Az Internet Marketing Klub (IMK) és a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) által az idén immár hatodik alkalommal közösen meghirdetett „Év Honlapja 2007” pályázatra 167 érvényes nevezés érkezett. A szakmai zsűri a 13 nevezési kategóriából 10 kategóriában ítélt oda díjakat. Hat honlapot pedig különdíjjal jutalmazott.Az elbírálásban döntő szempont volt a honlap felépítettsége, az információ minősége és frissessége, a tartalom aktualitása, az interaktivitás mértéke, a szolgáltatások fejlettsége, valamint a kitűzött vállalati cél tartalmi és képi megvalósulása.
Minden honlapot három zsűritag értékelt. A honlapokat egy véletlengenerátor osztotta szét számukra. A kiértékelt pályázatok eredményének átlagolása után a zsűri minden kategóriában az első hármat még egyszer közösen értékelte. Így alakult ki a végleges sorrend.
Kultúra kategóriában
www.nemzetisirkert.hu – Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. nyert
Különdíjat kapott
www.artportal.hu – Enciklopédia Kiadó