A november 2-án, a katolikus Mindenlelkek/Mindenszentek napján ünnepelt Halottak napja (Día de los Muertos) talán a legnépszerűbb ünnep Mexikóban.
A fesztivál tulajdonképpen három napig, november 1-től, az Ártatlanok napjának (Día de los Inocentes) és Angyalkák napjának (Día de los Angelitos) is nevezett Mindenszentektől november 3-ig tart. Az országot egykor uraló indián őslakosok halál-kultusza ötvöződik benne a spanyol hódítók meglehetősen erotikus vonzódásával az elmúláshoz.
Az ünnep külsőségei és bizonyos mértékben szellemisége is visszavezethetők az alvilágot uraló Mictecacihuatl istennőnek szentelt azték fesztiválhoz. Az aztékok naptáruk nagyjából augusztusra eső 9. hónapjában, egy teljes hónapon át ünnepelték a Halál Úrnőjét, akit a mai, a keresztény hagyományokkal ötvözött hitrendszerben Catrina figurája személyesít meg. A Szeretet Istene nevében mások országait elfoglaló, egész népeket mániákus kegyetlenséggel lemészárló spanyolok érkezése előtt az őslakosok körében szokás volt megölt ellenségek koponyáit az otthonokban őrizni és a halál-szertartások idején közszemlére tenni. Ma az alkalomra épített temetői és iskolai oltárokra, sírokra helyezett cukor-, vagy csokoládé koponyákban (homlokukra az elhunytak neveit írják) folytatódik ez a hagyomány. Az édes koponyákkal az élők is megajándékozzák egymást.
Halottak napján a helyi temetők megtelnek éneklő, táncoló, lakomázó, italozó emberekkel. Az ételeket az aztékok által a Halál virágának (cempasúchil – Flor de Muerto) nevezett és gyógyszerként, valamint a holttestek rituális mosdatásához is használt körömvirággal díszített sírokon tálalják. Az evés, ivás, éneklés és tánc közben az emberek vidám történeteket felidézve, rövid, humoros verseket (calaveras – „koponyák”) szavalva emlékeznek halottaikra. A halott gyermekek (los angelitos – „angyalkák”) játékokat kapnak, a felnőttek sírjaira tequilát, mezcalt és pulque-t locsolnak és étel-áldozatokat (ofrendas) valamint az alkalomra készített, emberi, vagy nyúl koponyát formázó kalácsot (pan de muerto), kandírozott tököt és cukorkákat helyeznek.
A halottak, pihenésük kényelmessé tétele érdekében párnákat és takarókat is kapnak. Az ünnepségek idején az emberek a temetőkben töltik az éjszakákat is. A fesztiválok külsőségei régióról régióra változnak, a maszkként is viselt koponyák (calavera) valamint a bábuként és a kosztümökön egyaránt megjelenő csontvázak (calacas) a közös szimbólumok.
A New Yorkhoz közeli település, Purchase büszkeségében, a Neuberger Museum of Art Café Galériájában tekintető meg Nicolás De Jesús’ Amates mexikói művész The Irony of the Skeletons című, a mexikói halál kultusz inspirálta kiállítása. Vigyorgó, grimaszoló csontvázak ülnek kifacsart pózokban, utaznak a metrón, találkoznak kávéházakban és kiállítás megnyitókon, csoportosulnak a Halottak napját ünnepelve temetőkben a kiállított metszeteken.
A nyomatok az azték hagyományoknak megfelelően, fakéregből gyártott amate papírra készültek. Az azték papírkészítés hagyományait a művész apjától tanulta, szülőhelyén, a mexikói Guerrero államban lévő Ameyaltepec nevű falucskában. Nemcsak a mexikói halálkultusz hagyományait tolmácsolják az 1990 és 2008 között született, az idősebb Pieter Brueghel részletgazdag művészetét idéző, gyakran meglehetősen erotikus nyomatok, hanem olyan aktuális témákkal is foglalkoznak, mint az illegális bevándorlás és a pénz korrumpáló ereje. A mexikói művész bulizó csontvázai az élet erejét mutatják a halál felett, ugyanakkor az élet relativitására is felhívják figyelmünket, hiszen a halálban valamennyien egyenlők vagyunk. Képeivel a művész tiszteletét fejezi ki az őt humorával és a társadalmi problémákra való érzékenységével egyaránt inspiráló José Guadalupe Posada (1852–1913) metszetkészítő, a csontvázábrázolás sok dél-amerikai művészre nagy hatást gyakorló mestere előtt.
A művész szülőfaluja áll a Pintores (Festők) és a Procesión al Cielo (Menet az Égbe) című, egyenként 10 nagyméretű munkát tartalmazó sorozatok fókuszában. Ezeken a képeken nincsenek csontvázak, a falu mindennapi életét mutatják, egymásra halmozott jelenetekben. Az európai perspektivikus ábrázolás egyetlen nézőpontból készül, a tárgyak, figurák közelebb vagy távolabb vannak a szemlélőtől. Mexikói megfelelője más térszemlélettel, egymásra helyezett rétegekben történik. A Pintores sorozat első képének legalsó rétege amate papírra hagyományos motívumokat festő gyermeket ábrázol. A következő rétegeken főző nők, játszadozó gyermekek, kutyákkal, macskákkal, csirkékkel benépesített tájban kunyhókat építő férfiak láthatók. A Procesión al Cielo sorozat képeinek rétegein esőért imádkozó, virágokat, gyertyákat, vallásos képeket vivő falusiak kapaszkodnak felfelé egy végtelenbe vezető hegyi ösvényen. A képek jól mutatják a hódítók és a meghódítottak kultúrájának szervesült, új minőséget eredményező összeolvadását.
Halottak napján a kiállítás vendégei olyan tárgyakat hozhatnak magukkal, amelyek kifejezik az életre, halálra és megemlékezésre vonatkozó elképzeléseiket. A tárgyakat elhelyezhetik a galériában épített oltáron. A kukoricalevessel (posole) megkínált vendégeket mambo zenét játszó zenekar szórakoztatja, a művész pedig személyesen kalauzolja őket a kiállításon.
Neuberger Museum of Art, Purchase, NY
2010. október 17. – november 14.