Gyarmati Zsolt művészete – ha az aktuális kategóriákban fogalmazunk – egyfelől az urban arthoz áll legközelebb. Bár nem abból ered, és annak sem célkitűzéseivel, sem hatásmechanizmusaival nem hozható közös nevezőre, a formai hasonlóságok mégis szembetűnnek. Gyarmati Zsolt mindig is képeket akart készíteni: műtárgyakat, és ezt fogja föl kommunikációja eszközének. Ezért nem kulcsa művészetének az urban art; ez ugyanis a műtárgynak a fétisjellegéből következő elrekesztettségére adott mozgalomszerű ellenlépés, a street art kiheréléseként, háziasításaként értelmezendő.
Magához az utcához azonban nagyon is köze van Gyarmati képi világának: különösen az utcának mint kommunikációs térnek a vizuális vetülete az, amely jelentős hatással van munkáira. Azonban az a túlzsúfoltság, amely „információt” erőszakol a járókelőre, és valameddig csak az utcát jellemezte, gyakorlatilag életünk bármely területére átkúszott az elmúlt tíz év során, változatos, magunkkal hordható, vagy otthon kinyitható eszközök, előfizetések révén. Így izmusok megneveztetnek, kiürülnek, Gyarmatit viszont nem fosztják meg azóta is aktuális, – sőt, kijelenthető, hogy még aktuálisabb – témájától.
Amit ő tesz, az a klasszikus művészi munkamódszerek közül a „keletkeztetés” típusú, vagyis személyes benyomásait magába gyűjtve, majd ülepítve egyfajta tisztulás, konkretizálódás útján sajátos képi nyelven azt fogalmazza meg, ami korára általánosságában vonatkozik. Mindez természetesen szubjektív, tehát a művészre ugyanannyira vonatkozik egyben, mint magára a korra. Gyarmati több kiállításának címe az emésztési zavarokat megnevező dyspepsia volt, ez is a megemészthetetlen, befogadhatatlan, de mégis, kényszerrel befogadtatott „tartalmak” központi problematikájára utal.
Az installáció mellett elsősorban kétféle képtípust használ, vagy ezek köztes változatát. Az egyik egy szőnyegszerűbb, tömött káoszt ábrázoló ekvivalens fajta – ahol a képi elemek nem hierarchikusan, hanem egyenértékűen szerveződnek. A másikban a művész a kaotikus viszonyokat megszemélyesíti, tehát ez ikonra vagy allegóriára emlékeztető képtípus. Földi szemmel nem látható entitást ábrázol, teológiai kifejezéssel: kiábrázol.
Az új munkákat bemutató kiállítás (Stereoid) címe mágikus operáció eredményeként és eszközeként értelmezhető, mivel két szó összevonásából keletkezett; ezáltal eddig nevén nem nevezett jelenség fölötti uralom kijelentése. E jelenség ugyanaz, ami Gyarmati központi témája, s ebben a megfogalmazásban a kikerülhetetlenül jelenlévő, sugallottan mesterséges stimulációvá kifejthető.
Az eddigi munkákhoz képest új, jelentést árnyaló elem az ikonikus típusú képek további térbeliesítése. Gyarmatitól már ismerhetjük a szegecselést, s az így létrejövő képfelület-lyukakon keresztül kibuggyanó köteleket, amelyek a keretben tartott tartalmak agresszív kiáramlását jelentik; ez a jelentés újabb formát nyert. A pszeudoentitások azonosítható teste eddig is pixelekből, négyzetrácsból készült – festészeti eszközökkel; most azonban az elektronikai termékek csomagolóanyagainak beépülésével ugyanez a derékszöges jelleg hirtelen kiemelkedik a képsíkból, azt a látszatot keltve, hogy a testetlen teremtetlenek testet szereznek.
G13 Art Gallery
2010. július 15. – 2010. szeptember 4.