34 ans de passion – 25 artistes címmel nyílt kiállítás a párizsi Galerie du Centre-ban. A szeptember végén, nyolcadik alkalommal megrendezésre került nîmes-i Délvidéki Nemzetközi Kortárs Képzőművészeti Szalon, a Foire Internationale d”Art Contemporain du Sud, ismertebb nevén az ArtéNim tiszteletbeli meghívott vendége a párizsi Galerie du Centre volt.
A galéria tulajdonosának, Alain Matarassonak nem volt könnyű dolga, amikor annak a felkérésnek kellett eleget tennie, hogy több mint három évtizedes tevékenységét egy közepes méretű galériának megfelelő terjedelmű tárlaton keresztül mutassa be. Ez, a «34 év szenvedély – 25 művész» (34 ans de passion – 25 artistes) címmel rendezett kiállítás látható Nímes után most Párizsban.
Az 1973-ban alapított galéria kezdetben az ötvenes évek lírai absztrakt művészetével foglalkozott, majd néhány év múltán a tulajdonos érdeklődése a francia Nouvelle Figuration és annak egyik legközvetelenebb forrása, az amerikai és angol Pop Art felé fordult. Idővel ezen irányzatok egyik legnevesebb francia specialistájává vált. A galériában rendezett kiállítások mellett, az évek során több mint hetven nemzetközi szalonon vett részt, és az általa felkarolt művészek közül sokan szereztek nemzetközi hírnevet.
A szóbanforgó kiállításra Alain Matarasso huszonöt olyan alkotást választott ki az általa képviselt huszonöt művésztől, amelyek a lehető legjobban kifejezik alkotójuk munkásságának lényegét, együttesen pedig jól reprezentálják a galéria törekvéseit. Mindegyikükről természetesen nincs mód említést tenni, így, a szubjektív válogatás jogával élve, csak néhányukról esik szó.
Michel Tyszblat (1936), aki nemcsak a Figuration Narrative-irányzat kíváló festője, de hasonló színvonalú dzsesszzenész is, egy 2006-as, fél-figuratív olajfestménnyel szerepel, amelyen, bármiféle rendszert nélkülözve, esetlegesen helyezkednek el a különböző képi elemek : segítségükkel ki-ki saját történetét építheti fel. Daniel Authouart (1943) vegyestechnikával készített, a képregények világához közelálló 2007-es munkája tökéletesen tükrözi a művész szavakban is megfogalmazott törekvését: «Úgy festek, ahogy az író a naplóját írja. Az életemhez tartozó lényeket, érzéseket és eseményeket ábrázolva …». Az amerikai Peter Saul (1934), aki oly sok francia figuratív festőre, köztük e kiállításon szereplő Rancillacra is hatott, gunyoros hangvételű, komikus alakokat felvonultató képein keresztül, az amerikai társadalom, közelebbről annak tagjanak szigorúan bíráló kritikusa. Jack Vanarsky (1936) mozgó szobrairól ismert argentin születésű művész hatalmas nyelvet öltögető «A művészet szeretete» című munkája egyszerre humoros és ironikus, bonyolult és kifinomult. Az amerikai származású Hugh Weiss a galéria tulajdonosának megfogalmazása szerint a «a festészet Woody Allenje», annak minden gondolati szabadságával és humorával. Az önmagában is műalkotásnak tekinthető, különös személyiség, TXO (1954), aki mint korábban már annyiszor, most is egy performansszal van jelen a kiállításon.Ezúttal orvosi ruhába bújt, és vizsgálóasztalra invitálja a vendégeket, hogy « medium critique»-cseppet csöpögtetve szemükbe, fájdalomentessé tegye az illúzió nélküli tisztánlátást. Eric Liot (1964) ahhoz a generációhoz tartozik, amelyik a fogyasztói társadalom teljeskörű élvezője szeretne lenni, de a körülmények ezt nem engedik meg neki. Egyetlen lehetőség kínálkozik számára, hogy ne érezze csalódottnak, szerencsétlennek magát: eltávolodni ettől a világtól. Ahogyan a gyerekek építőkockából, legóból, úgy építi alkotásait különféle talált tárgyakból, hulladékanyagokból az élet komoly dolgaitól játékos kedvvel védekező művész. Kriki (1965), aki az utcai falfestészet müüvészeként kezdte pàlyafutàsàt, ma màr vàszonra fest, szobrokat és installàciókat készít, sőt a videoművészet területére is elkalandozik. Az alkotàsaiban àbràzolt mai világ hétköznapi jeleneteinek főszereplője «Fuzz», a szögletes kis emberke, Kriki emblématikus figuràja.
A Galerie du Centre tárlata nemcsak egy három évtizede műkődő galéria történetéről nyújt érdekes és élvezetes áttekintést, de a hetvenes évektől napjainkig zajló francia képzőművészeti élet egyik markàns szegletéről is.
Galerie du Centre
34 ans de passion – 25 artistes
2007. október 4.–november 1.