Franciaországnak eddig huszonhét olyan műemléke, épülete, illetve városa volt, köztük a versailles-i kastély, a Mont-Saint-Michel, Lyon óvárosa, a chartres-i katedrális, Provins, a középkori város és a párizsi Szajna-part, amelyet az UNESCO a világörökség részévé nyilvánított. Ezúttal, huszonyolcadikként egy olyan város, Le Havre nyerte el ezt a sok előnnyel, egyben sok kötelezettséggel is járó címet, amelyik nem többszáz éves műemlékeinek, hanem éppen ellenkezőleg, a II. világháború után létrehozott új modern városrészének köszönhetően került fel a tekintélyes listájára.
A partraszállást követően, a szövetségesek 1944. szeptember 2-án körbezárták a németek által megszállt várost, amely azután, óriási veszteségeket szenvedve, szeptember 12-én szabadult fel. A tíz napig tartó harcok, bombázások során a városnak közel hatezer lakója életét vesztette, és mintegy 12 500 épülete teljesen elpusztult. Fedél nélkül maradt tízezreknek kellett minél rövidebb idő alatt otthont teremteni.
Az újjáépítéssel Auguste Perret (1874–1954) építészt bízták meg, aki ekkor – a vasbetonból készült házak építésével – régóta dédelgetett álmát valósíthatta meg. Új város született, lakóházakkal, iskolákkal, templommal, kultúrházzal, amely azonban saját korában nem talàlt egybehangzóan kedvező fogadtatásra. Pedig a tágas utcákat képező épületek modernsége nemcsak a külső megjelenésben, és az addig nemigen alkalmazott vasbeton felhasználásában, hanem az épületek belső megoldásaiban is jelentkezett. Perret fontos szempontnak tartotta a bentlakók számára kellemes környezet kialakítását. A levegős, természetes fénnyel elárasztott előcsarnokokból, lépcsőházakból nyíló lakásokat kellő fényt biztosító széles ablakokkal, beépített szekrényekkel látta el, sőt a konyhákat berendezve vehették birtokukba a lakók. Mindez, különösen állami bérházak esetében, akkoriban újdonságnak számított.
Auguste Perret tervének teljes megvalósulását ugyancsak részben érhette meg, mivel az építkezés 1964-ig tartott, Le Havre-i munkájával azonban, amely most az UNESCO védelme alá került, iskolát teremtett a XX. század építészetében.
