Ez a cikk másnak indult, mint ami lett belőle. Az artPortal hetek óta tervezte, hogy megszólal abban a vitában, amely az Élet és Irodalom (ÉS) hasábjain kezdődött a múzeumi negyed, a hazai muzeológia és a Városliget kapcsán. A múzeumi negyed története azonban kedd óta radikálisan megváltozott.
Nagyon másról szól már a város legnagyobb közparkjának átalakítása, a tervezett múzeumépítés, a Liget-projekt, amióta a Közlekedési Múzeumot kerítéssel körbevevő „biztonságiak” szabadcsapata és a velük minden jel szerint együttműködő rendőrség lép fel a Ligetvédőkkel, azaz a tüntetőkkel szemben, s az eszközeik egyre durvábbak.
A stabil kelet-európai hagyományokat felélesztve, egy épületfoglaló tüntetőt, aki nem mellesleg egy népszerű együttes énekese, a pszichiátriára vittek. Ott még nem tartunk, hogy a bevitt demonstrálót „kezelték” is volna, de bent tartották, és noha elmondása szerint az orvosok korrektek voltak vele odabent, idekint megkapta azért a megjegyzéseket a szervektől: „…folyamatosan osztottak, hogy nekem végem van, begyógyszereznek, szétinjekcióznak, hónapokra kivonnak a forgalomból és nekem annyi.” Az egyik tüntető eltört válláról szóló hírek járták be a sajtót, Szabó Rebeka, PM-es képviselőt „elvezették” a területről, a 82 éves Mécs Imrét, személyes beszámolók szerint, a földre lökték a Közlekedési Múzeumnál.
- Update 07.01: az a személy, akinek a válltöréséről a sajtóban ellentmondásos hírek jelentek meg, Sebestyén Eszter, megkereste az artPortal-t. Azt közölte, hogy BRFK közleménye, amelyben rá hivatkozva cáfolják a válltörést, nem az igazságot tartalmazza. A VI. kerületi kapitányságon nem hallgatták ki, jegyzőkönyv nem készült. Kórházi látleletét pedig még nem kapta meg.
A Városliget Zrt. és a Liget-projekt felelőse, Baán László törekvései, hogy a múzeumépítést és a park átalakítását pozitív, mosolygós, levegős, szuperkultúrált, európai projektnek állítsák be, amely „folyamatosan egyeztet” a polgárok és az érintett szakmák széles köreivel, végképp komolytalanná váltak. És éppen a Városliget Zrt. alvállalkozója – a Bont-Tör Zrt. – nyomán, ők szerződtettek ugyanis „őrzővédőket”, akik, tudvalevőleg, a hazai univerzális megoldóemberek, legyen szó Nemzeti Választási Irodáról, taxis tüntetésről vagy múzeumról.
Minthogy a terület és a projekt büdzséje kikerült mindenfajta parlamenti és költségvetési kontroll alól, várható volt, hogy valamiféle ex-lex helyzet és vele az önbíráskodás előbb-utóbb megjelenik. A Városligetet máris budapesti Gezi parkként emlegetik sokan, és az egész múzeumnegyedre borzalmasan rossz fényt vet az erőszak ténye, no meg az, hogy a „biztonságiak” a rendőröknek szidalmazzák, buzi ballibsizik a tüntetőket, egyfajta hallgatólagos összjáték részeként.
Miről lehet ezek után vitatkozni? Mivel, kivel szemben érvel, aki a múzeumi negyedet kritizálja? Mit véd ezek után az, aki a Liget-projektet védi? Mit képvisel ezek után az, aki a projektet képviseli? Mit tehet az, aki aláírta a támogató nyilatkozatot? Milyen lelkiismereti helyzetbe kerülnek, és mit lépnek a támogatók? Nem szeretnék itt morális ítéletet formálni róluk, de ami két napja a Városligetben zajlik, az nem független a Liget-projekt mögötti politikai akarattól és pénztől, azaz az államtól, s ez az állam az őt támogatók nevével is visszaélt.
