A Dan Flavin-életművet felvillantó kiállításon úgy úszhatunk a színek és fények áramlataiban, mint halak egy akvárium mesterséges világában. Gyorsúszásban, mint azt sokan teszik, vagy éppen kényelmesen lebegve, néhol lélegzetünket visszatartva, installációból installációba átevickélve, hogy csobbanhassunk a színes vagy éppen vakítóan fehér fények tengerében…Mindenekelőtt helyesbítéssel tartozom jelen írás címével kapcsolatban: Dan Flavin nem neon, hanem fluoreszcens csövekből alkotta meg sajátos és félreismerhetetlen műveit. A huszadik századi fény és színművészet prófétája tíz évvel halála után kapta meg a neki járó tisztelettel megrendezett kiállítás-sorozatot, melynek keretében 35 év munkásságát és kutatásait tanulmányozhatjuk és élhetjük át egy helyszínen.
De vajon feldolgozhatóak-e érdemben a színekkel és a fényekkel apelláló, gondosan megszerkesztett és különböző konkrét helyszínekre szánt műalkotások, közvetlen egymásutániságukban? Megőrzi-e ezen felvonultatás Flavin eredeti koncepcióit?
Párizsban a neonparádé Flavin első alkotásaival kezdődik. 1961-ben készült „ikonjai”, melyek valójában színes, monokróm festmények kisebb fluoreszcens csővel vagy villanykörtével ékesítve már jól mutatják a művész célját, a festmény és a szobor túllépését, a hétköznapokban használt ipari alapanyagok segítségével. Jellegzetes címadása is megjelenik: alkotásait egy-egy személynek dedikálta, családtagjaitól kezdve galériásokon, művészeken át, ismert személyiségekig, barátokig. A New Yorki-i Green Galleryben rendezett első önálló kiállításán a művész négy alkotással járta körül a percepció megtévesztését, fizikai ráhatások lehetőségeit, a falra, padlóra és sarkokba helyezett fénycsövekkel. Ezt követik a vertikálisan vagy horizontálisan elhelyezkedő, lépcsőzetes, egy kivétellel tökéletesen fehér fényművek, amelyek az orosz konstruktivista mestert, Tatlint magasztalják. Továbbhaladva már nincs kiút, a színek orgiája lepi el a termeket. Sehol sem nyugodhat szemünk, egymást követik a több színből kikevert atmoszférájú alkotások. A művek egyre összetettebbek lesznek, folyosót képeznek, vagy kerítésként futnak végig a termeken, több színből állnak vagy éppen a hetvenes évektől előállított kör alakú fénycsövekből.
Talán nem véletlen, hogy a művésznek életében nem volt gyűjteményes kiállítása – alkotásait kis galériákba tervezte, vagy nagy múzeumoknak készített egyedi in situ installációkat. Ő maga is Situational Art-nak nevezte munkáját, mivel installációit kifejezetten a kiállítás helyszínének építészeti kontextusába álmodta meg.
Flavin alkotásai azonban egyszerűségükkel ellentétben erős érzelmi töltéssel bírnak, érzékelésünket hivatottak átalakítani, megőrizve a minimalizmus távolságtartó magatartását. Mindehhez hozzájárul az anyagtalan fény ambivalenciája, mely ugyan megfoghatatlan, mégis mintha bőrünkön érzékelnénk a vörös forróságát és a zöld ridegségét művei közelében.
Mivel azonban az ember átélőképessége bizonyosan korlátokkal rendelkezik, a körülbelül ötven művet felvonultató kiállítás nem érhet közelébe a művész eredeti elképzelésének. Egy idő után élvezhetetlen a több tucat installáció egymásutánisága, nem ugyanazt az állapotot éljük át, amelyet a művész eredetileg nyújtani szándékozott.
Dan Flavin – Une rétrospective.
A kiállítás október 8-ig látható a Musée d”Art Moderne de la Ville de Paris-ban.