A Grand Palais legfrissebb kiállítása, a La Force de l’Art (A művészet ereje) nem csak sok látogatóra, de sok kritikára is számíthat. Miközben a szokásokhoz híven többen arról vitatkoznak, hogy ki került be indokolatlanul a válogatásba és ki maradt ki érdemtelenül, a szakmai körökben jelentkező zúgolódásnak egészen más oka is van. A jelenlegi miniszterelnök, Dominique de Villepin kívánságára létrehozott tárlattal ugyanis a kormány azt igyekszik demonstrálni, hogy milyen bőkezű támogatója a művészeteket, miközben a múzeumok és kortárs gyűjtemények költségvetését a tavalyihoz képest jelentősen csökkentették. Az érintettekre hagyva a kultúrpolitikai vitákat, ejtsünk inkább néhány szót magáról a kortárs francia képzőművészet e nagyszabású seregszemléjéről. A kiállítás húsz kisebb egységre oszlik, valamennyinek más és más a rendezője. A felkért kurátorok, akik közt van művészettörténész, műkritikus, múzeumi vezető, képzőművész, újságíró és független művészeti tanácsadó, szabad kezet kaptak, hogy a rendelkezésükre bocsátott 2-300 m²-nyi területet saját elképzeléseik szerint rendezzék be. Igy azután végigjárva a kiállítást, úgy tűnik, mintha egyik galériából egy másikba látogatnánk. Bár röviden minden kurátor eligazítást ad arról, hogy milyen elképzelések alapján válogatta össze a bemutatott anyagot, a látogató időnként mégis elveszettnek érzi magát a kétszáz meghívott művész többszáz alkotása között. Van, ahol segítség nélkül is azonnal megérti, milyen indíték vezette a kurátort, máskor jó szolgálatot tesz ehhez a kifüggesztett magyarázat, de olyan is előfordul, hogy a tájékoztató szöveg ellenére sem válik számára világossá, hogy mi kapcsolja össze az egyes műveket.
Nathalie Ergino, a villeurbanne-i Kortárs Művészeti Intézet igazgatója a közelmúltban eltávozott Raymond Hains emléke előtt tiszteleg, amikor kiállításán öt olyan művész, Bernard Bazile, François Curlet, Jean Daviot, François Dufrêne és Francesco Finizio munkáit sorakoztatja fel, akik ugyan különböző utakon járnak, de szellemiségük mégis valamilyen módon rokonságban van Hainsével. Olivier Zahm, a Purple magazin igazgatója a divat és a kortárs művészet közötti kapcsolatot kívánta bemutatni, ezért az ő kiállításán olyan művek szerepelnek, amelyeket felkérésére, hat nagy divatház tervezője Pierre Klossowski, Kolkoz, François Morellet, Martial Raysse, Bernard Venet, Jean-Michel Othoniel, Juergen Teller és mások munkáiból válogatott. Bernard Marcadé műkritikus, tárlatának a « Nem hiszek a kísértetekben, de félek tőlük » címet adva, többek között Christian Boltanski, Guy Debord, Fabrice Hyber, Bertrand Lavier, Annette Messager és Niele Toroni « kísérteties » munkáit mutatja be. Richard Leydier az Art Press szerkesztője tizenegy művész, köztük Robert Combas, Gérard Garouste, Alain Jaquet, Paul Rebeyrolle és Djamel Tatah absztrakt és figuratív képein keresztül azt igyekszik bizonyítani, hogy a festészetnek fontos helye van a kortárs képzőművészetben. Dominique Marchés, művészeti tanácsadó és fotós három évtizedes pályafutása során rengeteg művésszel került kapcsolatba. Közülük hívott meg tizenkettőt a Grand Palais-ba, olyanokat, mint például Reigl Juditot, akiknek munkássága maradandó nyomokat hagyott benne. Hegyi Lóránd múzeumigazgató kiállítása, a Heimatlos/Domicile, egyenes folytatása a Saint-Etienne-i Modern Művészeti Múzeumban nemrégiben rendezett tárlatnak. Ezúttal kizárólag külföldi származású, Franciaországban dolgozó művészeket mutat be, akik akárcsak ő maga, időről-időre – hol kényszerből, hol szabad akaratukból – új otthon keresésére indulnak, miközben hűségesen őrzik a szülőföldjükről magukkal hozott szellemi és érzelmi értékeket. Hegyi Lóránd választása Jean-Michel Alberola, Maja Bajevic, Ruth barabash, Braco Dimitrijevic, Valerie Favre, Gloria Friedmann, Roman Opalka, Giuseppe Penone, Sarkis, Barthélémy Toguo, Lee Ufan alkotásaira esett. A La Force de l’Art Raymond Hains mellett a francia művészeti élet egy másik nagy veszteségére is emlékeztet: a bejárat közelében, a Galerie Jean Fournier vezetőjének emléke előtt tisztelegve, a galéria egykori művészének, Hantai Simonnak egy 1963-ban készült képe mellett ezt olvashatjuk: « En Hommage á Jean Fournier 1922 – 2006 ». Az első alkalommal megrendezett, és a tervek szerint három évente ismétlődő képzőművészeti esemény, a hozzá kapcsolódó zenei és egyéb programokkal együtt, június 25-ig látogatható.