A szlovák határszélen rejtőzködő titokzatos művészkolónia esete a Medvével. Gondolatok a ceredi művésztelepről, a közös alkotásról és a faluval való szimbiózisról.

A ceredi művésztelep tizenhatodik évfordulójáról szóló tudósításnak szándékosan nem a „ceredi kalandok”, „a Medve esete az ifjú filmrendezővel”, avagy az „összművészeti tudományos kísérletek” címet adtam. Bár mindhárom jellemezné a Fürjesi Csaba, Sánta László és Kun Cili nevével fémjelzett, immár patinásnak számító művésztelep idei tevékenységét, mégis, az idén megnyílt impozáns galéria neve lett a címadó.
 
A tizenhat éve minden augusztusban megrendezésre kerülő művészeti esemény mindig tematikus; magyar és nemzetközi meghívott művészek az éppen abban az évben meghirdetett akció keretében készítik el műveiket, amelyek aztán a telep gyűjteményét gazdagítják, és kiállításra kerülnek a közeli Salgótarjánban. (Év közben aztán budapesti és külföldi galériákban is szerepel az anyag.) Idén már az izgalmas kis falu valódi kolóniának számító művésztelepe (immár négy ház egymás mellett) egy plusz épülettel, a Borderland Galériával bővült. Itt az idén meghívott művészek és az állandó tagok művei láthatók.

Cered akár mesebéli kis falu is lehetne, a műértő számára nemsokára egy nagyon impozáns album megjelenésével kézzelfogható közelségbe kerülhet. Az album képein követhető, hogyan hat egymásra a falu és az alkotói közeg. Hogyan élnek együtt és táplálkoznak egymásból. (Ceredi Művésztelep 1996–2010.)

Ceredet be kell barangolni, meg kell ízlelni, és el kell révedni a hullámzó kis dombok örvényében. Ha itt vagyunk, és elbeszélgettünk az itt élőkkel, elbicikliztünk a libafarm és a hatalmas masztodonként pihenő kombájnok között a Négy Tóhoz, egy Twin Peaksre emlékeztető misztikus, romantikus mikrovilágban érezhetjük magunkat. A hasonlat már csak azért is adja magát, mert a képzőművészeten túlmutató akciók egyre szaporodnak itt a művésztelep szervezésében, akár a baglyok az erdőben. Azaz: mindig történik valami.

A tavalyi Tisztaszoba projekt keretében például a meghívott alkotók a falu (még nagy számban létező) tisztaszobáit szállták meg, utat engedve az ihletettségnek, a szobák hangulatára, berendezésére és rendeltetésére reflektálva készítették el műveiket a helyszínen. A kiállítást aztán a szobákról, és a bennük elhelyezett „kakukktojás” művekről készült fotósorozat tette ki.

Amennyire működik a „hagyományos” alkotás itt, a grafika, festészet, szobrászat és színházi események, olyannyira cél mindezek összevonása is. Idén a producerként is nagyon hatékony és kreatív „telepgazda”, Fürjesi Csaba hirdette meg a Medvefesztivált. Mivel Cered a Salgótarján környéki Karancs-Medves tájegységben helyezkedik el (újabban eleven szlovák vendégmedvékkel), ezért adta magát a gondolat, hogy ez legyen annak a filmfesztiválnak a névadója, amelynek első filmjét az idei művésztelep résztvevői készíthették el. A forgatókönyvtől a statisztériáig, a kameraman és a világosító is a részt vevő képzőművészek, színészek és fotósok közül került ki. A film jeleneteit röpke hét nap alatt a helyi lakosok tevékeny közreműködésével teljesítette a „stáb”. A kész mű az év elejére várható, biztos bemutatóra elsőként a Borderland Galériában kerül sor.

Ahogyan a Cereden alkotó művészek eljutottak a mozgóképes műfajig – jól jellemzi azt a gondolkodást, ami ennek a „kolóniának” a sajátja. Olyanfajta összmunka és párbeszéd alakul ki itt évről évre, ami ellent mond a posztmodern „magányos hősök” korának. Itt egyfajta régimódi összefogás és otthonosság van jelen, ami nem zárja ki az egyéni akciók kibontakozását, de előhív olyan energiákat is, ami a közös munka sajátja. A projektek olyan klasszikus összefogással születnek itt, mint a kerti munka vagy a „betakarítás”. Ahogy a ceredi dombokon lassan körbebandukoló tehenek végigrágicsálják a mező füvét, olyan egyszerűséggel születnek meg itt a művek. Legyen szó akár egy festményről, akár egy filmről vagy más, közös gondolkodást igénylő akcióról.

Úgy gondolom, hogy Cereden évről évre nagyon hatékonyan valósul meg a magasztos művészet földközelivé szelídítése egy olyan közegben, ami akár egy mese színhelye is lehetne. Az itt alkotók pedig nem csak egy projekt részeseinek, hanem eleven mesehősöknek is érezhetik magukat. Lehetőség nyílik a helyi motívumok és anyagok felhasználására, értve ezalatt a szellemi és a kézzel fogható matériákat. A közös munka során nemcsak egymás felé tesznek lépéseket, de a műveket befogadó közönség és a környezet felé is, ahol dolgoznak. Úgy vonják be a falut az alkotás folyamatába, ahogy azt minden rendes „mesterembernek” dolga volna.