Ismét sikerült kellemes meglepetést szereznie Kieselbach
Tamásnak még azok számára is, akik jól értesültnek tartják magukat
műkereskedelmi berkekben. Ráadásul ezúttal – az előzetes várakozással
ellentétben – nem legújabb árverésének anyagát prezentálta az április 29-én
délelőtt tartott sajtóbemutatón, hanem értékesítéssel kísért emlékkiállítást
nyitott meg ünnepélyesen egy legendássá
vált privát kollekció anyagából válogatva.
Bedő Rudolf (1891-1978) az úgynevezett „rejtőzködő
műgyűjtők” körébe tartozott világéletében. Az 1910-es évek végétől apai
örökségéből vegyi üzemet és festékgyárat működtetett Nagybányán, majd a két
világháború között Budapesten féltucatnyi bérpalotája is volt és ezek
szolgáltatták az anyagi alapot évtizedeken át lenyűgöző mennyiségű és minőségű
műtárgyállományának összehozásához. Vele született kvalitásérzéke mellett 1923
körül festészeti tanulmányokat is folytatott Thorma János irányításával, akitől
a mostani kiállításon is láthatunk egy szép képet. Kedvelt művészeivel élénk
kapcsolatot ápolt, így sikerült már műtermükből megszereznie a legfrisebb és
legsikerültebb remekműveket. Emellett amatőr fotográfus volt, enciklopédikus
jellegű elméleti tudásának köszönhetően pedig rendszeresen publikált
művészettörténeti tanulmányokat. A rangidős magyar alkotók közül leginkább
Rippl-Rónai Józsefet csodálta és tőle legkedvesebb főművét is sikerült
megszereznie a festő halála után. A Karcsú
nő vázával a kaposvári mester ifjúkori párizsi szerelmét, egy francia
festőnőt ábrázolja életnagyságban – ezért nem vált meg tőle egész életében – és
ez korábban még sosem szerepelt a nyilvánosság előtt, így a mostani tárlat
főfalán ennek egyik fő attrakciója. Az idős festők mellett hallatlan érzéke
volt a tehetséges fiatalok felfedezésére, akiknek következetes mecénása lett.
Jándi Dávid anyagi támogatásától kezdve az Ámos Imre-Anna Margit házaspár
párizsi utazását is ő tette lehetővé, amikor Chagallal talákoztak. Bálint Endre
és Korniss Rezső vagy Hincz Gyula és Rozsda Endre erőteljes korai művei is így
kerültek a Bedő-gyűjteménybe, beleértve a most 104 esztendős festő-matuzsálem –
Lossonczy Tamás – fiatalon alkotott munkáit egyaránt. Kádár Béla életművének
különféle periódusaiból is birtokolt képeket, olyannyira, hogy a határokon túl
rendezett tárlatokra is tőle kölcsönöztek vagy vásároltak főműveket, majd
1971-ben ő rendezte az első retrospektív tárlatot számára, amely a felfedezés
erejével hatott. Ezektől az említett élvonalbeli alkotóktól és nem kevésbé
híres kor- és pályatársaiktól egyformán találunk kisebb-nagyobb képeket a
levegősen tálalt alkalmi bemutatón.
Nem hiába volt Nemes Marcell világhírű műgyűjteménye Bedő
Rudolf önként választott példaképe, mert mindketten a legnagyobb huszadik
századi műgyűjtők közül is a lehető legszélesebb érdeklődési körrel bírtak. Ez
a nyitottság a történelmi korra és földrajzi térre éppúgy vonatkozik, mint a
legváltozatosabb alapanyagokra és műfajokra, avagy az egyedi és sokszorosított
előállítási technikákra. A Kieselbach Galéria találó válogatásának és rendkívül
elegáns tárlatrendezésének eléggé nem dícsérhető érdeme, ahogyan a
sokféleségben tudja közvetíteni az egységet, a privát enteriőrnek azt a
páratlan harmóniáját, amely a Bedő-lakosztály egyes szobáinak teljes
berendezését külön-külön és együttes összhatásában is jellemezte. Így kerül a
kollekció legrégebbi darabja – egy fél évezredes, gótikus Madonna fából
faragott, festett szobra – mellé avantgárd aktábrázolás, amelyet barokk oltár
drapériája keretez és éppolyan jól megvannak egymás mellett, mint kissé
távolabb az egyik kirakatban egy fehér alabástrom reneszánsz Mária, amely elé
intarziás biedermeier bútordarabon, kék-fehér mintás távolkeleti porcelán
edényben helyeztek el virágot, akárcsak egy templomban. Florális mustrájú
flamand faliszőnyegre a gobelin sötét zöld és barna színtónusait ismétlő modern
tengeri táj rímel remekül, amint a súlyos hajótest darabokra „törik” a tükröző
vízfelszín hullámverésén. Rokokó szekrény polcain különféle vallások apró
kegytárgyai sorjáznak békés együttélésben, egy virágosra pingált paraszti
tálalón karakteres habán kerámiák, patinás rézedények vagy felvidéki üveghuták
szintén kézzel formált, kedvesen sete-suta butéliái símulnak egymás mellé és
még hosszasan folytathatnánk a tallózást…
A Kieselbach Galéria összes termeiben most megnyílt,
nagyvonalú szemle csak némi ízelítőt tud nyújtani a teljes gyűjteményből,
amelynek jelentőségét a puszta számadat is jól érzékelteti, hogy közöttük több,
mint száz a védetté nyilvánított alkotás, amely nem vihető ki az ország
területéről. Az anyag legjava szinte csodával határos módon vészelte át két
világáégés pusztításait, majd amikor az államosítással a famíliától elvették
összes ingatlanjait – a gyáraiktól a bérpalotákig – egyes műtárgyak időnkénti, kényszerű
eladogatása biztosította számukra a tisztes megélhetést hosszabb távon is. Bedő
Rudolf örökösei most a galériát bízták meg a hatalmas hagyaték tudományos
feldolgozásával és műkereskedelmi felleltározásával, amelynek nyomán nem egy
szokványos vagy annál is vaskosabb katalógus, hanem egy reprezentatív kötet fog
megjelenni, az eddigi tervek szerint legkésőbb év végéig. A kézenfekvő és eddig
automatikusan bevett megoldás – az aukciós licitálás – helyett a rendhagyó
értékesítést is a galériára bízták. Ez egy hosszadalmas folyamatot igényel,
amelynek során a galéria közvetít a potenciális vásárlók, valamint a jelenlegi
tulajdonosok között. Így bizalmasan kezelt árakkal és diszkrét üzleti
tárgyalások mellett kerülhetnek az egyes műtárgyak – a család óhajtása szerint
– a lehető legméltóbb új helyükre, legyen az hazai vagy külföldi közgyűjtemény,
illetve itthoni valamint a határokon túli privát kollekció. A mostani,
budapesti kiállítást május végéig kereshetik fel az érdeklődők. A tudatosan
kihagyott tavaszi szezon után legközelebbi „menetrendszerű” árverésük az őszi
évadnyitáskor, októberben várható Kieselbach Tamás közlése szerint.