Szentendrét kissé lustává tették a jól bejáratott turistalátványosságok, a magyaros ipartermékeket árusító szuvenírboltok és a méregdrága cigányzenés luxuséttermek. Közben az igazi szentendrés coulour locale mintha elszivárgott volna valahová, a macskakövek, a rozsdásodó eresztékek közé, a törzsvendégekre utazó kávézók fülledt zegzugaiba.
A Művészek Városa persze nem tűrhette sokáig ezt a csöndes ernyedtséget: a nyári fesztiválrendező települések mintájára megszervezte saját művészeti-turisztikai programsorozatát. A „Szentendre éjjel-nappal nyitva” címre keresztelt három napos esemény (augusztus 25-27.), bőségesen merítve a helyi adottságokból (légiónyi képzőművész és vendéglátóipari egység) gazdag kulturális egyveleget kínál. A boltok és az éttermek kitelepültek az utcára (többek között a sétálóutcává átalakított Dumtsa Jenőre), híres kortárs írókat látnak vendégül és késő éjjelig nyitva tartanak.
Közben felpezsdült a múzeumi állóvíz is, a kiállítóterek éjszakai programokkal várják a művészetek szerelmeseit. A Szentendrei Képtár a helyi installátor, Pacsika Rudolf műveiből válogat. Pacsika munkái a szentendrei arte povera és a professzionális koncept-művészet között ingadoznak. Az egyik szobában falra feszített, szakadt reklámlepedőkből, szivacsdarabokból és alumínium ételhordókból készített installációt, máskor pedig a körbezárt bevásárolókocsik példáján demonstrálta az olcsó meggazdagodás lehetőségét. Ez utóbbi gondosan kivitelezett tablón jelent meg, akárcsak az európai autenticitást és provincializmust jelző atlasz. A Fő téren, kevéssel följebb, az Artéria Galéria várja a közönséget az azonos nevű, húsz éve alapított alkotóközösség művészeinek munkáival. (Többek között Baksai József, Wahorn András és Farkas Ádám.) Kicsivel lejjebb, a Bercsényi utcában pedig az Erdész Galéria szobor-tárlatát csodálhatja meg a lépcsőket megmászó látogató. A fantasztikus panorámával megáldott tetőtéri kiállítóhelyen befutott helyi szobrászok, dizájnbarát munkái sorakoznak: Taubert László-féle márványtorzók, Csikszentmihályi Róbert manierista bronzszörnyetegei, ef Zámbó felmutató ujj-plasztikája stb.
A városban járkálva bárhol beleütközhetünk egy állványa mögött dolgozó festőművészbe, ugyanis a már-már kikopó plein-air figurákat most ismét ide gyűjti a város. Igaz, éjszakai ottjártunkkor mi eggyel sem találkoztunk, de a „Művészetek uccájában” (sic!) megcsodálhattuk a kirakodott – főként fotórealista – vásznakat. Mindez ígéretes fölélesztése a legendás szentendrei tradícióknak. A gazdag hagyományú kisvárost ugyanis csodálatos épített és természetes környezete avatta az elcsatolt Nagybánya utódjává. Hosszú évtizedekig megszokott látvány volt a város különböző, jó kilátást biztosító helyein egy-egy dolgozó festőművész. Sőt, a Vajda Lajos Stúdió éppen itt, a szentendrei templomdombon szervezte hírhedt szabadtéri festménykiállításait a hetvenes években. Ha már a VLS-nél tartunk, hát emlékezzünk meg a MűvészetMalom rendezvényeiről is, ahol úgy tűnik, tovább él a híres-neves szentendrei dadaizmus polgárpukkasztó, antiművész, underground szellemisége. A régi malomból átalakított kiállítóhely ad otthont a már nyolcadjára megrendezett Nemzetközi Performansz és Nehéz Zenei Fesztiválnak. A falakon belül installációs kiállítás szórakoztatja a nagyérdeműt, kívül a kortárs kísérleti zenekarok produkciója. Magukon a falakon pedig fényfestmények teremtik meg a parti-atmoszférát. A VLS szellemi forrása – úgy látszik – kiapadhatatlan: ma is magához vonzza az underground figurákat, a hollófekete gótikus gimnazistákat és a fővárosi parti-szcénától némiképp különböző, alternatív arcokat. A kocsma olcsó, a közönség lelkes, a performanszok és koncertek egymást követik. A békebeli bohémtanya fölött pedig ott lebeg feLugossy komikus esztétikai eszmefuttatása a kiiktatott spontaneitásról, az ösztönökről, a gonosz formalista dizájnról és a művészeti non-konformizmusról. Dada”s not dead.