Az orosz és közép-európai, zömében a két világháború között élt képzőművészekkel foglalkozó Galerie Le Minotaure ezúttal a cseh František Kupka és a magyar Beöthy István, Franciaországban ismertebb nevén Etienne Beothy alkotásaiból rendezett figyelmet érdemlő kiállítást.
A korábbi években már mindkét művész munkáival találkozhatott a Le Minotaure közönsége, de Kupkával ellentétben Beöthynek most elsőízben szentelt egyéni kiállítást a galéria, mégpedig nem is akármilyen anyagból. Valamennyi mű a művész hagyatékából származik, és javarészük eddig még sohasem került nyilvánosság elé. Láthatjuk például néhány harmincas évek elején készült festett fareliefjét, köztük a Fakeresztet, faszobrait, így az 1931-ben született Madarat, az 1937-es Fallikus formát, valamint az Ádám, Éva és a kígyó-t 1939-ből. Mindezeken kívül Beöthynek, az Abstraction-Création alapítótagjának színes geometrikus elemekből szerkesztett kompozícióiból is szerepel jó néhány, valamint egy valódi ritkaság, az egészen korai, 1919-1920-ból származó, fából készített, ugyancsak geometrikus formákból álló temetői emlékműmakett és annak tervrajza. Az alkotások mellett érdekes dokumentumok színesítik a kiállítást. A Galerie Maeghtben rendezett kiállítása, a Rythme plastique 1948-as meghívóját, eredeti meghívó -és borítóterveket, az 1939-ben francia nyelven megjelentetett Aranysor eredeti példányát, és egy másik tanulmányának, a Le problème de la création francia kiadásának borítórajz-variációját, kézírásos jegyzeteit és rajzaihoz felhasznált pasztellkrétáit láthatjuk a tárlóban.
A kiállítás a Galerie Alain Le Gaillard közreműködésével jött létre, és apropóját az Enciklopédia Kiadó gondozásában Beöthy Istvánról megjelent – eddigi legteljesebb monográfia és szobrait tartalmazó életműkatalógus francia nyelvű kiadásának megjelenése adta, melynek szerzője Passuth Krisztina.2006-ban rendezett egyéni kiállítása után a Le Minotaure most ismét néhány különleges darabbal rója le tiszteletét az Abstraction-Crétion csoport egy másik tagja, František Kupka, a 20. század kiemelkedő alakja, az absztrakt festészet és ezen belül az orfizmus egyik első képviselője előtt. Tizenöt, 1910 és a harmincas évek között készült alkotását mutatják be. A válogatásban szerepel egy 1910 körül készült tanulmányrajz, a húszas évek végének guasai, és néhány darab a harmincas évek körkörös kompozícióiból, mint az Etude pour la musique vagy a Machinisme. Az utóbbi időben többször bukkant fel a napi sajtóban Kupka neve, annak kapcsán, hogy a cseh Lenka Jaklovának sikerült megtalálnia és azonosítania Kupka Père-Lachaise-temetőben őrzött hamvait. A cseh kulturális minisztérium és Kupka szülővárosa, Opocno szeretné azt a művész szülőhazájába szállítani, az ötletnek azonban nemcsak támogatói akadnak szép számmal, de ellenzői is.