Akár akarja a művész, akár nem, minden műalkotás egyúttal önarckép is. Minden festmény, szobor, fénykép, film, zenemű, szöveg, idea lényegi dolgokat mond el alkotója személyiségéről, sorsáról, múltjáról és jövőjéről.
Önarckép egy Vincent van Gogh festmény, de az Duchamp piszoárja, Andy Warhol leveskonzerve, Damien Hirsh formalinban lebegő cápája, Ben Vautier szlogenjei, John Cage véletlen zenéje, vagy George Brecht esemény kottái is. Ha más nem, a kiválasztás, rámutatás gesztusa mindenképpen önportré. A művészek egy része tud erről az elkerülhetetlenségről és alkatától függően vagy nem törődik vele, vagy igyekszik érzelmeit, lelkiállapotát művébe építeni, vagy, ahogy ez az egyik legvisszahúzódóbbnak, legrezerváltabbnak tartott amerikai művész, Jasper Jones esetében történt, megpróbálja magát minél távolabb tartani az alkotási folyamattól. A New York-i Museum of Modern Art Focus: Jasper Jones című kiállításának látogatóit idézet fogadja a művész 1985-ben festett Summer (Nyár) című festménye mellett, a galéria falán: „Korai munkáimban megpróbáltam eltitkolni a személyiségemet, pszichológiai állapotomat, az érzelmeimet, de egy idő után ez elvesztett csatának látszott. Végül az ember kénytelen ejteni a tartózkodást.” Az idézet azért zavaró, mert a művész későbbi munkái semmivel sem tűnnek kevésbé tartózkodóknak a korábbiaknál. 87 1954 és 2001 között született festményt, rajzot és nyomatot láthatunk a kiállításon, rajtuk a művész sokféle módon ismétlődő, ikonjaivá, védjegyévé vált fő motívumait: a céltáblát, a számokat, a zászlót, az ecsetekkel teli kannát és a sraffozásokat. Mindegyik mű elegánsan hűvös, nyilvánvaló nagyszerűségük ellenére egyik sem sejtett emberi esendőséget, vívódást, félelmeket, kavargó érzelmeket. Ugyanakkor ezek az attribútumok, éppen hangsúlyozott hiányuk révén ott vannak valamennyi, első pillantásra száraz, minimalista absztrakciónak tűnő, valójában nagyon komplex, sokértelmű műben, az 1954-55-ben festett zászlótól a legújabb, két ponton felfüggesztett zsinór görbéjével üzenő „catenary” (láncíves) kompozíciókig. Metaforák és metaforák töredékei, az egész és a részek, a szimbólum és a konkrét feszülnek egymásnak a zen koánok rafinált, látszólagos egyszerűségével.