Az idei Kecskeméti Animációs Filmfesztivál négy kiállítása az összművészet jegyében zajlott. A grafikák, festmények és videóanyagok mellett, családi fotók, apró makettek, színpadrajzok és kosztümök is helyet kaptak a tárlatokon.

Alapvetően két generáció: a hatvan fölötti művészek és a még szárnyukat próbálgató fiatalok kaptak lehetőséget a szereplésre. A nagy öregek több évtizedes munkásságát egyéni retrospektív kiállítások idézték, a húszas-harmincas korosztály pedig közös tárlaton képviseltette magát. Jankovics Marcell, Orosz István és Háy Ágnes életműve, valamint Szoboszlay Eszter, Tóth-Pócs Judit és Roland újkori kísérletei együtt a magyar rajzfilm történetét mesélik el, a vonalrajztól a 3D animációig.

A fázisrajzoló gyakornokból a Nemzeti Kulturális Alap elnökévé avanzsált Jankovics Marcell 70. születésnapját ünnepli az idén. Az Oscar-díjra jelölt Sisyphus és a Cannes-i díjas Küzdők dinamikus képsorainak megálmodója Pál Rebeka tolmácsolásában ezúttal tapétával bevont falfelületeken keresztül szól a közönséghez. A nemzetközi filmes zsűrit erősítő Iványi-Bitter Brigitta rendezésében megvalósult kísérleti tárlat öt tematikus blokkra különül. Az első családi fotók, naplórészletek gyűjteménye, ami a művész eddigi életútjának személyesebb hangvételű lenyomatát adja; a mitológia univerzalitás, a motívumok a magyar mese és monda világából, valamint a ”68-as hatás mottói köré csoportosított elemek pedig az alkotói pálya nem kronologikus rendszerezését vállalták magukra. Önálló falat kapott Jankovics harminc évig érlelődött monumentális alkotása, Az ember tragédiája, aminek jelentőségét sokatmondó jelszavak, felskiccelt ábrák és a filmből kölcsönzött állóképek körkörös diagramja hivatott szemléltetni. Bár a tárlat újítása a művész és egyben művészettörténész írásos anyagainak kiemelése volt, három tévéképernyőnek köszönhetően fontosabb rövidfilmjei is megtekinthetőek a teremben.

Amilyen eklektikus a Jankovics életművét reprezentáló kiállítás, olyan homogén Háy Ágnest, a leginkább egyszerű vonalrajzairól ismert grafikusművészt bemutató tárlat, ami jórészt az alkotó nagyméretű kulissza-színpadrajzaival tölti meg a teret. A Kecskemétre szállított anyag a székesfehérvári Csók István Képtárban őrzött munkákból válogat, bemutatva az egyes filmekben megjelenő figurák felnagyított képeit is. Miután ez is az „egy szobás” kiállítások sorát gazdagítja, sem a híres, drótokat megörökítő fotogramsorozat, sem pedig a nyolcvanas évek avantgárd korszakára való visszatekintést színesítő filmes díszletelemek nem kaptak helyet a tárlaton. Levetítésre került ellenben a művésznő legújabb mozgóképes alkotása, az angol improvizatív zenész, Steve Moyes zenéjével fűszerezett A hiba ünnepe című film, és a Részecske kaszinó című, egy workshop keretei között készült pixallációs munka is.

Orosz István Cifra Palotában megrendezett, Arcképek című kiállítása a vezérelvként meghatározott fogalmat gyermeki szabadsággal kezeli, Escher lehetetlen konstrukcióit idéző fejtörőket, kirakós játékokat, kettős ábrákat, tükörhengeres anamorfózisokat használ fel az arcban rejlő játékosság szemléltetésére. Portréinak alanyai között felfedezhetőek kollégái (Gyulai Líviusz például kentaurként tűnik fel), barátai, családja és persze saját maga is. Bár a bemutatott képek között nincs egyéb stiláris vagy műfaji kapcsolat, több alkotást jellemez a változás szemléltetésének szándéka – amik az előtérben vetített filmek is tovább görgetnek.

A Kecskemétfilm Stúdió legifjabb generációját képviselő Szoboszlay Eszter, Tóth-Pócs Judit és Tóth-Pócs Roland filmjei alapvetően a régi módszerek és az új technikai lehetőségek szintetizálására törekednek. A hagyományos stop motion eljárást keverik a rajzfilmmel, élőszereplős felvételeket turbóznak fel 3D-s animációs megoldásokkal. Emiatt aztán még meglepőbb, hogy a filmjeik díszletelemeit, képző- és iparművészeti alkotások sorát bemutató kiállítás mellőzni tudta a tárlat összefoglaló anyagában „végeredményként” jegyzett filmeket. Ugyan az aprólékosan kivitelezett makettek, a szemet gyönyörködtető, nemezelt kosztümök és a filmből csent állóképek önmagukban is érdekesek, teljesebb lenne az összkép, ha maguk az elkészült alkotások is helyben hozzáférhetőek lennének.

Konzervatív és innovatív kiállításokra egyaránt akadt példa a KAFF kiegészítő programjainak repertoárjában. A tematikai eltérések így folyamatosan más és más befogadói attitűdre sarkallták az érdeklődőket, ellehetetlenítve ezzel a fásultság érzésének kellemetlen terhét. Külön öröm, hogy – Háy Ágnes tárlatát leszámítva – az összes említett kiállítás látogatható a fesztivál lezárása után is.