A kiállítás kicsi, de akár retrospektívnek is nevezhetnénk, hiszen Steiner Villő már 2004-ben végzett a MOME-n, s a fenn középen látható kép (az Elena, szeretlek! feliratú monumentális falfirkával) még Erasmus-ösztöndíjas görögországi tartózkodása idején készült, a legfrissebbeken pedig még alig száradt meg a festék. Mégis összeköti ezt a néhány munkát a képalkotási mód hasonlósága, amely a kezdetektől fogva jellemzi Steiner Villő munkáit. Van, amikor különböző eredetű elemeket, motívumokat egymásra csúsztató vagy egymás fölé helyező, a mélységekkel játszó kollázsokat készít, máskor egy-egy képet, képrészletet sablonként alkalmazva, mintává sokszorozva építkezik a síkban. A leggyakrabban a kettőt kombinálja.
A kiállításnak címe is van: Souvenir – és a kiállított művek e sokjelentésű francia szó valamennyi árnyalatát mozgásba hozzák. A souvenir nemcsak emléktárgy lehet, amely egy eseményre, élményre vagy fontos gondolatra, jelentős személyes kapcsolatra utal, mint mondjuk egy szívecskét formázó medaillon, amelybe Mária-kép éppúgy kerülhet, mint fénykép, vagy más – csak a medál viselője által tudott jelentésű – tárgy vagy jel. Souvenir egy-egy emlék, a megemlékezés valamiről, valakiről, egy jelentős eseményről vagy helyszínről. Souvenir valakinek az emlékezete, sőt az önéletrajz is.
Steiner Villő nem önéletrajzot ír képekben, de e képek valamennyi eleme az ő életéhez, a számára valamikor valamiért fontossá vált tárgyakhoz, látványokhoz kapcsolódik, ami lehet a nagymama szobájának csipkefüggönye, egy régi – még az ő születése előtt készült – családi fénykép, a Madonna feje Botticelli Bardi-oltárának reprodukciójáról, vagy bármiféle talált motívum: régimódi tetkó, egy kaktusz tüskéinek vibráló szerkezete, egy-egy saját fotó részlete. Nem elemzi a talált képeket, hanem felbontja, ízekre szedi és újfajta rendbe kényszeríti – ha hagyják magukat. Különböző együttesekben összekerülnek és beszélnek egymással a képeken, amelyek ugyanarról mindig mást és mást mondanak, vagy pedig – az ismétlődő képi séma ellenére – egészen másféle dolgokra vonatkoznak. Hol a tárgyak párbeszéde, vagy éppen veszekedése, hol a tárgynak és hátterének vagy környezetének egymást alakító viszonya a fontosabb, hol pedig a festékrétegek, a technikák, a látásmódok kölcsönhatása.
A tisztán technikai jellegű ötletek kipróbálása is váratlan eredményeket szül. Így azután a mustrás háttér előtt világító, beleolvadó vagy abból felbukkanó medál képei is logikus sorozattá szerveződtek, de ez a logika mégsem formai, hanem az emlékezésnek és a magunk történeteivel való megbirkózásnak a logikája. Érdekel, megfog, tetszik nekem, s remélem, Önöknek is tetszeni fog.