„Nem minden kék, ami Yves Klein” – talán így összegezhető sommásan a bécsi Museum Moderner Kunst – Stiftung Ludwig Wien június 3-ig látogatható tárlatának legfőbb tanulsága. Noha kizárólag az ő nevéhez fűződik az IKB (International Klein Blue) jellegzetes kék színének nemzetközi szabadalma, a MuMoK két teljes szintjét betöltő retrospektíva a hatvanas évek elejének arany, majd rózsaszín periódusait is bemutatja. Sőt, ennél is tovább megy és az építészeti, színházi és táncos projektjei mellett zenei, fotográfiai, filmes „kiruccanásait” is igyekszik számba venni.Világhíréhez képest döbbenetes belegondolni, hogy Yves Klein (1928-1962) mindössze harmincnégy évet élt és ebből is csak nyolcat töltött aktív alkotómunkával! A párizsi Centre Pompidou közreműködésével létrejött reprezentatív emlékkiállítás az első nagyszabású vállalkozás osztrák területen az oeuvre teljességének áttekintésére. Százhúsznál is több művet sikerült francia, amerikai és japán köz- és magángyűjteményekből összeszedni. Így aztán a falakon a közismert monokróm kék, arany vagy rózsaszín szivacsreliefek mellett azok a monumentális vásznak is ott függenek, amelyeken az „élő ecsetként” használt, festékkel leöntött meztelen modellek hagyták hátra saját test-lenyomataikat. Erről az anthropometriának elnevezett eljárásról filmvetítés is beszámol, akárcsak a barátairól mintázott gipszlenyomatokból öntött szobrokról. A vitrinekben az egyes akciók fotódokumentációja mellett kiáltványok és elméleti eszmefuttatások sorakoznak, például arról, amikor egy üres teremben „anyagtalan festői szenzibilitást” árusított nagyon is kézzelfogható aranyért cserében. A látható és láthatatlan, avagy a testiség és üresség ellentétpárjai mellett jutott el halála előtt az úgynevezett „tűzképekhez”, amelyeknek éppúgy okkult és mítikus jelleget tulajdonított, mint az arany ragyogásának vagy a matt és átható kéknek.
Azt még a művészetbarátok táborában is kevesebben tudják, hogy egynapos újságot adott ki Dimanche (Vasárnap) névvel és ennek címoldalán jelent meg róla a híres felvétel 1960-ban Ugrás a semmibe címmel. Még excentrikus életművében is a kuriózumok közé tartozik, hogy zenét komponált Symphonie Monoton-Silence (Monoton-csend szimfónia) elnevezéssel, amely egyetlen d-dúr akkordból és az utána következő némaságból állt. Építészeti ötletei is meghökkentőek olyan „légvárakról”, amelyeknek oldala tűzfal vagy vízfüggöny, teteje pedig maga az égbolt. Mindezek alapján az ötvenes évek végének és a hatvanas évek elejének rendkívül sokrétű fenegyerekét nemcsak a ”68-as nemzedék előfutárának tekintik francia földön, hanem osztrák területen a későbbi bécsi akcionizmus példaképének is. 1957-ben az általa meghírdetett „kék korszak” nyitányaként 1001 kék léggömböt bocsájtott fel, amelyet „aerosztatikus plasztikának” keresztelt el. Ennek emlékére május 6-án délután háromtól a Museumsquartier udvaráról ugyanennyi luftballont engednek szabadon a meghívott gyerekek – jótékonysági akcióként a Szent Anna gyermekkórház javára – és ahányat visszahoznak, az mind egy-egy további belépőjegyként szolgál a múzeumlátogatók számára.