Kifosztott gyűjtemények, leleplezett csempészhálózatok, megfeneklett múzeumépítkezések. Az „arab tavasz” a műkincseket se hagyta érintetlen.
Az arab országok egy részében kitört zavargásokról, a kormányellenes megmozdulásokról szóló tudósításokban kevés figyelmet kap az eseményeknek a kulturális-művészeti életre gyakorolt közvetlen hatása. Érthető, hiszen az ott élőket és a világ közvéleményét most elsősorban a történések politikai-gazdasági vetületei foglalkoztatják. Az egyetlen kivételt Egyiptom jelenti, hiszen itt a Mubarak-rezsimet elsöprő felkelés központja egy olyan tér volt (a régióban időközben legendává vált Tahrír tér), ami az ország legfontosabb ókori műkincseit őrző Egyiptomi Múzeum tőszomszédságában van. A kormányellenes tüntetéseket kihasználva január végén betörőknek sikerült bejutniuk a múzeum épületébe, ahonnan számos felbecsülhetetlen értékű műkincset loptak el, többek között Ehnaton fáraó és felesége, Nofretiti szobrát és két, Tutanhamont ábrázoló aranyozott szobrot.
Az eltűnt kincsek egy része, így Ehnaton fáraó szobra időközben előkerült és a múzeum újra megnyitotta kapuit a látogatók előtt. A még hiányzó műtárgyakat nemzetközi segítséggel keresik, mivel feltételezhető, hogy azokat a betörők külföldön próbálják értékesíteni. Körülbelül 70 kiállított tárgyat a bűnözők megrongáltak; ezek restaurálása éppúgy gőzerővel folyik, mint a tettesek keresése. Hasonló helyzettel más múzeumoknak is szembe kell nézniük. Az Iszmáilíjában lévő, a Szuezi-csatorna és a Sínai-félsziget régiójának műkincseit őrző Kantara múzeumból például 1100 tárgyat loptak el, amik közül eddig közel 300 került elő. (Lehetséges azonban, hogy az itteni műtárgyak egy részének még a zavargások kitörése előtt kelt lába.) Jó hír viszont, hogy a különböző régészeti feltárások helyszíneiről nem jelentettek lopásokat.
Míg Egyiptomban eltűnt műkincseket keresnek, Tunéziában Ben Ali elnök bukása segített megtalálni elveszettnek hitt régiségeket és felgöngyölíteni egy illegális csempészhálózatot. Ezek az ókori műtárgyak ugyanis a volt elnök valamelyik palotájába kerültek. Számos római kori szobor mellett még a világhírű Bardo Múzeum mozaikjaiból is jutott a villákba. A csempészhálózatot pedig azért nem sikerült korábban felszámolni, mert annak élén az elnök második felesége, Leila Trabelszi állt. A jó hír itt is az, hogy sem a Bardo Múzeum, sem Karthágó romjai nem szenvedtek kárt az elnök bukásához vezető viharos hetekben.
Líbiának nincsenek az Egyiptomi Múzeummal vagy a Bardo Múzeummal összevethető gyűjteményei; Kadafi elnök saját népe ellen folytatott háborúja itt éppen egy új, ambiciózus múzeumi projekt megvalósítását állította le. A líbiaiak azonban ezt feltehetően nem különösebben bánják, tekintve, hogy a projektet a diktátor egyik fia, Saif irányította, s az Iszlám Művészet Múzeumának megnyitását szeptemberre, Kadafi hatalomra kerülésének évfordulójára tervezték. A múzeum egy 18. századi palotában kapott volna helyet Tripoliban, s a műkereskedelmen keresztül gőzerővel folyt a kiállítandó műtárgyak beszerzése. A múzeum ügye most lekerült a napirendről, és felfüggesztették a Tripoli Hadtörténeti Múzeum építését is, aminek ugyancsak idén kellett volna megnyílnia. Ez utóbbi, 12 ezer négyzetméteres épületet az angol Camillin Denny építésziroda tervezte. A Tripoli Nemzeti Múzeumot a felkelés során eddig nem érte kár.
Szíriában a feszült helyzetben egy olyan eseményt mondtak le, amely talán segítette volna az ország nyitását a nyugati világ felé. A Kultúrtájak Fórumát Asszad elnök felesége kezdeményezte, aki Angliában nőtt fel, mindmáig jó kapcsolatokat ápol ottani ismerőseivel. A rendezvényre áprilisban került volna sor, olyan meghívott előadókkal, mint a francia kulturális miniszter, a Louvre és a British Múzeum igazgatói és az UNESCO főigazgatója. Ezen a rendezvényen hirdették volna ki az új Nemzeti Múzeum építésére kiírt pályázat győztesét is. A fórumot bizonytalan időre elhalasztották, mint ahogy az új múzeum építését is. Az országból érkező hírek sejtetni engedik, hogy ezek a projektek aligha kerülhetnek ismét napirendre a közeljövőben.