A téma az utcán hever – mondhatta magában Caro Jost, a New Yorkban is tanult német művésznő valamikor a kilencvenes évek derekán, amikor kipattant fejéből a Streetprint koncepciója. Jost a világ nagy metropoliszait járja, hogy az úttestek mintázatáról olajfesték lenyomatokat készítsen.
A nagyvárosok sorába néha beilleszt egy-egy kisebb települést is, például Veszprémet, ahol szintén vett egy mintát, ha már kiállítást rendeztek a számára. A királynők városába a német művésznőt a nemzetközi hírű monokróm anyaggal büszkélkedő, trendi Vass Gyűjtemény hívta meg egy decens kamaratárlat erejéig. Jost halvány szürkékre mázoltatta a falakat, hogy fekete, fehér és vérvörös festményei tökéletesen érvényesüljenek a kiállítóteremben. Munkái elsőre lakkozottan csillogó, homogén, egyszínű vásznaknak tűnnek. Kicsit közelebb hajolva viszont már kirajzolódnak a minták, a burkolókövek közti vájatok rácsa, az autógumik meleg aszfaltba préselődő árka vagy a kockák közti űrt kitöltő apró kavicsok. Jost az eljárás technikai részleteibe nem avat be, nem tudjuk, hogyan lehet ilyen tökéletesen csillogó a festékfelszín, ha egyszer (a képekbe ragadt kis kavicsok tanúskodnak erről!) a massza közvetlenül az úttestre került. Maradjunk annyiban, hogy Jostnak sikerült valamiképpen pozitív domborművet készíteni a megviselt nagyvárosi utcák felületéről. A klasszikus modernizmus egyszerűsítgető esztétikai parancsát követi, elhagyja a realista utánzást és a nyomdai eljárások nehézkes apparátusát. Közvetlenül a valóság felszínét örökíti meg, áttétel nélkül, mint egy fotogram. De nem véletlenszerűen dolgozik, főleg híres művészek lakóháza mellett vesz mintát az úttestből, bár erre a pontos útkereszteződések helyét rögzítő címekben már nem utal. Vagyis a radikális művészeti formacsupaszítás csupán ürügy, Jost valójában a művészlegendák lába nyomát kutatja, hideg, intellektuális, monokróm modorban.
Modern Képtár – Vass-gyűjtemény, Veszprém
2008. október 11.–2008. december 13.