Először kerül megrendezésre a B. L. Teremben, a Renée szokásos éves képző- és iparművészeti kiállítása. Magam is először nyitok meg kiállítást itt, s már a megérkezéskor meglepett a megvilágított kerti szoborbemutató, ahol a hideg ellenére is szívesen elidőztem.
A Szín-tér c. kiállítást művészek szervezték és művész rendezte jó
példáját adva annak, hogy ma is lehetséges a művészek közötti
kommunikáció eredményesen és magas szinten. Tizenöt művész mintegy
harminc alkotása látható a térben és a falakon, s bár a hely kicsi a
látvány mégis meggyőző. Mindenki komolyan vette a felhívást és valóban
új munkáiból válogatott. (Bár ez banálisnak tűnik, más beadásos
kiállítások tapasztalatainak ismeretében mégis külön meg kell
említenünk.) Szinte minden kiállító művész megjelent a megnyitón, hogy
a kiállított művek bemutatása mellett mód nyíljon egy kis alkotó
beszélgetésre egymás gondolatainak, művészi terveinek megismerésére.
Már-már idillinek tűnhet a helyzet, de persze sorolhatnánk a
problémákat is, mert vannak, de ma mégiscsak ünnepelni jöttünk.
A kiállítótérben látható alkotások többsége a különféle nézőpontokra figyelő elrendezés szerint folyamatosan párbeszédbe kezd a másikkal. Újabb és újabb kapcsolódások lehetősége adódik a néző számára s ezzel nemcsak egy művész alkotói nyelvét, hanem egy-egy kifejezési formanyelv számtalan változatát, lehetőségét fedezhetjük fel. A kompozíciók többsége nonfiguratív, organikus természetességgel, játékosan és gondtalanul ível és hömpölyög vagy geometrizáló szabályossággal, mértéktartással, elegánsan és kiegyensúlyozottan formálódik. Jelek, szimbólumok, fantáziaformák és klasszikus formaidézetek kapcsolódnak egymáshoz, hogy újabb jelentéseket tolmácsoljanak vagy valami elfeledett értelmezést keltsenek életre. A falra helyezett alkotások, festmények, textilek, papírmunkák, akvarellek között is gazdag kínálatára lelünk a térszervezésnek, a sík és a tér egymásra vonatkoztatásának, az illúziókeltésnek.
B. Laborcz Flóra a rendezéskor igyekezett olyan alkotásokat egymás mellé helyezni, amelyeknél igen erős a tematikus és a vizuális kontextusok vonzása. Néhol úgy érezhetjük, hogy a kiállítás egy folyamatos párbeszéd, s az egyik mű által megkezdett kérdésre a másik válaszol. Nem véletlen ez, hiszen olyan művészek alkotásai kerültek be a kiállításba, akik immár több mint 10 éve állítanak ki együtt, s jól ismerik egymás alkotói irányultságát.
Benedek József akvarelljei és Nyíredi Judit Kinyílás című, térbe forduló kompozíciója szép példa erre. De említhetjük Szlaukó László fából és bőrből készült, már-már természetes tárgynak tűnő, ám gondosan megmunkált rusztikus Turuljának és Varkoly László hasonlóan játékos lüktetésű, simára csiszolt, színátmenetekkel gazdagított kompozíciójának izgalmas párbeszédét. A tiszta formák eleganciája jellemzi E. Szabó Margit Bécsi Hangulat című puritán színvilágú gyapjú faliképeit, melyeknek visszafogottságát az Álom c. papír installációjának eleven színei ellensúlyozzák. Góth Katalin geometrizáló, fekete négyzetekből épülő fény-árnyék hatásokkal kombinált munkájának lebegését viszi tovább Benedek József A Lélek útjai című könnyed, légies kompozíciója. S folytatva a zenei párhuzamokat Pázmándy Antal Rokonlelkek c. munkáinak crescendója a szobrászat más irányai felé vezeti a nézőt. A fémek színeinek drámai ellentéte, a durvább felületű határozott zöld formák és a csiszolt gazdag vonalvezetésű arany alakzatok összekapcsolása izgalmas téri viszonyokat teremt. A sík és a tér, a forma és az üresség problematikáját járja körül B. Laborcz Flóra Térdeplő forma c. vörösréz kompozíciója, melyhez hangulatban és tematikájában is jól illeszkednek Rabie M. Hadie érzékeny felületű kerámia munkái. Kelemen Kata szürke alapon vékony és vastagabb ívekben áramló vörös és fekete jelrendszere, a Jövő titkait sejteti, míg Bészabó András Rovás-Szín-Tér c. akril festményének határozott, erőteljes szín és formarendje múlt, jelen és jövő egymásba fordulását, ha úgy tetszik, drámai erejét is szimbolizálja. Az itt látható jelek és színfoltok más hangnemben, más hangszerelésben jelennek meg Mayer Berta Október c. munkáin. A kiállításon csupán ezen a két nyomaton látható konkrét figura. A Pánik című képen a vöröslő jelek és az akvarellszerűen elmosódó, ám erős színtöltetű foltok között bukdácsoló? futó? menekülő? emberek sora erős feszültséget kelt. Másféle nyelvet használ Bitó Ildikó vegyes technikával készült raszter szerkezetre épülő Terülés c. két kompozíciója. A színek visszafogottsága, a formák összesűrűsödése és ritkulása, határozott körvonalai és folttá oldódása adja a képi struktúra alapját. Hasonló szerkesztési rend, de más formanyelv jellemzi Székelyi Katalin Táblák c. kollázsait, melyek a sík felület átgondolt tagolásával határozott térképzetet keltenek. Mintha egy redőnyön keresztül leshetnénk be a mögötte lévő terekbe. De a redőnyrendszer olykor maga is átváltozik csíkokká, ablakokká, ívek és szögletek, lágy és kemény vonalak rendjévé, amely végül létrehozza ezt a különlegesen gazdag, életteli alkotást.
S végül, de nem utolsó sorban Kopócsy Judit „Régi magyar…” c. munkájának finom melankóliája, formáinak spontaneitása, csendes színeinek tisztasága egy lágy, elhalkuló moll harmóniát citál. Végigjártuk a kiállítás „Színterét”, s mint tudjuk ebben az értelemben a színtér az a hely, ahol valami fontos dolog történik. Úgy gondolom, hogy a kiállítás címe itt és most ebben az értelmezésben is találónak bizonyult.