A középkori kőfaragóknak volt mesterjegye, a híres hangszerkészítőknek mesterhegedűje, a bevált céhinasoknak pedig mesterremeke. De mi az a mestergrafika? Egy fordításból születő ügyes reklámfogás – ha jóindulatúak vagyunk. Ha viszont kicsit epésebbek és ragaszkodunk a látottakhoz, akkor csakis a nagy mesterek kis grafikáiként értelmezhetjük.Ugyanis erről van szó: a Szépművészeti Múzeumba a 17. és a 18. század klasszikus francia mestereinek „kisgrafikái” érkeztek. Olajfestményekhez készült kompozíciós skiccek, gobelinek kicsiny tervei, díszes paloták mennyezeti dekorációinak kisméretű, négyzethálóval bekottázott vázlatai. A „műtermi szemét”, ami a hosszú évszázadok pora és a kifinomult arisztokrata műértők bizarr érdeklődése által értékelődött fel. És persze a Louvre nemes patinája, ahonnan a klasszikus francia rajzok érkeztek. A Szépművészetinek sikerült ugyanis kiharcolnia egy kiállításcserén alapló együttműködési megállapodást a nemzetközi múzeumvilág koronázatlan királyával. A Louvre azonban nem akarta elsőre elkápráztatni a budapesti közönséget, a barokk és a klasszicizmus francia rajzaiból csak egy csöndes, magába forduló, szégyenlős kiállításra tellett, ami türelmesen megbújik a nagy Medici-show háta mögött, az árnyékban. A hanyag kézzel feldobott, félig nyers tanulmányok és a kócos vázlatok között azért néha megakad a látogató szeme egy-egy kiváló darabon. Például a húsz évesen az Akadémia tagjává választott csodagyereknek, Antoine Coypelnek a kovácsisten atletikus alakjáról készített vörös krétarajzain, vagy Watteau udvaroncainak kecses lábikráin, esetleg Fragonard kis széken hintázó elmélyült gyermekének arcán vagy ifjabb Louis de Boullogne kék papírra felvitt lobogó és kecses Gábriel arkangyalán. Mindezek ellenére se könnyű legyőzni a csalódottság érzését a csodálatos Claude Lorrain bágyatag tájképskiccei vagy XIV. Lajos első számú festőjének, a pazar Charles Le Brunnek kaptafára készült tanulmányai előtt. A nem túl nagylelkűen válogatott grafikai anyagot a művészettörténeti tálalás menti meg: a klasszikus grafikák a IV. Henrik halálától Napóleon megkoronázásáig tartó két évszázadot fogják át, példás információs körítéssel. A gondos bevezetők és képmagyarázó sorok segítségével a hosszú korszak összes irányzata megfoghatóvá válik. Kezdve a lotaringiai iskola kései manierizmusával, folytatva a Napkirály idejében megalakult Királyi Akadémiával, ahol egymásnak feszült az itáliai neveltetésű, Michelangelo-hívő frakció és a Rubens-féle festőiséget istenítő kolorista irányzat. A rokokóba váltó barokk mellett megjelenik a holland hagyományt követő realizmus és a görögös neoklasszicizmus is. „Párizsi atticizmus”, „gáláns jelenetek”, „kecses modor” – gondos művészettörténeti olvasókönyv, nagy mesterek kisebbecske rajzaival illusztrálva.
Szépművészeti Múzeum
2008. február 21 – 2008. május 12.