Ez a három betű valószínűleg a szabadtűzön, faszénparázs hőjén kezelt élelmiszer, menő nevén a barbecue rövidítése lesz. Ha tudom, hogy a művész, a Derkovits-ösztöndíj valahányadik éves támogatottságát egy amerikai tanulmányúttal fejelte meg, akkor a kiállítás címe a tengerentúliak bármire ráburított egyenízét idézi, és még kanyaríthatunk belőle öniróniát is. Ha nem tudom, akkor pusztán a képek alapján koholható egy társadalmi érzékenységű festészeti tárlat ismertetése.
Bizony, a kertjükben grillező, egyben fogyasztó és kikapcsolódó kortársainkat megörökítő meta-zsánerek egy rafináltabb fűszerezésű gúny adta tematikára épülnek. Azért rafináltabb, mert ugyan szabadidősen öltözött majmok tekergetik a nyársat, ám ha a kiállítás egészét tekintjük, kiderül, nem kizárólag ilyen szintű polgárkarikatúra az, ami az alkotót e műtárgyak létrehozására késztette. Lóg még a falon jó pár sportember: baseball-játékos, az ismert bokszolók képei is – mind a hellenisztikus egyiptomi múmiaportrék nap barnította férfitípusainak kései utódai. Emellett látható derék katona, illetve nagyon is gauguini sertéscirógató nőcsapat. E társaság tagjait a művész egyéni stílusa kapcsolja össze elsősorban (nini, mégis ez a barbecue-szósz?), és nem jellemzi demagóg koherencia. Egy buta művészettörténész biztosan meg lenne arról győződve e hasábokon, hogy az elállatiasodó, sport- és fogyasztás-kultikus kor ellenkiáltványa e tárlat. Közben lehet, hogy neki lenne igaza. Azonban ott kezd nem fekete lenni a fekete és fehér a fehér, amint az egyik képen valóban bensőséges szeretettel viseltetnek a lakosok a disznók iránt, majd a következő képen ugyanazzal a bensőségességgel az állat földolgozásába kezdenek, zökkenőmentesen, kortalan örömmel, mely fordulatot a történet elmondója nem minősíti. Ha pedig mégis, akkor e minősítést egy romlatlan, az állati élet végéhez nagyobb természetességgel viszonyuló kor iránti tisztelgésben vélhetjük fölfedezni – valahol Kréta vagy Etruria életigenlésében. Másrészről, bármilyen bumfordiságok is fordulnak elő a sportemberek fejein, sőt, egész alkatukat tekintve – inkább egyfajta hősiesség az, ami képpé kényszeríti őket. Leginkább az ikon halotti képmás eredetéhez kapcsolódik Király Gábor sportoló galériája, mind a kivágatokat, mind az alkalmazott stílust tekintve. Ezt, a méretében is impozáns kortárs bárki-ikont kissé nehezebb lenne gúny nélküliként beállítani. A legbiztonságosabb talán csak annyit állítani a BBQ-ról, hogy a művész elsődleges célja nem föltétlenül a társadalmi állásfoglalás, hanem inkább a festészet. Akiket ehhez válogatott, azokat ne akarjuk többnek látni, minthogy kortársi, életre jellemzőnek gondolt figurák, mindenféle előjelek összértéke adta üzenet híján. Emiatt erős, izgalmas Király Gábor festészete: úgy hozza elő az archaizáló tematikát – voltaképpen az állatáldozatot és a viaskodást – hogy közben a jelenben zajlóként mutatja be.
A képek festőisége rendkívüli érték. A művész által sok éve alkalmazott késő antik kolorit: a türkizek, barnák, cinóberek örök fényű harmóniában olykor el is feledtetik a tematika esetleges közönségességét. Másrészről, azt ellensúlyozandó beveti a részlet-realizmust nagy ívben elkerülő, elnagyolt, színfoltokból építkező festésmódot. Megunhatatlan gazdagságú felületeket hoz létre az elő-előbukkanó alapozások kikopásai, kaparások, újrafestések rétegeinek összhangzatában. Ezt úgy éri el, hogy minél korosabb hordozókat választ: izabellán hárommal túlsárgult papírt, kidobott padláb-deszkát, durva kenderzsákot, illetve nem applikált furnérlemezeket. Ezeket többnyire nagyszerűen lehet gyötörni, összeveszejteni a hajtogatás által egymásra épülő festékrétegekkel. A megkínzott kép, mielőtt kiállíttatik, merev hordozóra kerül, akár a restaurátor által a sivatagból kimentett ódon emlékek.
OctogonArt Galéria
2007. július 19. – 2007. szeptember 1.