Gabriel Heimler, amellett, hogy a párizsi École des Beaux-Arts-on szerzett diplomát, Budapesten is folytatott tanulmányokat, jól beszél magyarul, és munkáit a magyar közönség is ismerheti: 1994-ben a Fiatal Művészek Klubjában szerepelt, 2005-ben pedig egy nemzetközi csoportos kiállításon, meghívott berlini vendégként mutatta be képeit a Trafik Galériban. Kötődését Magyarországhoz elsősorban családi okok magyarázzák. Édesapja, akinek mérnöki szakértelme segítette többek között a Parc des Princes és a Louvre Piramisának megvalósítását, Magyarországon született. Gabriel Heimler 1988 óta Berlinben dolgozik, ahol az alkotómunka mellett aktív résztvevője a német főváros kulturális életének is. Tagja Berlin-Mitte kulturális tanácsának, alapítója a Meshulash művészcsoportnak és az európai zsidóság egyik kulturális lapjának, a GOLEM-nek.
A mostani, Le Cycle de la Genèse címmel rendezett párizsi kiállításán látható huszonnégy festményén bibliai történeteket dolgoz fel úgy, hogy azokat hol szembe, hol párhuzamba állítja a kortárs történésekkel. A Biblia szereplői nála sem nem földöntúli lények, sem nem szentek, hanem éppolyan erényekkel és hibákkal rendelkező esendő emberek, mint a Teremtés óta mi valamennyien. Humorral, iróniával, tragédiával töltött képeivel azt közli, hogy mi is lehetnénk a Biblia szereplői, mint ahogy ők is élhetnék a XXI-ik századi ember életét. A technika fejlődése csak életünket teszi kényelmesebbé, illetve a háborúkat kegyetlenebbé, maga az emberi természet nem más, mint volt. Heimler főiskolai tanulmányait abban az időszakban végezte, amikor az absztrakt művészet már az akadémizmus korszakába lépett, vagyis hivatalos oktatási programmá vált, így figuratív, a pop art és a német expresszionizmus hatását egyaránt éreztető képein jól hasznosítja az absztrakt képépítésről tanultakat.
Galerie Saphire, 69, rue du Temple, november 19-ig.