A huszadik század jól elbánt a festészettel, előbb Duchamp adott neki sakk-mattot, majd az éteri és filozofikus konceptuális művészet söpörte le a tábláról. A tabula rasa után, a nyolcvanas években az Új festészet visszalopta a tetszhalott technikát a művészettörténet fősodrába. Majd a következő évtizedet megint a konceptuális művészet uralta, de végül, az ezredfordulón ismét visszatért a jó öreg piktúra. Nem is akárhogy: jött, látott és győzött.A diadalmenet mögött a szélesebb közönség felé való nyitás igénye és a nagy forgalomról álmodozó, gombamód szaporodó kortárs kisgalériák álltak. Az új évezred kortárs festészete nem csak a művészettörténet belső dialógusához igazodik, hanem az éppen aktuális populáris vizuális környezethez. Ennek megfelelően fiatalos, urbánus és trendi. Nem is a halszálkamintás zakóban körmölő egyszeri értelmiségi a célcsoport, hanem az érdekességekre nyitott, jólkereső, nagyvárosi yuppie, aki a klasszikus idézetek helyett a popkulturális utalásokra vevő. Ez pedig az utóbbi szűk évtized festészeténél jól működik. A steril és gépies fotórealizmust például párhuzamba lehet állítani a techno-korral, az utána következő neo-popos dekoratív irányzatot pedig le lehet vezetni a retródivatból. De egyértelműen jelen van a kiállítóterekben a minimalizmus is, ami ma már egy tőrőlmetszett designstílus, minimális esztétikai újdonságvággyal. Az ezredforduló után itthon is kialakult a komoly mennyiséget termelő kereskedelmi képfestészet, ami egyre távolabb sodródik a kortárs művészet ezoterikus belső párbeszédétől. Miközben egyre inkább beágyazza magát a divatos vizuális trendek összefüggései közé. A street art „stílusa” is hasonló karriert futott be, a graffiti-kalligráfia és a groteszk rajzfilmszörnyek ma már a konzumipar egyik legjobban eladható termékei, szinte elválaszthatatlanul összenőttek az MTV új image-ével. A pályakezdő fiatal festőművész, Hidvégi Áron munkássága tökéletesen beleillik ebbe az esztétikai mátrixba. A tavaly diplomázott Hidvégi retró-ízű feliratokból, street artos sablonokból, képregény-figurákból és újságkivágásokból építkezik. Pulzáló, tarka, hipertrendi képfelületek, az elmúlt fél évszázad vizuális közkultúrájától elcsent motívumokkal: spray-vel felfújt szárnyas koponya, nagy szemű japán manga-arc, hatvanas éveket idéző dőlt betűtípus, szivárványszínű graffitis feliratok, ismétlődő minták, különböző újságokból kivágott képek egymásra ragasztgatva és visszatépkedve. Bár Hidvégi minden idegszálával a jelenben él, megidézi a pop artot is, a fogyasztói társadalommal flörtölő magasművészet egykor volt úttörőjét. A Specialist című képe elhasznált hátterével vagy a Rooky megsárgult újságpapírjaival olyan ódon hatást kelt, mint az évtizedek óta múzeumban porosodó pop art-munkák. És ez fontos momentum! Ugyanis arra figyelmeztet, hogy a designtrendekkel való közösködés nem jelenti azt, hogy a kortárs festészet átiratkozott volna a grand art osztályából a műkereskedelemhez. Inkább kettős játékot űz, egyszerre követve a divatot és a művészettörténetet. 
NextArt Galéria
2008. május 8 – június 14.