A párizsi Orangerie március 8-ig nyitvatartó új, időszakos
kiállításán egymás mellett szerepel Monet 1875-ben festett képe, és Georges
Arditi-nak, a francia kortárs festőnek, 1995-re datált vászna. Az időben tehát
tág teret átfogó tárlat ennek ellenére egy közös, és minden látogató által
azonnal felismerhető rendezői elv köré épült, ugyanis valamennyi kiállított
alkotáson a modellek nem mások, mint maguknak a művészeknek a gyerekei.

A Gyermek mint modell
című kiállítás egy ritkán kutatott, feltárt vagy akárcsak bemutatott területre
összpontosít: hogyan viszonyultak ezek a képzőművészet történetében kiemelkedő
helyet elfoglaló művészek, saját gyermekeikhez. Elfogulttá teszi-e az
impresszionista, a fauve,  a naiv vagy
éppen az absztrakt irányzatra felesküdött művészt az a tény, hogy többnyire
érzelmileg hozzá nagyon közelálló gyermekarcot kell megfestenie, vagy az
alkotás és ihlet pillanataiban a saját gyermekeikben is csak egy festészeti probléma
megoldása lebeg-e az alkotó szeme előtt.

 

Renoir híres gyermekportréiban – melyből itt hármat is
megcsodálhatunk – egyszerre van jelen az impresszionizmus valamennyi eleme és a
szeretett, idealizált gyermek szépsége, ezzel szemben Henri Rousseau gyermeke
képét ugyanolyan öregre és komolyra festette, mint bármely más képén az emberi
arcokat. Paul Belmondo 1940-ben készített angyalarcú szobráról csak – az
egyébként alig olvasható – tájékoztatás révén tudjuk meg, hogy a valóságban
korántsem babaarcú Jean-Paul Belmondo-t ábrázolja.

 

Picasso nemcsak a művészetben elfoglalt vitathatatlan
nagysága miatt szerepel 8 alkotással, hanem viharos kapcsolataiból született
számos gyermeke miatt is. Az 1925-ben, Paulról festett Harlekin-es képe
mellett, a Maya nevű leányáról kiállított két alvóbabás képe 1938-ból, Claude
és Paloma portréja pedig 1950-ből származik, és így szinte pontos lenyomatát
láthatjuk Picasso színben, formában és technikájában is jól elkülöníthető
korszakainak.

 

Különösen izgalmas, hogy Claude és Paloma portréját a másik
szülő, Francoise Gilot is megfestette, és egyáltalán nem meglepő, hogy míg az
apa által festett képek Picasso zseniális látásmódját, addig a Gilot által
festett vászon az anyai szeretetet tükrözi. Jellemző Claude Picasso visszaemlékezése,
aki a portré elkészítése után a festőnőhöz szaladva csak annyit mondott: «Anyu,
a tiéd jobban tetszik!»

 

A még sokszor zárkozottnak tartott Gauguin – egyébként 7
gyermeke volt – 1886-ban, Clovis nevű fiáról festett képén is átérződik a
szemérmes szeretet, akárcsak Matisse-nak,  
fiáról, Pierre-ről készített, könnyednek látszó, de technikájában óriási
mesterségbeli tudásról árulkodó festményén.

 

Az Orangerie igen jelentős gyűjteményt mutat be, ahol a már
említett művészeken kívül Cézanne, Berthe Morisot, Odilon Redon, Maurice Denis,
Vuillard, Derain, Bonnard és az időben hozzánk közelebb álló korból Tamara de
Lempicka, Sabbagh, Hana Orloff, Herbin, és Yves Brayer képei és szobrai
láthatók.

 

A kiállítás tehát igen figyelemreméltó, és ezen még az sem
változtat, hogy néhány kép színvonala elmarad az említett nagy festők
alkotásaitól, és hogy a képek mellé kifüggesztett aláírások és magyarázatok,
gyenge kontrasztjaik miatt, nehezen olvashatóak.

 

A gyermek mint modell

Musée de l’Orangerie

nyitva, március 8-ig,

 

kedd kivételével minden nap, naponta 9-18 oráig