András Edit kelet-európai művészeti trendeket összefoglaló írása, és Marina Abramović Mélycsarnokban futó, rendhagyó tárlata is kiváló indokot szolgáltat arra, hogy kicsit áttekintsük a kelet-közép régiók kortárs művészetét, elindítva a sort a horvát fotó-, video-, és médiaművészettel, melyet az MSU gyűjteményének bemutatásával érdemes kezdeni.
A zágrábi MSU (Muzej Suvremene Umjetnosti) Horvátország legnagyobb kortárs művészeti gyűjteményét magába foglaló múzeuma 1954-ben alakult (a 90-es évek végéig ugyan még más néven működött), de csak 2009-ben költözött át jelenlegi helyére. A több mint 12 000 művet felölelő kollekció a régió egyik legkiemelkedőbb gyűjteménye, melynek szerves részét képezi a mintegy 90 évet áttekintő fotóművészeti anyag.
A fotóművészeti gyűjtemény 1970-ben került át a Fotó, Film és Televízó Központ (Centre for Photography, Film, and Television – CEFFT) gondozásából a Kortárs Művészetek Múzeumába. Ugyan a gyűjtemény jórészt 1950 után készült munkákat tartalmaz, a forráskutatások során a kollekció folyamatosan bővült, és mára több, 1920 környékén készített fényképet is magába foglal; köztük a horvát származású, dessaui Bauhaus növendék, Ivana (Koka) Tomljenović Meller alkotásait.
Az 1950-es, 1960-as éveket Mladen Grčević, Milan Pavić, Ante és Zvonimir Brkan dokumentarista fotói, illetve Zvonimir Malus korai kísérleti alkotásai reprezentálják. Az 1970-es évek konceptualista és oknyomozó tendenciáit pedig Ivan Ladislav Galeta képei, Tomislav Gotovac fontosabb eseményeket megörökítő dokumentumai, illetve Petar Dabac, Goran Trbuljak, Marina Abramović, Christian Boltanski és John Baldessari munkái képviselik. Ezen felül a gyűjtemény további kuriózumokat is tartogat, például Željko Jerman különböző kémiai reakciók eredményeit vizsgáló képeit, vagy az úgynevezett Új Művészi Gyakorlat követőinek alkotásait, melyek közül leginkább Mladen Stilinović és Braco Dimitrijević képei váltak híressé.
Az új érzékenység hulláma az 1980-as években érte el a fotóművészetet, ami első ízben a Prágában tanuló Josip Klarica munkáiban vált egyértelműen felismerhetővé, akinek képei különleges, szürrealisztikus atmoszfériával operáltak. Vlasta Delimar is ez utóbbi irányvonalat erősítette, ő a médium eszköztárát az egyéniség határainak felfedezésére használta fel.
Polet dokumentarista fényképei korábban nem tapasztalt, különleges művészi expresszionizmust eredményeztek, ami ugyan leginkább Mio Vesović és Ivan Posavec munkáiban érhető tetten – akik mindketten a nem létező MO stúdió (meko okidanje avagy „lágy kattintás”) tagjai voltak –, de közvetetten Boris Cvjetanović munkásságára is hatással volt. A fotó médiumát a politika, az erotika és a mindennapi élet leképzésének szolgálatába állítva, mindannyian nagy befolyással bírtak a 80-as, 90-es évek művészi szcénájára.
Ez utóbbitól eltérő, de éppoly jelentős Ana Opalić Önarckép-sorozata vagy Aleksandar Battista Ilić Ivana Keser és Tomislav Gotovac közreműködésével készített projektje, a Hétvégi Művészet: Halleluja Domb. A gyűjtemény ezen felül Andres Serrano, Ulrika Rosenbach és Igor Eškinja műveivel is büszkélkedhet.
Mio Vesović: Meko Okidanje – „Lágy kattintás”