4307 Archives - artportal.hu

Egy szerethetőbb Warhol

Andy Warhol – From A to B and back again
Whitney Museum, New York, március 31-ig

Andy Warholnak olyan léptékű retrospektív kiállítása, mint amilyen most a Whitney Museumban látható, legutóbb 1989-ben volt az Egyesült Államokban, a New York-i Museum of Modern Artban. Andy Warhol 1975-ben megjelent kötetében (The Philosophy of Andy Warhol. From A to B and Back Again) művészetről, szexről, szerelemről, hírnévről, pénzről, sikerről fejti ki gondolatait, modernkori platóni filozófiai dialógusként. A és a B beszélgetnek, többnyire telefonon.

Andy Warhol (1928–1987), Ethel Scull 36 Times, 1963. Silkscreen ink and acrylic on linen, thirty-six panels: 80 × 144 in. (203.2 × 365.8 cm) overall. Whitney Museum of American Art, New York; jointly owned by the Whitney Museum of American Art and The Metropolitan Museum of Art; gift of Ethel Redner Scull 86.61a‒jj © The Andy Warhol Foundation for the Visual Arts, Inc. / Artists Rights Society (ARS) New York

Az 1989-es kiállítás, két évvel Warhol halála után a művészet történetében helyezte el őt a kurátor, Kynaston McShine és a katalógus tekintélyes művészettörténész szerzői, Robert Rosenblum, Benjamin H. D. Buchloh, Marco Livingstone által. A kiállításra visszatekintve, a Warhollal foglalkozó szakemberek jogos kritikája, hogy 1989-ben úgy közelítették meg az életművet, hogy nem vettek tudomást az akkori jelenről, arról a kontextusról, amelyben maga a kiállítás született és amelyben nem sokkal korábban még Warhol is dolgozott. Mintegy a történelmen kívülre helyezték Warholt. 2018-19-ben Donna de Salvo kurátor már nem siklik el afölött, amilyen közegben, kontextusban, történelmi helyzetben rendezi a kiállítást. Más szóval, azonkívül, hogy Amerika legismertebb 20. századi művésze nyilvánvalóan figyelmet generál és nagy látogató számot garantál a múzeum számára, a kurátor azzal foglalkozik, mi Warhol aktualitása ma, hol, milyen pontokon lehet vagy kell újraolvasni. Elmozdítja a fókuszpontot a „fénykorról”, a hatvanas évekről, a pop artról, és hangsúlyt kap Warhol korai, reklámgrafikusi tevékenysége, a cipőrajzai és a „fiúkról” készített homoerotikus rajzai, s ezeket immár nem választja le az életműről, nem sorolja a magánügyek közé. Ugyancsak hangsúlyosan mutatja be azokat a nyolcvanas években készített és a megrendelők elégedettségét elnyerni akaró portrékat, amelyeket a kurátor szerint a művészettörténet mindeddig nem igazán értékelt, pénzszerző, üzleti tevékenységnek minősített.

Andy Warhol (1928–1987), Untitled (Hand in Pocket), c. 1956. Ballpoint pen on paper, 16 3⁄4 × 13 3⁄4 in. (42.4 × 34.7 cm). Collection of Mathew Wolf © The Andy Warhol Foundation for the Visual Arts, Inc. / Artists Rights Society (ARS) New York

Andy Warhol a média és a nyilvánosság, a rendszer működésének tökéletes ismerője, cinikus használója, kihasználója volt. A nem igazán művészetszeretetéről híres Donald Trump szívesen idézi Warholt: “Making money is art and working is art and good business is the best art.” A kiállítás kapcsán több cikk is felidézi Trump, akkori felesége és Warhol találkozását, a Trump Towerről megrendelt képet, ami aztán a házaspárnak nem tetszett és amit sosem fizettek ki Warholnak, aki persze nagyon is odafigyelt a pénzre és sérelemként élte meg a történteket. Warhol Amerikáról alkotott képe nem volt kritikus, nehéz lett volna kritikai élt találni az üres felületben, aminek Warhol hívta magát és ami maga volt az amerikai élet tükre. Dona de Salvo, amikor a kiállítás mai relevanciájáról kérdezik, egyenesen azt mondja, hogy sokan nem számítottak arra, amiben most Amerika él, s vannak, akik úgy gondolják, ezért Warholt is felelősség terheli. Warhol nemcsak tükre volt, hanem tudatos része, résztvevője, haszonélvezője is a rendszernek, sőt halála után, munkáinak csillagászati magasságokat elérő árai révén, művei továbbra is ugyanannak a rendszernek a részei, működtetői.

Andy Warhol (1928–1987), Ladies and Gentlemen (Wilhelmina Ross), 1975. Acrylic and silkscreen ink on linen, 120 x 80 in. (304.8 x 203.2 cm). Fondation Louis Vuitton, Paris © The Andy Warhol Foundation for the Visual Arts, Inc. / Artists Rights Society (ARS) New York

