Jutott eszembe Cseh Tamás és Másik János dala a Budapest Pozitív tárlat fotográfiái kapcsán, ahol tíz alkotó, tíz nézőpontból látja és láttatja velünk a főváros ismert és kevésbé ismert arcát.
Azt mondd meg nékem, hol lesz majd lakóhelyünk
Maradunk itt, vagy egyszer majd továbbmegyünk?
Itt van a város, vagyunk lakói
Maradunk itten, neve is van: Budapest.
Budapestnek nem csupán városlakói kulturális sokszínűségében, hanem építészetében, városrendezési elvében, negyedeinek kialakulásában is felismerhető a diverzitás. Egy változóban lévő világ változóban lévő városa, ahol a múlt emlékének nyomai éppoly intenzitással vannak jelen, mint a legmodernebb életstílus ismertetőjegyei. Mindezt a változatosságot és sokszínűséget a Budapest Fotográfiai Ösztöndíj eddigi díjazott, jeles fotográfusai is változatosan reprezentálják.
A nagyvárosi környezetet és ezáltal a városképet, a várost lakók és használók eltérő kulturális szokásai és hagyományai is alakítják. Az együttélés különböző kapcsolódási szituációkat eredményez az emberek között. Kudász Gábor Arion a különböző eseményeken – akár sajtóeseményen vagy tüntetésen, akár a hétvégi strandon – létrejött találkozási pontok esetében egyaránt a tömegben kirajzolódó mintázatokat örökíti meg, már-már utópikus vízióként. A városi lét, a városban élés lehetőségeit, ember és (természeti) környezetének kapcsolatát kutatja Hartyáni Norbert is, miközben a feketébe öltözött dark lady-ket vagy a bicikliző kamaszokat fotózza a város – szinte egyetlen – nagyobb, margitszigeti parkjában.
Stalter György Város a városban című sorozatában a szegényebb sorsúak, hátrányos helyzetűek, olykor hajléktalanok életét színesíti ki, a nagyméretű falra kasírozott növényekkel befutott tűzfalról készült fotón megjelenő kisebb portrékon. A nyolcadik kerületi csóróság ellentettjeként pedig, a tárlaton megjelennek a legújabb lakóparkok is. Sopronyi Gyula az amerikai típusú sorházak, modern lakóparkok látszat-intimitását és látszat-szabadságát, egy szép új világ álomképét finoman érezhető iróniával vetíti elénk. Természetesen a nagyvárosok dinamizmusához, fejlődéshez olykor hozzátartozik a búcsú is. Búcsú a megszokottól, hogy valami új lépjen a helyébe. Dezső Tamás és Benkő Imre emlékművet állítva búcsúzik egy ex-közösségi tértől azáltal, hogy a Kerepesi úton megszüntetett volt Ügető utolsó éveinek eseményeibe enged betekintést.
A múlt és jelen, a régi és új találkozási pontjai több ízben, több kontextusban is megjelennek a tárlaton. Kovalovszky Dániel Emlékgyár című sorozatában a szocialista éra kiirthatatlan design örökségei, a piros műbőr fotel, a lépcsőházi vas virágtartó, a panel-lakóparkokban parkoló fóliával letakart autók mellett nem csupán használóik, a fürdőruhában virágot öntöző néni vagy a padon söröző férfi, hanem a modern kor tömegtermelésének hulladékai, billentyűzetek, összepréselt alumínium dobozok is megjelennek reflektálva fogyasztói szokásainkra. Hasonlóképp talál rá Simon Márk is a már említett jellegzetes design elemekre, sakkpadra, neonfeliratra, hajszárító búrára, amik azonban nem a lakóparkokban, hanem Budapest egyik legfontosabb turisztikai vonzerejét rejtő, a modern wellness hétvégét ígérő fürdők világában jelennek meg.
Vancsó Zoltán Budapest utcáin riporteri szemmel és szociális érzékenységgel látja meg az esetlegességeket, a hétköznapiban rejlő olyan szokatlan jelenségeket, mint egy erkélyen kontempláló sertés sziluettje. Gárdi Balázs a tőle megszokott, fény-árnyék hatásokat kiélező, erős kontúrokat alkalmazó stílusában jeleníti meg fekete-fehér fotográfiáin a kultúrák találkozásait Betondzsungel című sorozatában.
A Budapest Pozitív reprezentatív képet mutat egy lüktető, sokrétű nagyvárosról, a benne lakók életmódjáról, a városi élet napfényes- és árnyoldaláról. S hogy ez a város pozitív-e, azt mindenki döntse el maga, de a tárlat mindenképpen az!
Magyar Fotográfusok Háza (Mai Manó Ház)
2011. június 30. – 2011. szeptember 1.