2011. augusztus 1-ején, hétfő reggel 7 órai kezdettel furcsa látványra figyeltek fel a New York-i Wall Street munkahelyükre masírozó dolgozói. A hivatali egyenruhát viselők némelyike lelassult és vetkőzni kezdett. „Könyörületes Isten!” – visította egy, a jelenetet mobilján fényképező nő. „Az ott teljesen meztelen!”
A Wall Street, a világ pénzügyi központja, a láthatatlan, mindenható világkormány székhelye, különösen az amerikai Tőzsde marcona palotája és a benne naponta megismétlődő alkimista rituálé számtalan művészt megihletett már. Arturo Di Modica például saját pénzéből (360 ezer $) 3,2 tonna súlyú, 3,4 méter magas, 4,9 méter hosszú, támadó bikát ábrázoló bronz szobrot öntetett és állított fel, közvetlenül a 20 méter magas, feldíszített karácsonyfa mellett, a Tőzsde lépcsői előtt, 1989. december 15-én. A szobrot karácsonyi ajándékul szánta a pénzipar szorgalmas munkásainak. Az engedély nélkül felállított szobrot a rendőrség elszállította.
A kitörő össznépi tiltakozás hatására végül New York önkormányzata engedélyezte a szobor (ideiglenes) újra felállítását, de nem a Tőzsdepalota előtt, hanem néhány sarokkal távolabb, a Bowling Green téren, ahol mindmáig a turisták kedvence. Bár állandó engedélyt a bronzbika mindmáig nem kapott, és az ideiglenes felállítás engedélye régen lejárt, a választóik bosszújától tartó illetékesek nem merik eltávolíttatni. A szobor tulajdonosa továbbra is az akciója következtében nagyon híressé vált művész, aki a műalkotás előállítási költségének sokszorosát kereste az elmúlt években, mert minden olyan céget sikerrel beperelt, amely művét saját reklámcéljaira használta.
Nekem a New York-i tőzsde ihlette művek közül legjobban Abbie Hoffman és barátai, a Yippie mozgalom és párt (Youth International Party) alapítóinak 1967. augusztus 24-i akciója tetszik. A tőzsde galériájáról egydolláros bankjegyeket szórtak az odalent ordítozó, naponta milliókat kereső brókerek közé, akik négykézláb mászva, egymást, fellökve, letiporva, véresre verve harcoltak a padlóra hullott bankjegyekért. Az akcióművészeket persze gyorsan kituszkolták a pénz templomából az őrök, de a bejáratnál már a New York-i média kamerái és mikrofonjai várták őket.
Aznap, és napokig utána valamennyi amerikai tévéállomás vezető híre lett az akció, újra és újra megismételték a képsorokat, amelyeken az őrök által kituszkolt Abbie Hoffman azt kiabálta, hogy nem engedik be a zsidókat a New York-i tőzsdére. A tőzsde padlóján négykézláb bankjegyekre vadászó brókerekről azt mondta, hogy azok csak azt csinálták, amit egyébként is szoktak. (Az akcióról és a yippie-k hasonló mediahack-jeiről részletesen írok a YIPPIE! Az engedetlen polgár című könyvben.) Azóta – óriási költséggel – golyóbiztos üvegfallal zárták le a galériát, nehogy még egyszer eszébe jusson valakinek aprópénzt dobálni az odalent nyüzsgő brókereknek.
Az amerikai gazdaság és annak mágikus központja, a New York-i Tőzsde az utóbbi napokban ismét a globális média vezető hírei közé került, ahogy az amerikai politika konkurens érdekcsoportjai zsarolták egymást (és valamennyiünket) a világgazdaság összeomlásának nagyon is valóságosnak és közelinek látszó rémével. Persze a színjátékot józanul szemlélők nem dőltek be a színjátéknak. Tudták, hogy ezek a dúsgazdag világatyák nem fogják megkockáztatni a saját vagyonuk és hatalmuk elvesztését, s a játék csak addig tart, amíg valamelyik fél nem pislant, ami az utolsó lehetséges pillanatban meg is történt. A félelmekre balanszírozók közben betegre keresték magukat megint a tőzsdén.
