ERROR – The Art of Imperfection
Ars Electronica Festival, Postcity, Linz, szeptember 6-10.
Számos esetet ismerünk a tudománytörténetből, amikor egy “véletlen”, egy váratlan esemény vezetett fantasztikus felfedezésekhez. Egy esemény, ami ellent mondott az elvárásoknak, eltért a normától. De beszélhetünk-e szoros értelemben vett normákról, amikor minden hiba egy új lehetőség forrása? A normákhoz való ragaszkodás egyben korlát, melynek szinonimái a felügyelet, esetenként akár a szándékos megtévesztés is. A norma a szabad felfedezés korlátja, amely útját állja a nem konvencionális álláspontoknak, a társadalmi és gazdasági innovációnak. Az idei fesztivál arra buzdított, hogy rugaszkodjunk el a normától, toleráljuk az ettől való eltéréseket, és fedezzük fel a bennük rejlő újítási potenciált, ellenszegülve a homogenizációnak, a szubjektív társadalmi kredibilitás és a félelem-politika populista retorikájának.
A fesztivált alkotó művek lehengerlő sokaságát képtelenség röviden összegezni, így a mezőnynek csak egy szubjektív szeletét fogom bemutatni. Az Ars Electronica központ éves fesztivál összesen 12 helyszínen zajlott Linzben, Ausztriában. Ilyenkor érdemes még a megérkezés előtt megtervezni és rendszerbe szedni a látnivalókat, mindezt a személyes befogadóképesség figyelembevételével, másképpen hamar elsodorja a látogatót a sok program, és a helyszínek váltogatásával is értékes időt lehet veszíteni.
A hagyományosan a POSCITY-ben tartott nyitóest remekül keretbe foglalta a fesztivál egyszerre lenyűgöző, elgondolkodtató és esetenként bizarr, nyugtalanító hangulatát. Az éjszaka a tekergő és hullámzó πTon hang installációnak performanszával kezdődött, ami a Cod.Act svájci csapat kutatási projektje a műanyag és a hang organikus együttműködéséről. A πTon egy olyan kísérlet eredménye, amely során a rugalmas szerkezet torzulása az emberi hang szintetikus átalakulására reagál, ezzel meglehetősen primitív formájában megtestesítve a vokális és szervi összjátékot. Chris Ziegler a Corpus előadásával a vizuális érzékelés korlátaira összpontosít az analóg és a digitális határán. Az emberi test mozdulatainak segítségével, valamint vizuális, szenzori és anyagi kölcsönhatásokból alkot képekből és hangokból álló formát, amelyet szemlélve elvonatkoztathatunk az emberi test korlátaitól. A Secret Theater Ensemble és a Tempo Reale Silent című közös projektjükben a hangot rezgésként közelítik meg, amit tapintás formájában siketek és hallássérültek is megtapasztalhatnak. A zeneszerző Gabriele Marangoni által vezetett tanulmány egy avantgárd projekt, amely így szélesebb körben felmerülő akadályokat bont le egy olyan művészi kifejezés formájában, amiben egy siket előadó és egy hangszólista együtt képezik a hangokat.
A dinamikus Interférences (String Network) audiovizuális performansz során a kanadai Alexis Langevin-Tétrault egy olyan, húrokból álló hálózatot hoz létre, ami hangzó univerzummá válik az ipari zaj, az elektronika és az akusztikus zene között, kölcsönhatásban a színpadi világítással. Az ember és a gép közötti dialektikus kapcsolat kerül színpadra egy globalizált és modern világ allegóriáját használva, amelyben minden mindennel összekapcsolódik, de az egyén a tapasztalataiban mégis értelmet keres, és igyekszik megőrizni cselekvésének szabadságát. A következő előadásban – FIELD – Martin Messier az egyébként hallhatatlan és láthatatlan elektromos jeleknek ad anyagi formát. Az elektromágnesesség ilyen megtestesülése hipnotikus hatással van a közönségre. Szinte megbabonáz ez a mindenünket körülvevő erő, ami titokzatos rejtekhelyéről kirántva hirtelen számunkra is megfoghatónak tűnik. Messier vakító villámcsapások, hangos kicsapódások és fény-árnyék játékok között navigálva vezeti ezt az egyedülálló audiovizuális koncertet, kimért mozdulataival éles kontrasztot alkotva a színpadi eseményekkel.
Napközben a POSTCITY témaköri kiállításai számos művészeti megközelítést és különböző nézőpontot mutatnak meg, idén a “Error, Fake & Failure” és “Error in Progress” (“Hiba, Hamis & Tévedés” és “Hiba a folyamatban”) témákban. Az idei egyik legnépszerűbb japán műalkotása a gyönyörű in the rain digitális esőinstalláció volt. Külön említést érdemel még a szintén japán Himatsubushi ösvény is, “The Art of Time Killing” (vagy “Az Idő-elütés Művészete”), ami a himatsubushi (“játékos időtöltés”) szó jelentéséből kiindulva az elvesztegetett idők, üres idők, szabad idők, és érvénytelen idők fantasztikus koncepcióját segít újragondolni az ösvényen végigbarangolva.
