A címbéli „kapreál” szót a közismert „szocreál” mintájára kreáltam. Sigmar Polke ugyanis már a hatvanas években, a düsseldorfi művészeti akadémián megalapította többedmagával a „kapitalista realizmust”, amelyet szembeállított korának szocialista realizmusával éppúgy, akárcsak a fogyasztói társadalom pop-art mozgalmával, valamint az absztrakt és figuratív modern törekvések túlzott mitizálásával. Az 1941-es születésű kölni művész azóta hosszú utat futott be és manapság a legnagyobbak közé tartozik. Változatos életművéből most a Museum Moderner Kunst – Stiftung Ludwig Wien ausztriai, avagy európai viszonylatban egyaránt eddigi legreprezentatívabb retrospektív tárlatát mutatja be Bécsben. Az utóbbi négy évtized terméséből hatvan festmény és száztíz grafika látható október 7-éig, Frieder Burda, Josef Froehlich, valamint Reiner Speck magángyűjteményéből, katalógussal és filmvetítéssel.
A mindent elöntő korabeli reklámáradatot ironikusan felnagyított festményekkel kritizálta. Az utazási irodák banálisan idilli ajánlatait a Szerelmespár (1967), míg a „művészeti nagyüzem” műkereskedelmi sorozatgyártását a Magasabb lények rendelték el…(1969) női aktja teszi ironikussá. Később a szabadidő-kultusz konzum-templommá vált túlzásainak ürességét az újsághirdetésekből felnagyított fotókkal tette nevetségessé. Ekkor váltak állandó jellegű egyéni ismertető jegyévé az úgynevezett raszteres képek, amelyeket ráadásul szándékosan rossz minőségű papíron sokszorosított. A továbbiakban is fáradhatatlanul kísérletezett új meg új alapanyagokkal és technikai eljárásokkal, amelyek lényege az előzetes kiszámíthatatlanság avagy az utólagos, önálló változás. Ilyenek a különféle, áttesző vagy egymást fedő lakkok és festék-csorgatások, akárcsak a fotózáshoz használt vegyszerek reakciói során létrejött változások a fényérzékeny papíron. Az 1988-as Gangster című kompozícióján például átlátható rétegeket alkalmaz, a Fehér térben pedig raszterrendszereket variál egymással, olykor saját korábbi modorosságait is karikírozva.
Sigmar Polke józan humora és töretlen öniróniája teszi mindmáig fiatalossá a rangidős mester öregkori termését, egyben elfogadhatóvá a kritikáját, amely mások hibáit sem kíméli. Sajátos „képrejtvényeit” rendszerint megmosolyogtató kommentárokkal is kíséri „a gyengébbek kedvéért”, nehogy a sznobok tévedésből komolyan vehessék vizuális fricskáit és csipkelődéseit. Ám a fáradhatatlan „fenegyerek” álarca mögött mélységesen humanista meggyőződés, valamint elkötelezett művelődéskritikai magatartás rejtőzik. Ezt bizonyítja Christof Köhlhöfer 1969-ben róla készült, félórás dokumentumfilmje is, amelynek címe egy Polke-idézet: „Az egész test könnyűnek érzi magát és repülni szeretne…”, a MUMOK reprezentatív visszatekintésén pedig non-stop vetítésen látható.
A kiállítás október 7-éig látogatható.