Pace Wildenstein Gallery, New York
Korábbi kiállításán Robert Irwin Joseph Albers munkásságára emlékeztetett tisztelettel. Most egy másik perceptuális mágus, Barnett Newman 1966–70 között festett Who’s Afraid of Red, Yellow and Blue (Ki fél a vöröstől, sárgától és kéktől) című sorozatát idézi fel. Irwin Who’s Afraid of Red, Yellow and Blue3 című bemutatója Newman festményeit ön-reflektáló architektúraként jeleníti meg. A japán buddhista templomoknak alacsony, lapos mennyezetük és tiszta, üres, lapos padlójuk van. Ezek a szakrális terek horizontálisan szervezettek, félhomályosak, egyáltalán nem teátrálisak, ugyanakkor képesek lelassítani a látogatók pulzusát. A világ építészetében talán egyedül ezek a kifinomult arányérzékkel megkomponált terek hasonlítanak a csend hangjához. Pontatlanság lenne Irwin installációját a japán buddhista építészethez hasonlítani, ugyanakkor a kapcsolat a modern nyugati festészethez, annak is az absztrakt, geometrikus irányzatához nyilvánvaló. Három nagyméretű aluminium panel függ a mennyezetről. Az egyik vörösre, a másik sárgára, a harmadik kékre van festve. Mindegyik panel alatt identikus panel fekszik a padlón. A lakk-szerű akryl festékkel bevont aluminium panelek felszíne sima és ragyogó, visszatükrözik a galéria építészetét, a látogatók figuráit, a mennyezeti üvegablakokon beáradó fényt és egymást. A mennyezetről függő paneleken az alattuk fekvő párjuk reflexiója látható, nem sima felszínként, hanem sötét víztükörként megjelenve. Ha a padlón fekvő paneleket nézzük, a felettük függő felületeket látjuk, ahogy a sötét térbe vezetnek. Irwin régóta használ hasonló optikai illúziókat, amelyeket mindig a legegyszerűbb eszközökkel ér el. Most is csak a Newman által használt anyagot, a festéket alkalmazza a különleges hatás elérésére. Nemcsak a japán templomok auráját idézi az installáció, hanem a japán falvak teaházait is. Csendet sugall, még akkor is, ha a galéria tele van látogatókkal. Lélekgyógyító, kommunális, szakrális tér túlstimulált világunkban.
http://www.pacewildenstein.com/