Az önmagával örökké elégedetlen Maria Lassnighoz a hírnév hosszú várakozás után érkezett; a nemzetközi művészeti világ meglehetősen későn, de legalább még életében felfedezte magának a konzekvensen és az utolsó pillanatokig erejét megfeszítve dolgozó művészt. Az életművéért tavaly Velencében Arany Oroszlán-díjjal kitüntetett Lassnig a kortárs osztrák képzőművészet nemzetközileg talán legismertebb női alakja volt, megelőzve a performansz és a bécsi akcionizmus élő legendáját, a több projektjében társ Valie Exportot, a 17 éve halott Kiki Kogelniket és Deborah Senglt, akinek szépen ível felfelé a pályája, de igazi nemzetközi áttörése még várat magára.
Lassnig 1919-ben született egy kis karintiai faluban. Házasságon kívüli gyerekként sokszor megbélyegezték, a főiskoláról 1943-ban „elfajzottnak” minősített művei miatt eltanácsolták. Röviddel a második világháború után kezdett dolgozni a később védjegyévé vált „testtudat-képeken” („Körperbewusstseinsbildern”). A test és a testiség kérdésével ma már megszámlálhatatlanul sok művész foglalkozik, de Lassnig az elsők között volt, aki a nőnek a társadalomban és a művészeti életben elfoglalt helyére, helyzetére is reflektált és a női test olykor drasztikus változásait kendőzetlen őszinteséggel mutatta be. Emberábrázolása korántsem a klasszikus hagyományokat követte; még önportréi is, amelyek a legszemélyesebb megmutatkozások lehetnének, a távol- és a közellét között lebegnek. Az idő előrehaladta egyre kíméletlenebb nyomokat hagyott testén, s ő egyre intenzívebben élte meg annak érzéseit.
Maria Lassnig: Te vagy én, 2005, olaj, vászon, 203 x 155 cm
Az 50-es és 60-as éveket Párizsban töltötte, ahol belekóstolt az art informel és a szürrealizmus világába, kapcsolatba került többek között André Bretonnal, Paul Celannal is. Később Arnulf Rainerrel az osztrák informel festészet alapítói lettek. Mindmáig kevésbé közismert filmes pályafutása. 1968-80 között New Yorkban élt, ahol több úttörő jellegű animációs film létrejöttében vállalt komoly szerepet. Legismertebb filmje, a Kantátus (Kantate) azonban később, 1992-ben született. Ebben 14 rövidke felvonásban, 8 perc leforgása alatt mutatja be életének addigi több mint hetven évét. Az iróniát, öniróniát és humort bőkezűen adagoló munkában saját szerepeibe öltözve, énekelve összegzi és elemzi élete és pályája történéseit.
A velencei biennálén 1980-ban Valie Exporttal képviselte Ausztriát, a Documentán 1982-ben és 1997-ben is bemutatkozott. 1980-ban visszaköltözött Bécsbe, ahol az Iparművészeti Egyetemen a festészet első női tanára volt, két évvel később pedig elindította az első animációs filmes mesterosztályt is.
Legutóbb 2009-ben került reflektorfénybe, amikor 90. születésnapja alkalmából Kölnben és Bécsben is nagyszabású kiállítást rendeztek műveiből. Szülőhazájában a gyűjteményében több művét is őrző bécsi mumok adott otthont a tárlatnak. A mumok mellett az Essl Múzeum is több alkotását őrzi, ezek sorsa az utóbbi időben a gyűjtemény egészével együtt közismerten bizonytalanná vált. 95. születésnapjára az Albertina tervezett tárlatot, ami most már csak emlékkiállítás formájában valósulhat meg.
Utolsó, még életében megrendezett tárlata május végéig látható New York-ban, a MoMA PS1-ben, melyen 50, nagyobbrészt Amerikában korábban sohasem bemutatott festménye szerepel. Maria Lassnig munkásságának átfogó magyarországi bemutatása még várat magára.