Elővételben öt napig kedvezménnyel lehet belépőt váltani a Műcsarnok Bizottság-kiállítására.
Már egy hét sincs hátra és megnyílik a Műcsarnokban a régóta várt Bizottság-kiállítás. A projekt különlegességét jelzi, hogy a tárlatra több mint ezer négyzetméternyi úgynevezett „vendégfalat” építettek fel a fővárosi művészeti központban, s a régi művek mellett több olyan alkotást is láthat a közönség, amelyet kifejezetten erre a kiállításra hozott létre ef Zámbó István, fe Lugossy László és Wahorn András. A Műcsarnok meghívására eljött Budapestre és személyesen részt vesz a megnyitón az egykori zenekar két meghatározó nő-tagja: a jelenleg Los Angelesben élő Kukta Erzsébet (Kokó) és a Berlinben élő Kecskés Kriszta.
A szombaton reggel nyíló kiállításra már megvásárolhatók a belépők a Műcsarnok pénztárában és interneten a Jegymester webáruházában. Aki elővételben megváltja a jegyet (szombat délelőtt tíz óráig), az – a kiállítás egyik támogatójának köszönhetően – 20% rendkívüli kedvezményben részesül (minden jegytípusból). A teljes árú jegy 1900 Ft-ba kerül, a szokásos kedvezmények természetesen most is érvényesek.
A kiállítás szeptember 3-tól november 13-ig látogatható. Nyitás: szombaton délelőtt 10 órakor.