Bár április 21-én bezár a Ponton Galéria Mesék a szemnek című kiállítása, a kiállított tárgyak továbbra is láthatók, sőt hozzáférhetőek lesznek: a könyvesboltok polcain. A Ponton Galéria ugyanis a mai fitatal mesekönyv-alkotók kísérleteit, alkotásait állította ki, s kívánt átfogó képet adni a mai magyar mesekönyv-illusztráció helyzetéről, irányzatairól.
Az utóbbi időben – oly sok minden mellett – a magyar mesekönyvek felett is megkondították a vészharangot. Míg a rendszerváltozás előtt a Móra Kiadó jóvoltából, és a sajátos TTT-kultúrális rendszer „mellékhatásaként” elsőrangú írók-költők és grafikusművészek együttműködéseként egész nemzedékek nőttek fel különleges mesekönyveken, a kilencvenes években induló magánkiadók egy része „fejőstehénnek” nézte a gyermekkönyv-piacot. A gyermekkönyv ugyanis soha sem jön ki a divatból, hiszen a gyermeknevelés korai szakaszában szinte elengedhetetlen eszköz a szülők számára. A video és televízió csak 10–12 éves korban szorítja ki a könyveket, a kicsiknél viszont megingathatatlan elsőbbséget élveznek ma is. Éppen ezért is árasztották és árasztják el a piacot a butábbnál butább mesék, melyeknél a rajzok minősége messze elmaradt attól a színvonaltól, amit Reich Károly neve fémjelez máig a legjobban. A meseírók sem Weöres Sándorok, Janikovszky Évák, Lázár Ervinek és Csukás Istvánok, s a bugyuta történetek vajmi kevéssé járulnak hozzá a fiatalabb generációk neveléséhez. Nem véletlen, hogy máig töretlen a „régi” könyvek nimbusza: a hetvenes-nyolcvanas évek óta, több kiadás után is elmaradhatatlan darabjai minden család könyvespolcának.
A mai, Csukás István és Lázár Ervin könyveken felnőtt generáció munkáiban is tettenérhető, hogy igyekszenek felvenni a versenyt a Nagy Elődökkel. Ugyanakkor azok a hatások sem kerülik el őket, amiket az azóta elterjedt Nickelodeon rajzfilmek, vagy az egyre népszerűbb amerikai és japán képregények fémjeleznek. Szándékuk közös: az utóbbi évek szörnyű mesekönyvei helyett egy új minőség megalkotása. Az egyik jól körülhatárolható csoport sajátosan groteszk irányba „forgatja ki” a mesekönyvek megszokott, édeskés világát. Alakjaik, karaktereik csöppet sem aranyosak, s bár látható, hogy ez a stílus egyfajta reakció a giccsre, mégis zsákutcának tűnik, hisz végső soron önmagának való: a felnőttek számára már érdektelen, a gyermekek számára még értelmezhetetlen. A másik irányzat jóval populárisabb: nem is próbál ellenállni az utóbbi évek hatásainak, a flash-animációval készített népszerű rajzfilmek, a gépi effektusok, a képregény befolyásának. Ez az illusztráció jóval „filmesebb”, s talán a megmunkálás minősége az, amiben eltér korunk vizuális kultúrájától. Mindenesetre a legtöbb ilyen mű működik: kérdés az, hogy ez esetben történik-e valódi elmozdulás, vagy pusztán a forma az, ami tisztul, miközben tartalmi szempontból nem jön létre az a bizonyos „új minőség”.
Természetesen a harmadik irányzat az, amely a legnehezebb: a tartalom és forma egységének megtermetése. Ehhez viszont több dologra is szükség lenne: jó meseírókra, és jó grafikusokra. Ezen a téren mintha az utóbbi évek hoztak volna változást: egy új kiadó, a Csimota Kiadó könyvei, valamint az Osiris új, klasszikus mese-sorozata tűnik az első fecskéknek, s rajtuk kívül is több kiadó kísértletezik jól megírt mesék, szépen illusztrált köteteinek kiadásával.
A népes gárda minden alkotóját felsorolni képtelenség lenne. Vannak köztük néhányan, akik már jelen vannak a könyvpiacon, s a MOME kiállított diák-munkái között is találunk szép számmal olyanokat, amiket szívesen látnánk később a könyvespolcokon is. Néhány évvel ezelőtt az Iparművészeti Egyetemen, egy pályázat keretében a Piroska és a Farkas meséjének „újragondolását” végezték el fiatal grafikusművészek. A Csimota Kiadó kis könyvek formájában válogatást adott ki ezekből, így külön érdekesség Rutkai Bori, az azóta már több alkalommal Kiss Ottó költővel alkotótársként együttműködő Baranyai András, valamint Balogh Andrea és Takács Mari eltérő fölfogásban készült, korábbi munkáit megnézni. Reméljük, hogy a jelenlegi „feladat”: a Lúdas Matyi is hasonlóan szerencsés sorsú projekt lesz, s hamarosan láthatjuk nyomtatásban többek között Bakó Tamás és Bóna László különlegesen jól sikerült megoldásait is. Bakó Tamás a storyboard és képregény kompozíciós elemeit vegyíti egyfajta naív stílussal, képei egyszerre idézik a XIX. század sárgult fotográfiáit, és a modern képregények szürrealizmusát. Bóna László egészen egyedi megközelítésben tálalja a történetet: életre kelt XIX. századi miskakancsók formájában jelennek meg a karakterek, s a korra jellemző klasszicista-népies felfogás okos vizuális újraértelmezést nyer munkáiban.
Az ő munkáik, kiegészülve Szegedi Katalin, Gyöngyössy Adrienn és Csala Sándor műveivel a XIX. századi mesék képi világát a modern technikákkal ötvözve egy különleges, kifejezetten intellektuális megoldást szorgalmaznak. Csala Sándor montázsszerű képein a rajzok, fotók és ornamentika-részletek állnak össze a féllábú Ólomkatona sötét hangulatú, melankólikus illusztrációivá. Szegedi Katalinnál és Gyöngyössy Adriennél hasonló szintézis jön létre, bár jóval líraibb, kedvesebb formában. Összegzésként elmondhatjuk: a mesekönyvhöz mesélő kedv kell elsősorban, s a költséghatékonyság és piaci szempontok helyett/mellett fontosak az esztétikai szempontok is. Ilyen munkák – egyelőre – ritkán születnek. Baranyai András és Kis Ottó együttműködése már a második könyvnél tart ugyan, de az ő történeteik inkább sajátos posztmodern irodalmi-művészi kísérletek, semmint valódi gyermekmesék. Hasonló a fiatal író, Lackfy János és Pap Kata „Bögre család” című kötete, mely szándékaiban közelebb áll ahhoz, amit tiszta szívvel lehet „gyermekirodalomnak” nevezni. Békés Rozinak könnyű dolga van: Tolsztoj, Puskin és a Grimm testvérek tán már túl „nagy falatok” is lehetnének, de az Osiris sorozatához rajzolt illusztrációk felveszik a versenyt korábbi elődjeikkel. Érdekes kísérlet Paulovkin Boglárka „A katicabogár elveszett pöttyei” meséje, ahol a grafikus nem csak ecsetet, de tollat is ragad, hogy egyszerű mesét mondjon a Katicabogárról, aki elveszti, majd megkeresi a pöttyeit. Talán éppen emiatt az egyik legműködőképesebb „modern” mese, hiszen egy vizuális ötlet elevenedik meg a könyvecske lapjain. A mű a bolognai Nemzetközi Mesekönyv kiállításon is részt vett tavaly előtt.
Ponton Galéria, 2007. március 20.–április 21.