Nem ritka, hogy múzeumok gyűjteményük egy részét elérhetővé teszik az interneten, a nemrégiben újranyitott amszterdami Rijksmuseum azonban nagyobbat lépett: nagyon jó minőségben teszi közzé műtárgyai digitalizált változatát, sőt, arra buzdít, hogy nyugodtan töltsük le, manipuláljuk és használjuk fel a műveket a tetoválástól a pólódíszítésig bármilyen saját célra.
A múzeum 2012 októberében indított Rijksstudio nevű oldalán már 125 ezer műtárgy érhető el, mostantól pedig évente 40 ezer darabbal tervezik bővíteni az online gyűjteményt, amíg a nyolc évszázad művészetét felölelő, egymillió alkotást tartalmazó teljes kollekció ki nem kerül az oldalra. „Közintézmény vagyunk, így a nálunk lévő tárgyak bizonyos értelemben köztulajdonnak minősülnek” – idézi a New York Times Taco Dibbitset, a Rijksmuseum igazgatóját.
A közelmúltig a múzeumok féltve őrizték műtárgyaik jó minőségű digitális másolatait: csak kérésre adták ki őket felhasználók egy szűk körének (a sajtónak és a kutatóknak), szigorú felhasználási feltételekkel, részben a szerzői jogok védelme miatt, részben mert nem akartak elesni a poszterekből és szuvenírekből származó bevételektől, esetleg mert így próbálták megnehezíteni a hamisítók dolgát.
A valóság azonban azt mutatja, hogy az interneten lehetetlen megállítani a rossz minőségű másolatok özönét, és időközben – nagy múzeumokkal együttműködésben – Google Art Project néven elindult a keresőóriás hatalmas műkincs-digitalizálási projektje is. Mindezek hatására az elmúlt években egyes nagy intézmények kezdik felülvizsgálni korábbi stratégiájukat.
A Washingtoni Nemzeti Galéria például már 25 ezer művet tett elérhetővé weboldalán. A konzervatívabb intézmények azonban egyelőre inkább csak egyfajta virtuális katalógusként tekintik online gyűjteményüket: alacsony felbontású képeket tesznek közzé, hogy segítsék az orientációt, de nem támogatják a képek letöltését és újrahasznosítást – általában azért, mert meg akarják előzni azok kereskedelmi célú felhasználását.
Rijksstudio is arra kéri egyébként a felhasználóit, hogy tartózkodjanak a kereskedelmi felhasználástól – erre a célra még jobb minőségű képeket ajánl, amelyek megvásárolhatóak a múzeumtól. De Dibbits azt mondja, a saját célú felhasználásnak nincsenek határai. A képek manipulálásával – kivágással, átszínezéssel stb. – az emberek közelebb kerülnek az alkotásokhoz, jobban megfigyelik a részleteket, jobban emlékeznek rájuk – úgy véli. És ha valaki WC-papírra szeretne Vermeert nyomtatni? Legyen, „de akkor már inkább tegyen rá egy jó minőségű Vermeert, mint egy rossz reprodukciót” – foglal állást a múzeumigazgató.