A konceptualizmus megjelenése előtt kevés művész fordított különös figyelmet munkássága dokumentálására – elfoglalta őket a munkájuk, a felfedezés, kutatás, teremtés öröme. Az ön-dokumentálás, archiválás aktusa, mint művészi tevékenység a konceptualizmus mindmáig élő részeként jelent meg. Az archivum műalkotássá vált.

„A médium az üzenet” – ismerte fel az 1960-as években a kanadai filozófus, Marshall McLuhan. Külön művészettörténeti kategóriát képezve megjelentek az archivista művészek, akiknek többsége számára mindegy, hogy mit archiválnak, művészi munkájuk lényege a leltározás, rendszerezés, kategorizálás tevékenysége. Általában a természettudományi múzeumok, bonctani laboratóriumok kiállításaihoz hasonló, talált, vagy üzletekben vásárolt, gondosan felcímkézett tárgyakat tartalmazó installációkat produkálnak, mintegy ironizálva az intézmények információkat és tudást szervező igyekezetén. Az Európában ismert belga művész, Joëlle Tuerlinckx: Drawing Inventory (Rajzleltár) című kiállítása úgy néz ki, mintha a műterméből kiköltözött művész hátrahagyott ingóságait vette volna jegyzőkönyvbe egy detektív: papírokra és a falakra rajzolt négyzethálók, rajzok, dobozokat ábrázoló drót-szobrok, építőanyag maradványok, nagyméretű, gyűrött, üres papírlapok, régi kiállítás-katalógusok, levelezés obskurus állami intézményekkel és ismeretlen magánszemélyekkel, egy lyuk a galéria falán, apró tárgyak, szemét, papír, drót és fadarabok. A legfeltűnőbb vonása a kiállításnak a kiállított tárgyak hangsúlyozott jelentéktelensége. Joëlle Tuerlinckx anti-látványosság művész. Minden alkotó erejével arra törekszik, hogy ne mondjon semmit – ez művészetének egyetlen üzenete. Szándékát ezzel a mérhetetlenül üres, végtelenül unalmas kiállítással maradéktalanul sikerült megvalósítania.
(The Drawing Center, New York, megtekinthető: április 22-ig)