Először Jáva szigetén, Indonéziában láttam árnyjáték bábszínházat (wayang kulit). Az előadás 9 óra hosszú volt, a Ramajana eposz egyik epizódját, a démonokkal harcoló Hanuman, a majomkirály történetét mesélte el. A bivalybőrből készült, számtalan lyukkal perforált, bivalyszarvból faragott pálcikákkal mozgatott bábok árnyékait olajmécses táncoló lángja vetítette a kifeszített vászonra.
A lapos bábokat csipkeszerűen áttetszővé tévő milliónyi apró lyuk belsejét is színesre festették, így a róluk visszaverődő fény színessé tette az árnyékokat is. A bábokat egyetlen művész mozgatta. Ő narrálta a történetet és adta elő a dialógusokat is, miközben a lábaival gongokon és dobokon zenélt. Az előadás tulajdonképpen gyönyörűen megkomponált, minimalista állóképek sorozata volt, csak a bábok karjai mozogtak néha. A közönség lenyűgözve figyelte az aktualitásokkal megtűzdelt előadást, csak az európai turisták fészkelődtek, hangoskodtak, jártak ki-be. A „wayang” szó indonéz és maláj nyelven színházat jelent, míg a nagyon hasonlóan ejtett „bayang” a szellemek, kísértetek megnevezésére szolgál.
Az árnyjátékszínház művészete Kínában, a kínai kultúra bölcsőjének tartott Sanhszi tartományban született, valamikor az időszámításunk előtti második században. Számos mítosz különféleképpen meséli el az árnyjátékszínház születéstörténetét. Az egyik legnépszerűbb legenda szerint a szépséges, fiatal felesége halálát gyászoló Han uralkodó, Wu (i. e. 156-87) utasítására hozták létre az első árnyjátékszínházi előadást. Gyertyákkal és mozgatható függönyökkel érték el, hogy a halott császárnét ábrázoló bábú árnyéka mozogjon. Szerelmének mozgó, megfoghatatlan árnyéka csak fokozta az uralkodó gyászát. Az új műfaj gyorsan elterjedt egész Kínában, majd onnan Dél-Kelet Ázsia többi országában. Uralkodók és a legszegényebb falvak lakói egyformán gyönyörűségüket lelték benne. Játszották és játszák ma is vallási ünnepeken, esküvőkön, felnőtté avatási- és temetési szertartásokon.
2008. május 11-ig látható a New York-i Chinese Institute in America Enchanted Stories: Chinese Shadow Theater in Shaanxi című, 90 tárgyból – a késői Quing dinasztia (1644-0911) korából származó bábok, díszes faragványokkal díszített bábszínpadok – álló kiállítása. Február 24-én, március 16-án és április 6-án a Chinese Theater Works társulat tagjai előadásokon mutatják be ezt az ősi művészetet.
A kínai bábok ugyanolyan technikával, átlyuggatott bivalybőrből készültek, mint a róluk mintázott, de a helyi formavilághoz alkalmazkodó thaiföldi, burmai, koreai, vietnami, japán, malajziai, tibeti, nepáli, indonéziai bábok. A különbség csak annyi közöttük, hogy a kínai bábok testrészei felcserélhetőek. Az utazó kína bábjátékosok ládái sokszáz báb-részt tartalmaztak, amelyekből a legkülönfélébb karaktereket lehetett összeállítani. A kiállításon számos alap karakter látható. A Gazdag és Vidám Nő töviskoronához hasonló fejdíszt és hópelyhekkel és peónia virágokkal ékesített köntöst visel. A fekete köpenyes Gonosz Nő homlokát mély ráncok barázdálják, megjelenítve azt az ősi kínai hitet, amely szerint a szükségtelen gondolkodás, spekuláció megőrjít és gonosszá tesz. A bábok arcvonásai az általuk megszemélyesített archetípusok jellemére utalnak. Az egyenes szemöldök például a szelíd tudósok, a felfelé görbülő pedig a harcos férfiak jellemzője. A leggazdagabb díszítés az istenségeknek jár. Yin Marsalnak, az Idő Istenének három, lángvörös hajú feje van és a paloták és házak építését felügyelő égi építési vállalkozóként többféle szerszámot – például a „Mennyországot mérő vonalzó” és az „Eget Rázó Pecsét” – használ. A formájukat gyakran cserélő állatoknak fontos szerepük volt a kínai árnyátékszínházakban. Az Utazás Nyugatra című darabban szereplő Majom például először hatszemű, négy szárnyú vízisiklóvá, aztán színes tollú madárrá alakul. Az Égi Repülő Sárkány szemei a hasán vannak. A fenséges Tűzsárkány lángokba öltözik. A karakterek gyors és drámai átalakulását számos eszköz, térbeli és optikai illúziók segítik. A hátulról megvilágított bábok árnyéka hatalmasra nő, ha távolodnak a vászontól. A ködöt fémpipából fújt füst teremti meg. A kínai árnyjáték színház nem annyira statikus, mint az indonéz. A bábok teste számos csukló körül mozgatható, számtalan finom mozdulatra képesek. A Kert meglátogatása című románcban az egyik báb gyengéden simogatja a másik arcát. A Három hős harca Lubuval című eposz hősei pipáznak, esernyőket nyitnak és kardokkal vívnak.
Több mint 500 kínai árnyjátékszínház darab ismert, amelyek szorosan kapcsolódnak az irodalmi- és opera hagyományokhoz. A már említett Utazás Nyugatra a Xuan Zang szerzetes indiai zarándokútját elmesélő Ming korszaki regény adaptációja. A Fehér Kígyóasszony a gonosz szerzetesekkel harcoló erősakaratú, terhes nő ősi legendájának feldolgozása. Igen népszerűek voltak a pokolbéli utazásokat leíró darabok. A Kétszer meglátogatott Alvilág nagyon hasonlít Dante Infernojára: egy tudós a kínai legendákban gyakran szereplő gyilkos Sárga Források vidékét látogatja. Az egyik meghökkentően életszerű díszletben démonok csontvázat főznek olajban – a rágalmazók büntetése. A másik színpadképben átlyuggatott, véres testek kóborolnak a Kés Hegyen, ahol az emberek és állatok gyilkosai szenvedik el büntetésüket.
Ahogy Kína nyaktörő sebességgel modernizálódik úgy tűnnek el, alakulnak halott turista látványossággá az ősi művészetek, köztük az árnyjátékszínház hagyományai. A kiállítás rendezői menteni akarják ami a hagyományokból még menthető.
China Institute in America, New York