A Magyar Nemzeti Galéria 1957. október 5-én nyitotta meg kapuit a korábbi Kúria épületében, a Kossuth téren. A törzsanyagot az anyaintézmény, a Szépművészeti Múzeum Új Magyar Képtára, majd a későbbiekben átigazolt Régi Magyar Osztály jelentette. Az intézmény 1975-ben költözött át a főváros egyik legexkluzívabb helyszínére, a Budavári Palotába.A félévszázados fennállását ünneplő Nemzeti Galéria talán megérdemelte volna az elhasználódott és végképp divatjamúlt enteriőrök – turisztikai szempontból nemcsak kívánatos, de lassacskán már kötelező – újratervezését. De a kulturális hiánygazdálkodás idején ez csak merész álomnak tűnik. Maradt a segélykiáltásszerű szakmai prezentáció, az intézmény keretei között zajló restaurátori leletmentésről. Lexikális eligazítás a tisztítóablak, a vakráma, az aranylüszter és az asztalosprés háza tájáról, bizonyítva a pénzforrások fukar kezű urai előtt, hogy egy állami nagymúzeumot nemcsak a kasszasikert hozó megakiállításokért érdemes fenntartani. Hanem, mert valakinek meg kell menteni az enyészettől a szétporladó műkincseket. Pozitív példának mindjárt ott van M S mester Vizitációja, a korszerű, aprópontos kiegészítő foltokat tartalmazó csodálatos rekonstrukció. (Igaz, csak fotótabló formátumban.) Bíztatásképpen a szombathelyi székesegyház egykori Maulbertsch-oltárképe terül elénk, ami félig összerakott mozaikként kacsingat a jövő restaurátoraira. Szomorú ellenpéldának pedig felsorakoznak Munkácsy bitumenes, azaz aszfaltos alapozású vásznai, amiknek soha meg nem kötő nyersanyaga lassú, befeketedő halálra ítélte a festő legtöbb alkotását, a tehetetlen restaurátorok legnagyobb szomorúságára. A szakma detektívregénybe illő izgalmait eleveníti fel a várandós Szűz Mária gömbölyű hasáról készített infravörös felvétel, amin kirajzolódik a keresztet hordozó, embriószerű Kis Jézus rajza. A digitális jövőt pedig a beszkennelt szobrokról készíthető, három dimenziós öntvények vetítik elénk. A restaurátori munka nehézsége és virtuozitása a műtárgy korával együtt növekszik: így a tárlat gerincét a Nemzeti Galéria páratlan szépségű késő gótikus kincsei jelentik, a szúette Szép Madonnák és a szárnyasoltárok ütött-kopott táblaképei. De Csontváry mostoha sorsú Cédrusának is méltó hely jut a kvalitásos műveket és bőbeszédű tablókat felsorakoztató kiállítás zárófalán. A döntéshozók figyelmébe ajánlandó végkövetkeztetés: restaurátorokra szükség van. Éppúgy mint a Nemzeti Galéria pénzigényes felújítására és alapos modernizálására.
Magyar Nemzeti Galéria
2007. március 27.–2007. augusztus 20.