László Károly halálhíréről a veszprémi Művészetek Háza adott ki közleményt. Gyűjteményének egy jelentős része Magyarországon Veszprémben, a Dubniczay-palotában látható 2006 óta.
László Károly 1923. július 16-án született Pécsett. Középiskolai tanulmányait a cisztercita rend pécsi reálgimnáziumában végezte, majd a pécsi egyetem orvosi karára iratkozott be. Tanulmányai 1944-ben megszakadtak, László Károlyt Auschwitzba deportálták. Több lágert is megjárt, a háború utolsó napjaiban Theresienstadtból az amerikai csapatok szabadították ki. A táborokban átéltekről szóló könyve, Az út Auschwitz felé – Tóparti nyaralás címen 1955-ben jelent meg először.
1945-ben Bázelbe költözött, ahol előbb folytatta orvosi tanulmányait, majd Zürichben Szondi Lipót tanítványaként pszichoanalízissel kezdett foglalkozni. Érdeklődése a pszichoanalízis mellett – az ötvenes évektől Pszichoanalitikus Társaság Tagja – különböző művészeti irányzatok felé fordul, színdarabokat ír, saját színtársulatot is alakított, vezetett és művészbarátai tanácsára műkereskedelemmel kezdett foglalkozni.
Így jutott el a szürrealizmushoz, majd az aktuális művészeti törekvéseket képviselő kortársakhoz. Gyűjtői és elméleti érdeklődése azonban később nagyon sokirányúvá vált. A néprajz, a populáris kultúra vagy a robotika, majd a hetvenes években a punk esztétika éppúgy foglalkoztatta, mint a konstruktivizmus, a geometrikus absztrakció.
Kép a László Károly – a konzervatív forradalmár című filmből, 2008, r.: Gömör Tamás.
Forrás: http://vimeo.com/20827141
Az 1950-es évektől intenzíven részt vett a nyugat-európai művészeti életben. Műgyűjteményét ebben az időszakban alapozta meg. Könyveket, folyóiratokat adott ki, többek között a Panderma és a Radar című lapokat, illetve 1982-ben a No future című dokumentumgyűjteményt. A 60-as évektől magángalériát is működtetett, kiállítások szervezésével foglalkozott.
Sok művésszel kötött személyes ismeretséget. William Burroughs, Jean Cocteau, Christo, Allan Ginsberg, Patricia Highsmith, Robert Mapplethorpe, Andy Warhol is ismerősei közé tartozott. A magyar alkotók közül Kassák Lajos, Ligeti György, Tamkó Sirató Károly, Victor Vasarely a barátai voltak.
A hét nagy tárgycsoportba sorolható, több mint tízezer darabos gyűjteményéből 1996-ban rendeztek kiállítást Budapesten a Műcsarnokban. Ezt követően öt éven át volt látható a gyűjteményből – letétként 200 képzőművészeti alkotás a Budapesti Történeti Múzeum – Fővárosi Képtár, Kiscelli Múzeumában.
László Károly sokáig, sokféle módon kereste gyűjteményének magyarországi bemutatási lehetőségeit, vagy akár a letétbe helyezés módozatait is. Veszprémben otthonra talált képzőművészeti gyűjteménye, 2006. augusztus 20-án a Művészetek Házában, a művek bemutatására gyönyörűen felújított Dubniczay-palotában nyílt meg a László Károly Gyűjtemény állandó kiállítása. 2006-ban Veszprém város Tiszteletbeli Polgára címet, 2007-ben a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést, ez év október 23-án a Pro Cultura Hungarica díjat kapta meg a magyar kultúra értékeinek külhoni megismertetéséért.
László Károly önmagát több interjúban is „felhalmozó” –nak nevezte. Többször szólt identitásáról is, magát zsidó vallású magyarnak tartotta. Fiatalon megjárta a koncentrációs táborokat, de életszeretetét nem vesztette el. Gondolkodására az új iránti nyitottság, a fiatalos frissesség volt jellemző. László Károlyt kívánságára Veszprémben, a Mártírok úti Zsidó temetőben helyezik örök nyugalomra.
