Debrecen emeli a tétet. Az önkormányzati választások finisében megnyitotta az ország új modern művészeti központját: a Modemet. A grandiózus intézmény a hetvenes évekbeli kultúrház helyén felépített új komplexum bal szárnyában kapott helyet, egy konferencia-központ és egy szálloda társaságában. A különös társbérlet a menet közbeni tervváltoztatásnak köszönhető: az irodaháznak indult szárny már a pinceszintig elkészült mikor a beruházó önkormányzat kiadta az új jelszót. Múzeumot Debrecennek! A helyi építész, Kovács András igazított a korábbi terveken, és létrehozott egy reprezentatív méretű, nyers travertin lapokkal burkolt, üvegfalakkal áttört, szellős, tágas múzeumot. Napsugarasan meleg hatású, szerethető architektúrát, kevés irodaházas hendikeppel, semleges, fehér, variálható belső termekkel. Debrecennek nem kellett a gombhoz keresgélnie a kabátot (mint a Művészetek Palotájának), hiszen rendelkezésre állt Antal Péter műgyűjtő teljes kollekciója. A neves debreceni ügyvéd 38 éve foglalkozik, már-már megszállottként műgyűjtéssel. A több mint háromezer műtárgyat felvonultató kollekció jellegzetes karakterrel bír. Antal Péter és a gyűjteményt megalapozó nagyapja a magyar festészet drámai hangú, sötét, expresszív színekkel játszó, tragikus felhangokkal és keserű sorsszimbólumokkal átitatott irányzatait kedvelte. Ezen belül is kidomborodik több szál, az egyik az alföldi és szentendrei tájfestészet, Rudnay Gyula és Tornyai János bús magyar pusztái, Holló László expresszív jelenteti, Barcsay Jenő háború előtti, barnás-feketés vásznai. Egy másik nagynarratíva a holokauszt és a kommunizmus komor árnyékában dolgozó, szentendrei-budapesti művészkör alkotásaiból áll össze: Ámos Imre, Vajda Lajos, Korniss Dezső, Bálint Endre, Anna Margit, Ország Lili. Ezt a vonulatot hosszabbítja meg időben visszafelé Farkas István és mestere, Mednyánszky. A harmadik fő csoportot a hazai modernség Nagybánya-utáni művészei alkotják, vagyis a ma is divatos aukciós tételek: Nyolcak, aktivizmus, Czóbeltől Nemes-Lampérthig. Antal Péter egy rövidebb leállás után rávetette magát a kilencvenes évek kortárs művészetére is, és kiegészítette kollekcióját az ezredforduló neves fiatal művészeinek munkáival valamint visszamenőleg, a neo-avantgárd kulcsfontosságú mestereinek alkotásaival.
A Modem a progresszív, nemzetközi kortárs művészet egyik fő motorja és vidéki bástyája kíván lenni. A művészeti igazgatónak, Bencsik Barnabásnak a csodálatosan gazdag (a hatalmas szoboranyagról még nem is esett szó!), de karakteres kollekciót kellett az ezredforduló felé kifuttatni. A bemutatkozó tárlat, a Kilencvenkilenc év, meg is felel az elvárásnak. A három szinten kiállított gyűjteményt kissé átrostálták a divatos aukciós trendeknek megfelelően – mégsem vesztette el egyéni karakterét. A földszinten végigfut az Ámostól Ország Liliig tartó sor, találóan lezárva Kondor Bélával valamint Németh Hajni videójával és Böröcz András lépegető dobozszobrával. A jobb oldali falon időben visszafelé utazva sorakozik Derkovits, Farkas, Mednyánszky stb. És mindehhez Kicsiny Balázs horgonyos-matrózos installációja szolgáltatja a kellően meditatív és emelkedett hangulatot. Az első emelet jobbra-balra kanyarog a huszadik század első felében: Nyolcak, aktivisták, Szőnyi, Egry, Rippl-Rónai, Gulácsy, Csontváry stb. A régi mestereket közrefogják a kortárs művek (Többek között Szűcs Attila, Nagy Kriszta, Kis Varsó, Erdélyi Gábor, Károlyi Zsigmond) és a ”60-as, ”70-es évek neoavantgárdja (Keserü Ilona, Bak Imre, Hencze Tamás, Pinczehelyi Sándor, Lakner László stb.). A harmadik emelet kissé koncepciótlanul mutatja be a kollekció többi arcát, Tóth Menyhérttől kezdve, Gyenis Tiboron és Ef Zámbón keresztül, Barcsay Jenőig. Akárhogy is, de a Modem bemutatkozott. Mostantól megérdemli, hogy ne csak a tévesen felvésett Demo név miatt cikkezzenek róla az újságok.