Tiltakozók transzparense a budapesti Városligetben, a Kertem nevű szórakozóhely volt területénél. Fotó: artPortal
“A kifinomult kulturális viták itt és most véget értek.” – írja Gazemberek című publicisztikájában Tamás Gáspár Miklós filozófus, arra utalva, hogy nincs már miről beszélni, a hatalom megmutatta valódi arcát, ezúttal a Liget-projekten keresztül.
Pedig – hogy végre az artPortal szorosan vett illetékességi területére is rátérjünk – zajlik itt hetek óta egy vita, amely az Élet és Irodalom hasábjain György Péter cikkével kezdődött (A múzeumi rendszer szétesése – A múzeumi negyed: egy lehetséges válasz, ÉS, 2016 / 18. szám, május 6.), és meglehetősen izgalmasan folytatódott itt, itt és itt.
Noha a helyzet eldurvult, egy pillanatra érdemes elgondolkodni, miről szólhat és hogyan folyhat majd tovább ez a diskurzus? Miként kell innentől kezdve érteni a vitaindító cikk mondatait, amelyet a szerző a muzeológus szakmának szánt: „a múzeumi negyed ideája – és remélhetően gondosan kialakított gyakorlata – ugyanis nem elszigetelt elitkísérlet csupán, hanem olyan esemény, amely lehetőséget kínál az abban részt vevő intézmények közötti kooperációra, közös stratégiájuk kialakítására, mert a „szövetségi politikák” ebben az esetben nem az inkompetens, politikai-kulturális tőkéjét vesztett állam kontextusában, hanem az intézmények között lesznek kialakíthatóak.” Illetve, hogy most majd a „nagy gyűjtemények a közművelődés eszméjének, másként szólva a demokratikus kultúra múzeumi interpretációinak megfelelően létrehozott terekben kerülhetnek bemutatásra.” És főként: „A Liget-projekt minden kortárs konfliktus, érthető és átélt indulat, minden – általam is osztott – építészeti megvalósítással kapcsolatos aggodalom, minden sikerületlen vita ellenére a magyar muzeológia, illetve a tárgyi örökség új közönségek általi használatbavételének, demokratikus interpretációjának egyedülálló lehetősége. S ezt a lehetőséget értelmetlennek és közösségellenesnek vélem kihagyni…”
Hogyan kell mindezt érteni, és miként lehet mindezzel vitatkozni, most, hogy az „inkompetens, politikai-kulturális tőkéjét vesztett állam kontextusában” jóvátehetetlen dolgok történnek? El tudunk vonatkoztatni ettől a kontextustól? Eleve önellentmondásnak látszott a vitaindító szövegben az, hogy a szerző egyfelől a kormányzatot tette felelőssé a intézményrendszer szétveréséért, ugyanakkor éppen ettől a kormányzattól várta, hogy megteremti a fent vázolt lehetőséget az intézményrendszer demokratikus újragondolására. Végtelen naivitásnak tetszik most mindez.
Nem csak azért, mert a demokratikus jelző tényleg semmilyen módon nem illeszthető már sem a projekt, sem az azt társszerzőként jegyző magyar állam mellé. Nem csak azért, mert a projekt túl közel keveredett a korrupció és a politikai alvilág mocsarához. Nem csak azért, mert itt már múzeumszakmai kérdésekről beszélgetni tényleg lehetetlen. Hanem, mert Magyarországon, most már ismétlődő módon, a közhatalom az ellenőrizhetetlen, önjáró, paramilitáris csapatok segítségével érvényesíti akaratát, amelyek nyilván benyújtják mindezért a számlát, s amelyeket mostantól bármilyen szituációban be lehet vetni. Ha egy pártszékháznál, egy választási irodánál, egy beruházásnál be lehet vetni, akkor megtehető bárhol, bármikor.
Száz százalékig biztos vagyok abban, hogy sem az aláírásukkal a Liget-projektet pártolók, sem a fent idézett írás szerzője nem támogatnak semmiféle erőszakot. Amikor kiálltak a projekt mellett, nem számíthattak arra, ami most történt. De azt tudhatták, hogy semmiféle demokratikus processzus sem vette körül a folyamatot. Ha másképp lett volna, most nem tartanánk itt.
Azt pedig nem lehet nem észrevenniük, hogy a múzeumi negyed története kedd óta radikálisan megváltozott.