Gulbenkian nevét és az általa létrehozott Alapítványt leginkább csak a művészetkedvelők ismerik, holott Calouste Gulbenkian, az örmény származású üzletember a maga idejében nagyjából olyan ismert személy lehetett, mint a mi korunkban Bill Gates vagy Steve Jobs.
Az élete során számos országban az olajkitermelésben és -kereskedelemben tevékenykedő Gulbenkian szerencsére művészetkedvelő és adakozó természetű ember is volt, így az 1955-ben Lisszabonban bekövetkezett halála után végrendeletében hatalmas összegű művészeti alapítványt hozott létre. A lisszaboni központú, de Londonban és Párizsban is jelen lévő Alapítvány ma is jelentős kiállításokat szervez, rendez és szponzorál, és tevékenységében kiemelt helyet kap a fotóművészet. A szeptember 11-én nyílt párizsi kiállítás egy nagyon is aktuális kérdéssel, az európai identitással foglalkozik.Gulbenkian maga is megtapasztalhatta, hogy a különböző társadalmi szokások és hagyományok, a kulturális rögződések mennyire meghatározóak, sőt gyakran korlátozó hatásúak lehetnek, hiszen az örmény szülőktől, de Isztambulban született, tanulmányait Irakban és Egyiptomban végző fiatalember angol állampolgárként főként amerikai olaj-projektekből szerezte vagyonát, ugyanakkor legszívesebben párizsi, fényűző palotájában lakott, és végül Lisszabonban fejezte be életét. Így nyilvánvalóan élete során sokszor találkozhatott a nemzeti identitások kreatív, de egyben elválasztó örökségével. Lehet, hogy a mostani kiállítás kurátorainak döntésében is szerepet játszott az alapítvány névadójának sokszínű nemzeti hovatartozása, mert a 12 fiatal európai és kortárs fotóművész képeiből bemutatott kiállítást az utóbbi évtizedekben sokszínűvé váló, és az identitás és a multikultúra kérdését többsíkúan felvető Európának szentelték.
Az Európai Identitás címmel most megrendezett kiállítás előzménye az volt, hogy 2011-ben négy európai alapítvány összefogott, hogy megvalósítsa a European Photography Exhibition Award projektjét, mely az európai identitás bemutatását tűzte ki célul, a fotóművészeten keresztül. Miután az ötlet a társadalmi, kulturális, földrajzi és nyelvi különbözőségek következtében már önmagában is a megvalósíthatatlanság veszélyét hordozta magában, a portugál, az olasz, a norvég és a német kurátor úgy állapodott meg, hogy közösen 12 fiatal európai fotóművészt (azonos arányban férfit és nőt) választanak majd ki, hogy az általuk jónak látott témakörben próbálják az identitás kérdését értelmezni. Így aztán a kiállított képek tematikájukban jelentősen eltérnek, és a rendező elv sokkal inkább esetlegességet mutat, mintsem egységességet. Az olasz Pietro Masturzo a családi hagyományokat helyezi – egyébként Ogyesszában készített – képeinek középpontjába, a norvég származású Marie Sjøvold a természet misztikumában, a dán Hannah Modigh a fiatalság állandóságában keresi az európai identitás közös vonalát. Egyetlen a kiállító művészek között az ugyancsak olasz Gabriele Croppi, aki fekete-fehér, egyébként a kiállítás talán legszebb képein a városi építészet kontrasztjait ragadta meg. Érdekes egybeesés, hogy a két portugál fotós (José Pedro Cortes és Joao Grama) által bemutatott anyagban az ember környezetre gyakorolt, és sokszor a természetet elcsúfító hatása a vezérmotívum. A német Linn Schroder képein színes és fehérbőrű emberek állnak modellt, meglehetősen idegennek érezve környezetüket. Az olasz Davide Monteleone neve már az ismert, albumokat publikáló, díjakat nyert fotóművészek közé tartozik. A mostani kiállításon látható megrázó képei egy sziciliai menekülttábor kilátástalanságán keresztül mutatják be, hogy a minden személyes tárgyuktól megfosztott, csónakokkal érkező illegális bevándorlók szinte arcnélküli lényekké alakulnak át a számukra teljesen idegen környezetben. Hagymányosabb témát választott Isabelle Wenzel, aki az identitás közös voltát a női testek tradicionális szépségével szemlélteti. Ugyancsak az európai problémák egyik közös pontját veti fel fotóin Frederic Lezmi, aki a városiasodás ellentmondásos, és egy nyugodtabb, emberségesebb életformát megszüntető veszélyével foglalkozik. A portugál Catarina Botelho szintén a már ismert nevű fotósok közé tartozik, annál is inkább mert már 26 éves korában, 2007-ben sajtófotós díjat nyert, és az itt látható, legegyszerűbb műanyagból készült háztartási tárgyakat bemutató, szinte festészeti megoldású csendéletei valóban kvalitásos művésznek mutatják. Monica Larsen képein nőket, anyákat láthatunk, akik vörös színben játszó, meleg hátterek és fények ellenére az egyedüllét, az elhagyottság és a magány dermesztő hidegétől szenvednek. Az a tény, hogy a 12 alkotó szinte egyetlen közös pontot sem talált arra, hogy az európai identitás képi definícióját közelebb hozza, jól mutatja, hogy Európa identitása a jövőben majd egyre inkább a különbözőségek egymásmellettiségére épül és egyértelmű, hogy a kurátorok szándéka is valahol ezt a sokszínűséget akarta bizonyítani. Az Európai identitások című kiállítás a párizsi Gulbenkian Alapítvány épületében, (39, bd. La Tour Maubourg) látható, 2012 november 18-ig.