Április nyolcadikán, este tizenegy órakor százméteres sor kígyózott a Deutsche Bank berlini székháza előtt. Nem pénzügyi bajbajutottak sokasága volt az, amely arra várakozott, hogy e kései órában bebocsájtást nyerjen az Unter den Linden 13. szám alatti épületbe; a tömeg a bank újonnan nyíló kiállítóhelyiségének Macht Kunst! (Csinálj művészetet!) című debütáló tárlatára várt. Az anyag se több, se kevesebb: 344 alkotó 344 képe.

Március végén a Deutsche Bank egy felhívással tette izgatottá azokat a hobbiművészeket, amatőr festőket, zugalkotókat, vagy éppen művészhallgatókat, pályakezdőket, akik titokban egy komolyabb kortárs intézményi-múzeumi környezetbe vizionálták művüket. A felhívás szerint április második hétvégéjén reggeltől estig bárki bevihette a bankba az alkotását, s ezeket egy 24 órás kiállítás keretében be is mutatták. A kiírók csupán egy feltételt szabtak: a művet fel lehessen akasztani a falra (tehát fotókat, festményeket, grafikákat, egyszerűbb kollázsokat lehetett bevinni). Az akció egyben a 2012-ben megszűnt, a Deutsche Bank által finanszírozott Deutsche Guggenheim helyén nyíló kiállítótér, a Deutsche Bank-KunstHalle figyelemfelkeltő marketingfogása is volt, ha nem elsősorban az.

Az érdeklődés óriásinak bizonyult. A regisztrációs időszak első napján négyszáz méteres sor kígyózott, akadt, aki hat órát várakozott – némi banki kávé és süti enyhítette a fáradalmakat. A regisztrációkor a bank munkatársai a műveket lefotózták; a művészeknek ezek után csak egy adatlapot kellett kitölteniük. Ezt követően a képeket az épület átriumának padlójára fektették le. A motivációt nem csupán az új kortárs képzőművészeti kiállítótér megelőlegezett rangja jelentette. A kiállítás munkái közül a háromtagú, kurátorokból álló zsűri két alkotót díjazott, ők az év végén közös kiállítást rendezhetnek a Deutsche Bank-KunstHalle termeiben. Emellett egy közönségdíjat is meghirdettek; ennek nyertese egy évig havi 500 eurós támogatást kap művészeti tevékenységének finanszírozására.

A képek garmadája persze sokkolt, a döntést nehezen lehetett meghozni. Bár akár az egész akció, ez a mozzanat sem bírt akkora súllyal; inkább a kollektív esemény-jellegében rejlett érdekessége. „Nekem személy szerint nincs bent munkám, de az egyik ismerősömnek igen“ – mesélte az a férfi, aki mögé beálltam a sorban este tizenegy órakor. Közel egy óra múlva jutottunk be. A kiállítóteret – amely április végétől rendes kortárs művészeti galériaként működik majd – három nagyobb teremre és pár kisebb helyiségre osztották. A földtől a plafonig képek borították a falakat. A rendezésben semmilyen koncepció nem érvényesült: számmal és névvel felkerült minden, amit csak bevittek az alkotók. Személyes, lírai festményektől popkulturális témájú képekig, apró grafikáktól keretezett monokróm vásznakig, számítógépes grafikákon át akvarell-absztraktokig, fotórealista festményektől asszamblázs tákolmányokig rengeteg műfajban, méretben, stílusban.

 

fotó: ignant.de

344 mű került ki, azoknak pedig, akik nem fértek be a tárlatra (1802 fő), a hónap végén adatik meg, hogy a nyilvánosság elé tárják vélt tehetségüket. A helyszín akkor a nagyobb befogadóteret biztosító régi pénzverde, az Alten Münze gyárépülete lesz. Az időpont éppen a berlini Galériák Hétvégéjére esik, a művészeknek így nem kell aggódniuk, hogy esetleg ezúttal kisebb művészeti zsongás közepette válthatják be azt a bizonyos tizenöt percüket.

Az újdonság varázsa közben lecsengett. A győzteseket kihirdették, az összesen hatezer látogató már tudja, milyen egy szalonkiállítás. A művek között, érdekes módon, nem nagyon akadt olyan, amelyik kritikával illette volna magát az elgondolást. Naiv komolyság jellemezte az egészet. A tárlatot járva, két sörperec-falat közt úgy tűnt, hogy ezt a naiv komolyságot éppen saját abszurditása ellenpontozza, valamint a maga által kiharcolt önirónia.

A szalon azt üzente: egyrészt van a vasárnapi festők, hobbiművészek, titkon zsenik által termelt alkotás-tömeg (talán művészet), amelyet formálisan díjazunk (ez a motiváció, és az ügy PR-vonzata). Másrészt önmaga puszta megjelenésével deklarálta különbözőségét attól, ami ezután jön. A 24 órás kiállítás alatt végig ketyegett az óra, a művek egyfajta siralomházává alakult a tér. A képek rengetege egy futó pillantásra érdemes munkák tarka sokaságává alakult.

Az egyetlen reflexív mű a 215-ös számú volt, amely egy A/4-es füzetpapíron hirdette: The lack of curators create monsters (A kurátorok hiánya szörnyeket szül). Pár nappal azelőtt pedig egy német művész, Sebastian Bienick próbálta performanszával kihozni a sorban állókat a sodrukból: idő előtt győztesnek hirdette ki magát, és a bank vezetőire mint barátaira hivatkozott, miközben nagyméretű aranyozott képével, melyen – állítása szerint – galambürülékből származó folt díszelgett,  megpróbált befurakodni a sor elejére.

A kritikákra azonban a szörnyek és a tőke hatalmának ellenére sem volt szükség, 24 órára a szörny-birodalom és a marketing-gépezet is működhetett. A 15 év alatt több mint kétmillió látogatót vonzó Deutsche Guggenheim helyén nyíló KunstHalle április 18-án már a pakisztáni művész, Imran Quereshi munkáival kezdi működését.