Mint a pók, szövi hálóját a rendszer. Hogy elejtsen, hogy megmenekítsen. Mert egyidejűleg csapda és megoldást ígérő, kimenekítő csatorna. Felhőként borul fölénk, s pókhálóként szervezi meg mindennapjainkat a digitalitás.
Az Ericsson Galéria által életre hívott tematikus, csoportos tárlat (Hálózatba kapcsolt társadalom), illetve a tárlaton alkotásaikkal szereplő művészek egy olyan korjelenséget járnak körül, amelynek maguk is részesei. A hálózatról, a rendszerről van szó, egyén és közösség, személyes élet és közélet egymásra szerveződéséről, kapcsolatokról.
Míg a hálózatban akár személytelenül lehetünk személyesek, e kiállításon erre nem, vagy csak korlátozott mértékben nyílt lehetőség. Ugyanis ki-ki a maga mentalitása, habitusa szerint, közvetlenebbül vagy bonyolultabb áttételek révén, esetleg régi paradigmákat újra felidézve jelezte, hogy miképpen érinti, hogyan éli meg azt a nagy gyorsasággal változó közeget, amely köré szerveződik.
Romvári Márton mágneses felületre illesztett, sokelemes téglácskái a kapcsolati szerveződések végtelen variabilitását idézik meg. A festett kör és tojásdad formák mint sejtek, mint élő szervezetek lokális elkülönülése vagy találkozása olykor szándékoltnak, tervezettnek, máskor véletlenszerűnek tetszik.
Pápai Miklós vegyes technikával létrehozott, feltehetően Madách Imre Az ember tragédiája című munkája által inspirált alkotása analóg formában már a múltban is ugyanazt véli felfedezni, mint amit a jelen magán visel. A táblakép hátterében rendezettségük ellenére is bonyolult mozgalmasságot jelző áramkör-panelek jelennek meg, amelyeket még inkább dinamikussá feszít az előtérben megjelenő, forgásra, állandó változásra utaló, sík volta ellenére is reliefként ható papírkivágatok egymásra helyezése. Utóbbiak valószínűleg egy az irodalmi alkotás nyomán készült rézkarc illusztráció rajzosan felszeletelt elemei. A modern és a régi szép találkozása. Az élet, az emberi vágyak és cselekedetek forgószínpada, útvesztője. Pápai munkája olyasmit sugall, hogy noha változó megjelenési formában, de ugyanazon dolgok történnek meg. A cím áttételes, szimbolikus, mert nem annyira a modern világ jelenségére utal, mint inkább a mindig is fennálló emberi konstansra.
Hasonló, ám absztraktabb közlési formát követ Matzon Ákos Genprocessor I. és Szöllősi Tibor Ambivalencia II. című alkotása. Előbbi egy azonos metódust követő sorozat első darabja, amelyen a kép méretéhez képest aprónak tűnő processor-test organizálja és irányítja a reléként nyíló és záruló kapukat egy többszörösen négyzetrácsos felületen.
Szmrecsányi Boldizsár szoborkompozíciója visszafogott mérete ellenére is súlyos, gyarapodni képes tömeg hatását kelti. Az egymásba kapcsolódó, és további kapcsolódásokra nyitott szobortest-együttes összetartozását, és egyfajta eredet-magyarázatát a tőle különálló, a posztamens szélén elhelyezett gömbforma világítja meg.
Gaál Tamás Köz-Test III. című, emeletes vázba illeszkedő alkotása egyaránt utal a köztességre, a közbülső helyzetre, valamint a beillesztés, az illeszkedés lehetőségére.
Szabó Áron Acélmű VI. című, egymáshoz kapcsolódó, ereszekkel lezárt szoborfalainak címe részben a forrásanyagra utal, másrészt emlékmű jelleget ölt. A szóbeli, illetve az írott, szöveges kultúra mementója. Az egyes falfelületeken feltűnő nevek (múzsák, mitológiai alakok, képzőművészek), valamint a szépirodalmi és profán idézetek egyfajta kultúr-kronológiai narratívába illeszkednek.
A hálózat ugyan rendszer-elvű, mégsem bizonyosan célba érést ígérő közeg. Olykor át- és beláthatatlan, a bolyongás, a csaknem elveszés-elvesztés terepe, mint Ruttka Andrea Keresek valakit …című munkáján. A fekete textília testébe öltött gombostűk ugyan fényes, a képtestből is kivezető utakat rajzolnak, ezek mégis úgy tűnnek elénk, mint kétségbeesett, magányosan fénylő sikolyok egy bemérhetetlen és átláthatatlanul sötét univerzumban.
A kiállítás február-április 23 között tekinthető meg az Ericsson Galériában