A 2011. augusztus 1. reggeli műszakkezdésére időzített Ocularpation Wall Street (lefordíthatatlan szójáték – nagyjából ’Wall Street-i látvány-foglalatosság’-ot jelent) című, Zefrey Throwell által szervezett akció során 46 részvevő vetkőzött részben vagy teljesen meztelenre. Maga a szervező is ledobta ruháit néhány percre és meztelenül árult virslit, ahogy a többiek is valamilyen foglalkozást végzőt imitáltak Ádám/Éva kosztümben. A gyorsan a helyszínen termett rendőrök egy busy-busy brókert alakító ruhátlan nőt, egy járdát kövér pucérsága teljes pompájában seprő gondnokot, és – kutyájával együtt – egy meztelen kutyasétáltatót tartóztattak le. A letartóztatottakat a közeli őrszobára vitték, ahol utcai botrányokozással vádolták meg őket, majd mindhármukat szabadon engedték.
Zefrey Throwell edukációs célzattal szervezte meg az akciót. „Némi átlátszóságot próbáltam kölcsönözni a Wall Streetnek, hiszen olyan átkozottul titokzatos” – nyilatkozta. A nyilvános meztelenségtől való közös félelmünkre szándékozott apellálni. Célja a meztelen munkavégzés abszurd freudi rémálmának megvalósítása, „a Wall Street leleplezése” volt. Az akció ötletét egy, a középiskolai tanárként nyugdíjba ment édesanyjával folytatott beszélgetés adta. Az asszony nyugdíjas éveire félretett pénzét elvitte a 2008-ban kirobbant gazdasági válság. Kénytelen volt újra munkát vállalni, mert az államtól kapott csekély összegből nem tudott megélni. Nagyjából ugyanebben az időben fia brókerként dolgozott San Franciscóban. „Ez volt az összes munkáim közül a legkafkaibb” – mondta Zefrey Throwell. „Mintha az abszolút ürességben töltöttem volna naponta nyolc órát. Borzalmas élmény volt. Ez volt az első alkalom életemben, hogy tényleg rabszolgának éreztem magam.”
Ez a tapasztalat inspirálta az első, akkor még egyszemélyes ’Ocularpation’ akcióra. Meztelenül, egy asztal mögött ült 10 percig San Francisco üzleti negyedében. Az ottani rendőröknek a szeme se rebbent akciója láttán. Miután New Yorkba költözött, hasonló akciókért többször előállították, egy ízben le is tartóztatták. Szervezett például olimpiát hivatalnokok számára New York belvárosában, amelynek egyik számaként 50 m-es úszóversenyt rendeztek egy szökőkútban. A New York városa jobban fest, mint én című akciója során fehér kezeslábasban kúszott az utcán, így válva a járdák mocskával festett műalkotássá.
A helyiek New York sokat látott lakóinak módján reagáltak a Wall Streeten megjelenő meztelenek tömegére. A nők visítottak, a férfiak hümmögtek, vagy beszóltak valami jóindulatút, gúnyosat vagy karcosat, és persze mindenki lázasan fényképezett mobiljával. Pár órával később többen kaptak komoly pénzt képeikért az eseményre azonnal ráugró médiától. Legnagyobb sikere egy mobilon főnökének pezsgőt rendelő pucér „titkárnőnek”, és a nagyokat ugorva, péniszét lengetve, láthatatlan aerobic edzést vezénylő, meztelen „edzőnek” volt. Őket fényképezték a legtöbben. Akadt olyan járókelő, aki felsőruháit ledobva maga is aerobicolni kezdett.
Néhányan azt hitték, hogy reklámfilmet forgatnak. Mások a részvevő művészek önreklámozásának gondolták az akciót. „Nem értem, hogy mit akarnak ezzel, de tisztelem őket a bátorságukért. Szabad embereknek látszanak” – mondta egy munkába siető ápolónő. „Sok meztelenség van ezen a nyáron” – jegyezte meg közömbösen egy újságárus. „Ez az év témája. Engem nem ráz meg különösebben. Az biztos, hogy fel fogja dobni a délutáni újságeladásokat. Tehát végeredményben nem haszontalan, amit ezek a bohócok csinálnak.”
A szervező édesanyja telefonon nyilatkozott az egyik televíziós csatornának. „A fiam nagyon kreatív. Én sokkal prűdebb vagyok nála.” Az asszony nem vett részt az akcióban, nem is jött el megnézni, de egyetért fia céljaival és nagyon büszke találékonyságára.
Az akció kapcsán azon morfondírozok, hogy miért utálja a fehér ember annyira a saját testét, hogy skandalumnak számít, amikor meztelenül mutatkozik nyilvánosan? A magam részéről szívesen gyönyörködnék a parlament ódon széksorai között meztelenül vitatkozó, dagályos beszédeket mondó politikusokban vagy meleg nyári vasárnap délutánonként pucéran korzózók tömegeiben a folyóparton.