A pécsi Hattyúházban Wargames – Fikció / Valóság? címmel látható csoportos kiállítás. Háború, tüntetés, forradalom, barikád, gépfegyver, atombomba – mindez meglepően játékos módon tálalva. Belépve a kiállítótérbe egyből a legmegdöbbentőbb munkával találjuk szembe magunkat: szép, kék felhős ég a falra kivetítve, mely egyre szürkül. Hirtelen megjelenik alattunk egy felhőkarcolokkal teli város képe, kiemelkedve belőle a WTC ikertornya, ahogy imbolyogva közelítünk felé a magasból. A pilótafülkéből nézünk alá. Fokozatosan haladunk a célpont felé, majd hirtelen minden elsötétül. Sokkoló látvány. Milliószor látott felvételek a tornyok lerombolásáról, de sosem ebből a szemszögből (Héctor Solari: Last flight, 2005).
A kiállítás legemblematikusabb munkája egy, a plafonra függesztett AK–47-es gépfegyver. Ebből a típusból – ha valaki nem tudná – jelenleg 6–7 millió van forgalomban, a világ minden háborús övezetében ezt használják. Nyugodtan mondhatjuk: a világ egyik legnépszerűbb tömeggyilkoló fegyvere. Ám ha jobban szemügyre vesszük a műtárgyat, fontos különbséget fedezhetünk fel közte és egy igazi között: felső részét a művészpáros egy mankó kapaszkodójaként alakította ki. Egyszerre nyújt támaszt és olt ki életet. Praktikus, mondhatánk cinikusan. (Sandro Porcu–Adreas Jeriga: Double side, 2005).
A következő, kevéssé autonóm műalkotás egy BBC interjú Jimmy Massey-vel, azzal az amerikai ex-tengerészgyalogossal, aki – miután kilépett a hadseregből -, a világ elé tárta, hogy hadserege hogyan írtotta a civil lakosságot Irakban. (Carlo Crovato: Pop the grape, 2005). (Az már csak „hab a tortán”, hogy pár héttel ezelőtt az a hír szivárgott ki, hogy Massey hazudott, hogy lejárassa az amerikai haderőt.)
Egy másik, szintén inkább dokumentációnak tekinthető munka Szolnoki József installációja: csipketerítős asztalon álló junoszty-kistévén követhetünk figyelemmel egy – több oktatóanyagból összevágott – videót arról, mit kell tennie a civil lakosságnak atombomba-támadás esetén. A honvédelmi minisztérium által a ’60-as években megrendelt filmeket szerencsére sohasem kellett felhasználni, így most kiállítótérbe helyezve – először – kerül vetítésre (Paranoia Recycling, 2003).
Palatinus Dóra munkáját (Álmok hógömbjei, 2008) nemrég a Derkovits-ösztöndíjasok kiállításán az Ernst Múzeumban láthatta a közönség. A művész olyan félgömb kristályokat állít ki, melyekben a hóesés alatt miniatűr tank, terroristák, szeméttelep, felrobbanó autó látható. A mellékelt füzetből kiderül, hogy a gömbök belseje megtörtént eseményeknek ad otthont. A munka apró szépséghibája, hogy a néző hiába venné kézbe és rázná meg – eljátszva a gyerekkori játékot – , biztonsági okokból tilos a műtárgyakhoz nyúlni.
A terem hátsó falára kivetítve egy kétcsatornás, egymással szinkronban futó loopon két-két, erősen megvilágított fiatal férfialak látható, fekete háttér előtt. Egy dél-amerikai fiú focimezzel a fején, egy afrikai férfi baseball-ütővel a kezében, egy fehér fiú barikád mögé bújva, a negyedik anarchista srác tetőtől-talpig fekete ruhában és csuklyában, utcakővel a kezében. A négy férfi mindegyike olyan támadóeszközt tart a kezében, amit korábban már használt, amikor részt vett különféle tüntetéseken. Most azonban mindegyikük csak játszik a kezében levő fegyverrel a támadás helyett. (Marek Brandt: Riot boys, 2008)
A kiállítás tematikájába tökéletesen illeszkedik Nemes Csaba: Remake I–X. (2007) című munkája, melyben a 2006. október 23-ai eseményeket dolgozza fel különféle képregény-stílusban, kihangsúlyozva a történések tragikomikus voltát (pl. túró rudi-evő felkelők, combino song). Látható még három rövid, szintén nem műalkotásként kezelt, pacifista video a Youtube-ról. (Bombings – Stop war! 2005, Nato 2005, Where is love? 2006). Az interneten bárki rájuk kereshet, szerzőiket anonimitás fedi.
A kiállítás direkt sem nem Amerika-, sem nem háborúellenes, legalábbis nem az a célja, hogy ebben a kérdésben állást foglaljon és harcoskodjon. Amellett, hogy nyilvánvalóan aktuális, az egész világot érintő problémákkal foglalkozik, a valóság és fikció kérdését feszegeti. Mennyire lehet hinni a média által közvetített eseményeknek, felvételeknek? Mennyire vagyunk kitéve a nagyhatalmi politikának és a gyűlöletkeltésnek?
A kiállítás kurátora Christian E. Gracza, a Robert Bosch Stiftung kultúrmenedzsere.
(Hattyúház, a pécsi Közelítés Galéria Kiállítóhelye, megtekinthető: május 18-ig.)