Az utóbbi évek egyik múzeumépítészeti, múzeumfejlesztési szenzációja volt az észak-itáliai Roveretoban Mario Botta tervei szerint fölépített Mart (Museo d”Arte Moderna e Contemporanea – Modern és Kortárs Művészeti Múzeum) megnyitása. Legutóbbi nagy kiállításán, amelyről az Artportál is hírt adott, a tánc és az avantgárd kapcsolatát mutatta be az új intézmény, az ottani anyagból és a múzeum szakembereinek fölkészültségéből azonban arra is telt, hogy a francia Nemzeti Múzeumok Egyesületével kooprodukcióban megrendezzék az Italia Nova – Az olasz művészet kalandja 1900-1950 című nagyszabású kiállítást is.A tárlat, amelynek tudományos igazgatója Gabriella Belli, a MART igazgatónője, további három nagy olasz múzeum – a Milánói városi múzeum, a torinói Modern Művészeti Galéria és a római Modern Művészet Nemzeti Galériája – bevonásával rajzolja meg a XX. század első fele olasz művészetének az összképét. Meghatározó jelentőségű alkotók éppen annyira jellemzik ezt a korszakot, mint elfeledett életművek. Ami az Alpoktól délre fél évszázad alatt történt, egészében is meglehetősen kevéssé ismert, noha a Grand Palais korábbi nagy kiállítása, a Melankólia főszereplői között is ott volt például De Chirico vagy Sironi, akikre, akárcsak Morandira, nagy hatást gyakorolt Paul Cézanne, kire halála századik évfordulója alkalmából a Szajna másik partján álló Orsay Múzeum nagy tárlata emlékezett az elmúlt hetekben. Egyébként is sokkal szorosabb a kapcsolat az olasz és az egyetemes művészet között, mint amennyire hajlamosak vagyunk számon tartani. A futurizmus indulásakor ugyanúgy Párizsra fókuszált, mint a metafizikus festészet atyja, De Chirico. A mára legendássá vált párizsi helyszínek, a Montparnasse lepusztult műtermei mellett azonban Itália is meghatározó hatással volt, például a Rómába látogató Gyagilev-balett művészei számára. Annak, hogy miközben egyes kiemelkedő alkotóit a modern művészet képviselőiként tartja számon a művészettörténet-írás, az olasz művészet egészéről kevésbé hajlamos tudomást venni, nyilván olyan politikai okai vannak máig is, amelyek a fasiszta rezsim és a progresszív művészet egymásra-találásából következtek, s amelyek ép elmével máig nem értelmezhetők. Az Italia Nova rendezői sem képesek, tán nem is merik ezeket az összefüggéseket teljes mélységükben feltárni, éppen ezért nem is ezekre, hanem a jól behatárolható nagy egységeken belül, az időszak főműveire koncentrálnak. A futurizmus, a metafizikus festészet, a mágikus realizmus, a Novecento mozgalma jelentik a nagy fejezeteket, míg eljut a látogató az ötvenes évek absztrakt, konceptuális munkáihoz. De Chirico, Morandi, Fontana vagy Burri kiemelkedő kvalitású művei mellett a Franciaországban ritkábban kiállított alkotások is szerepelnek a tárlaton, Balla, Boccioni, Carrà, Casorati, Campigli, Depero, Martini, Prampolini, Severini, Sironi, Savinio művei, Morandit kamaratárlatnyi csendélet képviseli.