Linz belvárosa fele véve az irányt, a fesztivál legfontosabb kiállítása minden évben az OK Center-ben megrendezett CyberArts show, ami a világ minden tájáról a Prix Ars Electronica díjra beérkezett művek egy a zsűri általi szelekcióját vonultatja fel, ami egy átfogó bemutató arról, hogy mi történik éppen a digitális művészetek területén. Az itt felsorakoztatott műveket böngészve szembesülünk csak igazán a fesztivál politikai mondandójával, azzal, hogy miként vált a megtévesztés és a hamisítás a mindennapi élet valóságává, a közvéleményt befolyásoló erővé.
A digitális forradalom immár visszájára fordulva fenyegeti az állampolgárok adatainak és magánéletének szuverenitását. Ezen a vonalon haladva rengeteg, a művészeti aktivizmus által felszínre hozott téma kerül terítékre. Megkérdőjelezve sok mindent, például az egymásról alkotott sztereotípiákat a [help me know the truth] projektben, aminek során a látogatók saját készítésű digitális önarcképét (egy szelfit) torzítanak el, úgy, hogy felállítsák többek között egy áldozat, egy vezető vagy egy terrorista tökéletes sztereotípiáját. Megkérdőjelezve az információs aszimmetriát kormányzati szinten, ahogy a tajvani g0v (vagy “gov nulla”) projekt teszi, ahol a civil közösség a nyitottság eszméje mentén hozott létre egy online felületet olyan projektekkel, amik a tajvani politikában a nyitott kormányzást és aktív civil részvételt mint a progresszivizmus alapvető értékeinek kibontakozását segítik, megkönnyítve a független gondolkodást és együttműködést. Ugyanezt tematizálja az újságírás és a közösségi média terén a Bellingcat, amely egy nyílt forráskódú platformon publikálja az újságírók háborús és egyéb bűnfeltáró kutatásait a közösségi média-nyomozásra szakosodott közreműködők segítségével, valamint útmutatókat és esettanulmányokat készít, hogy mások is megtanulhassák mindezt az archiválás, az igazságszolgáltatás és az elszámoltathatóság szem előtt tartásával. Megkérdőjelezve a rasszista diszkriminációt: a líbiai Anti-Racism Movement (ARM) rejtett kamerás felvételek készítéséből nőtte ki magát civil szervezetté a bejrúti hatóságok hátrányosan megkülönböztető magatartása ellen való küzdelemben. Illetve megkérdőjelezve a demilitarizált zónák szerepét a koreai Hayoun Kwon 489 Years című animációs filmjében, amely rekonstruál egy olyan, az átlagembernek bejárhatatlan, paradox világot Észak- és Dél-Korea között, ahol az intenzív szorongás és a lappangó szépség együtt létezik.
A Linzi Művészeti Egyetem évente megrendezésre kerülő Campus kiállítása idén “Taking Care” címmel a montreáli Hexagram diákjainak munkáiból válogatott, ami egy interdiszciplináris kutatási hálózat a médiaművészetek, design, technológia és digitális kultúra területein. A Hexagram projektjei az etikai-esztétikai szempontok kereszteződésében spekulálnak egy jobb élet mibenlétén, annak minden feltételével és lehetőségével. A történelem, a kolonizáció, a tapasztalat, a nyomon követés, a nem-emberi létezés és a reprezentáció kérdései összegyűlnek és összefonódnak egymással, mindezt különböző formákban és médiumokon keresztül mint a játék, virtuális valóság, performansz, installáció, biológiai művészet, textil, hang, videó és fényképezés.
A fesztivál fő állítása, hogy a tökéletlenség felértékelése valóságos fegyver a kezünkben, egy válasz, amivel nemet mondhatunk a központi társadalmi kredibilitásra, a viselkedésünk optimalizálására, a tökéletesedő és egyre hatékonyabban működő technológiák homogenizáló elterjedésére. A hibákra szükség van, a hibák a gyönyör forrásai, a hibák tökéletlenségéből új gondolatok születnek. A hibák felismerése, az azokhoz való viszonyulásunk, a kockázatok elviselése és maga a kreativitás valószínűleg a legfontosabb szakértelem a jövőnk számára. Egy olyan jövő számára, ami nem csupán karnyújtásnyira van, hanem már elkezdődött.
Nyitókép: Etsuko Ichihara: Digital shaman project / Fotók: az Ars Electronica jóvoltából
