis hangszórók százaiból összeálló hangfalból a budapesti kínai piacokon felvett rejtett hangok újrakomponálva teremtenek új (hang)tereket, a drótokon csüngő, egész falakat beborító kis játékautók tömegei időnként közlekedési dugóba csoportosulnak, majd ismét megnyugszanak. A csapat az utcai hanginstalláció, a PMI kiállítótere és a lépcsőház játékán vezeti keresztül a rue Bonaparte felől érkező párizsi látogatókat.
A látványos vizuális elemek egy szociológiai-városhasználati projektet takarnak. A projekt katalógusban és a www.reorient.hu honlapon hozzáférhető tanulmányok a kínai és dél-kelet ázsiai betelepülők épített és tárgyi kultúráját, városhasználati szokásait, a két kultúra egymásra hatását vizsgálják.
A városi kultúrát alapjaiban átalakító rendszerváltozással egy időben indult meg az a bevándorlási folyamat, amelynek eredményeképpen Magyarország mára a távol-keleti országok európai hídfőállása lett. A „kínaiak” – ez az összefoglaló megnevezése a sokféle kelet-ázsiai bevándorló csoportnak – gyakorlatilag egységes arculatú, karakteres és mindenki által ismert környezetet kialakítva kezdték el használni szinte minden településen a kereskedelmi egységeket. A kínai éttermek, diszkontok, áruházak, piacok a magyar társadalom széles rétegei számára meghatározó áruforrássá váltak, és a személyes környezetbe vándorló tárgyakon, ruhákon, technikai eszközökön keresztül a hazai és európai környezetkultúrát is formálták.
Párizsban szintén nagy ázsiai közösség él, a két város számos közös tapasztalatban osztozik e kultúrákkal történő találkozáskor, ezért a több éve, a világ számos országában bemutatott projekt itt is nagy érdeklődésre számíthat.