Korábban a művészek ábrázolni igyekeztek a növényeket. Teljes vagyonomat, beleértve a majdan hamvaimat őrző, kívánságom szerint a lótusz kelyhében ülő Buddhával díszített urnát is felajánlom annak, aki pontosan meg tudja mondani, hogy hány virágcsendélet született a világon, akár csak az elmúlt száz évben.

Virágok kerültek a tapétákra, a nők ruháira, fejkendőkre, zsebkendőkre, legyezőkre, puskatusokra, kardok pengéire, kések,tőrök markolatára, buzogányokra, lovagi páncélokra, sisakokra, koronákra, királyi és papi palástokra, evőeszközökre, tányérokra, tálakra, vázák oldalára, fa- és fémládákra, sőt, virágcsendéletek kereteire is. Virágokat ábrázoló ékszerek millióit készítették el ügyes kezek, virágokat hímeztek terítőkre, ágyneműkre, kombinékra, hálóingekre, melltartókra, zoknikra, harisnyákra, bugyikra, napernyőkre. Gyakoriak a virágmintákkal díszített WC ülőkék és mobiltelefonok is. Tudományos kutatások bebizonyították, hogy a közhiedelemmel ellentétben attól, hogy valaki szereti a virágokat, bizony még lehet nagyon rossz, gonosz, aljas ember. Sőt, amerikai tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy minél inkább szereti valaki a virágokat, annál elvetemültebb. „Mire készülnek ezek?”, tette fel magának a kérdést egyik, a második világháború előtt, az egyre növekvő budapesti virágvásárlási kedvről írt publicisztikájában Bálint György, a nem sokkal később virágkedvelők által munkaszolgálatra hurcolt és ott elpusztított újságíró. Hitler szemeibe könnyek szöktek egy harmatos rózsa láttán. Sztálinra a liliomok voltak ugyanilyen hatással. Miután az utolsó modernisták eltörölték a művészet és az élet határait, a művészek ültetni kezdtek. Egyesek, mint például Jeff Koons, a szobraikat ültetik tele élő virágokkal. Mások füvet csíráztatnak múzeumokban, galériákban. Ahogy az emberi természet egyre gyorsulva tér vissza ősállapotába, úgy szaporodnak a virágfesztiválok, kertek, kertészetek. Miután az utolsó őserdőt is kiirtották, helyére gondosan ápolt kert kerül majd, amelyet minden bizonnyal Édennek neveznek el, s bokraihoz, fáihoz szelídített, masnikkal csinosított állatokat kötöznek.

Az utolsó Whitney Biennálén Phoebe Wasburn művésznő teljes, virágokból álló öko-rendszert mutatott be, amelyet energiaitallal öntözött. A New York-i P.S.1. kortárs művészeti központ udvara működő farmmá alakult. Egy manhattani irodaépület tetején, Implant címmel az UBS Art Gallery, a New York-i Kertészeti Társasággal szövetkezve növényekkel kapcsolatos kiállítást rendezett, amely 45 kortárs művész 100, a flóra által inspirált munkáját mutatja be. A kiállítás kurátorát, Jodie Vicenta Jacobsont Michael Pollan 2001-ben megjelent The Botany of Desire (A vágy botanikája) című könyve inspirálta. Az író szerint a növények az embereket evoluciós célokra használják, ugyanúgy, ahogy mi őket használjuk. „Lehetséges, hogy amikor egy művész növényeket, például virágot, fát, vagy természetes tájképet használ kompozíciójában, az ötletet ezek az elvileg tudattalan, élő dolgok sugallják?”, kérdezi. Mint az erőltetett kurátori ötletek általában, Ms. Jacobson szendén lila ötlete sem igazán valósult meg a kiállított művekben. Láthatunk itt festett virágcsendéletet (Jane Freilicher), rózsa fényképét Gertrude Stein sírjának fényképén (Felix Gonzalez-Torres), régi kertészeti könyvekkel megrakott polcot (Carol Bove), virágos textíliákkal bevont bútorokat (Simon Starling), és valódi üvegházat, amely mezőgazdasági témájú zeneművek koncertterméül is szolgál (Peter Coffin). A művész szerint a növények szeretik a zenét, gyorsabban nőnek tőle. Edgar Orlaineta Avant Garden címmel miniatűr kaktuszokból készített szobrot, Klaus Weber fűzfaágat lopott egy New York-i parkból. Dennis Oppenheim rövid video műve azt mutatja, ahogy a művész egy csomóba gyűrt páfrány indáit próbál összenyomni húsos markában. Amikor a tenyerét kinyitja, az indák mindig kiegyenesednek. „Soha nem tudtam pozitív módon reagálni a természetre. Brooklynból jöttem.”, írja a művet magyarázó szövegében a művész.