A Whitney Museum Warholt a korábbiaknál árnyaltabb összefüggésrendszerbe helyezi, nem(csak) a szokásos Andy Warhol-képet jeleníti meg. Warhol identitása és személyisége, szexualitása is része a koncepciónak. A kiállítás nyíltan meleg művészként mutatja meg. Warhol a meleg szubkultúra része volt, az ötvenes, hatvanas években, a Stonewall lázadás előtt persze a nyíltan vállalt melegség mást jelentett, mint manapság. A queer Warhol 1993-ban volt első ízben konferencia-téma, az elhangzott előadásokból később kötetet adtak ki (Pop Out. Queer Warhol). Warhol queerségéről, melegségéről lehetett tudni, ez a kiállítás alapoz is erre a tudásra, az utóbbi évtizedekben végzett kutatásokra. Warhol szexualitását összekacsolja a munkáival, s megmutatja, hogyan jelenik meg a korai munkák kódolt nyelvében, témáiban, a queer gyermekkor szexuális fantáziáival feltöltött képregény figurákban, vagy Christine Jorgensen, az első nemváltó műtéten átesett férfi felemás cipőjének rajzában. S hogyan folytatódik, olvasható ki a későbbi művekből is. Warhol melegségét nem rejtette el. Mi másról szólnának az olyan művek, mint a 13 Most Wanted Men, az 1964-es New York Queens negyedében megrendezett világkiállításra készült mű, amelyet cenzúráztak (igaz, nem a szexuális konnotációi miatt), filmjei, vagy azok a pornográf fényképei, rajzai, amelyeket életében nem tudott nyilvánosan bemutatni, s amelyekből most láthatunk jónéhányat. A művészettörténet-írásban, kritikában ennek mégsem volt helye. Miért hallgatott a művészettörténet és a kritika Warhol szexualitásáról oly sokáig?

Andy Warhol (1928–1987), Big Electric Chair, 1967–68. Acrylic and silkscreen ink on linen, 54 1/8 x 73 1/4 in. (137.5 x 186.1 cm). The Art Institute of Chicago; gift of Edlis/Neeson Collection, 2015.128 © The Andy Warhol Foundation for the Visual Arts, Inc. / Artists Rights Society (ARS), New York

A katalógusban Okwui Enwezor azt mutatja meg, hogy lehet Warholt politikusan értelmezni ma. Warhol 1964-ben a Death in America címet adta párizsi kiállításának. Amerika sötét oldalát mutatta meg, nemcsak a halált, hanem a feketékkel szembeni rendőri erőszakot is. Enwezor nem akarja Warholt valamiféle polgárjogi harcosként beállítani, hanem azt mondja, hogy egy látszólag tökéletesen apolitikus, fehér művész a feketék szenvedéseinek képeit, fényképeit sajátítja ki, s bár nem foglal állást, nem vállal részt a fehér társadalom felelősségében, nem is menekül el a történelmi jelen elől, s a fénykép használatával emléket állít.

A Warhol halála óta eltelt időket nem hagyhatjuk figyelmen kívül, ennek a távlatnak is értelmet kell adnunk, s Warhol többek között ezért is érdekes számunkra, ma. Glenn Ligon ugyanebben a katalógusban keményen kritizálja azt, ahogyan Warhol feketebőrű transz-modelljeihez viszonyult és kihasználta őket. Egy másik tanulmány a queer teoretikusok vakfoltjára hívja fel a figyelmet, arra, ahogyan nem veszik észre vagy nem vesznek tudomást Warhol viszonyáról a hithez, a valláshoz. Jessica Beck szerint Leonardo Utolsó vacsorájának átirataiban az AIDS-re, saját félelmeire, a kiszolgáltatottságra, marginalizálsra reagált. Warhol, aki rettegett a betegségektől, fertőzésektől, az AIDS-től, abban a kulturális légkörben készítette Utolsó vacsoráit, amelyben az egymást követő Reagan majd Bush kormányzat egyaránt közömbös volt az AIDS-válság, a kisebbségek, köztük a melegek iránt.

Andy Warhol (1928–1987), Ari and Mario, 1966. 16mm, color, sound; 67 mins. @ 24 fps. Pictured: Ari Boulogne and Mario Montez. © 2018 The Andy Warhol Museum, Pittsburgh, PA, a museum of Carnegie Institute. All rights reserved.

Ez a legnagyobb különbség az 1989-es és a mostani kiállítás között. A minden tekintetben átfogó, harminc évvel ezelőtti retrospektívről sem hiányoztak Warhol ismert vagy kevéssé ismert művei, de az a kiállítás a MoMA-ban nem foglalkozott az akkori relevanciájukkal. 1989-ben még a kánonnak megfelelő értelmezés, a művészettörténetben való elhelyezés folyt, amelyben a korai művek a nagy művész fiatalkori zsengéi voltak, amelyben nem volt helye szexualitásnak, melegségnek. Három évtized múltán, 2018-19-ben annak a vizsgálata folyik, ami eddig kimaradt, kilógott a kánonból, s ezzel elkerülhetetlen magának a Warhol-kánonnak az átírása is. Az eredmény egy kétségtelenül szerethetőbb, emberibb Andy Warhol, szemben a hideg, okos, cinikus, üzletember képével.

Nyitókép: Andy Warhol (1928–1987), Self-Portrait, 1964. Acrylic and silkscreen ink on linen, 20 x 16 in. (50.8 x 40.6 cm) – Detail. The Art Institute of Chicago; gift of Edlis/Neeson Collection, 2015.126 © The Andy Warhol Foundation for the Visual Arts, Inc. / Artists Rights Society (ARS) New York

Kétszáz dollárért vett egy 60-80 ezret érő Warhol képet – véletlenül

Egy New Jersey-i nő a Craigslisten vásárolt magának 200 dollárért (kb 55 ezer forint) egy kanapét. A kanapé egy dobozzal jött, amiben mindenféle értéktelen, töltelék cucc, szemét volt, és egy kb 60-80 ezer dollárt (16-22 millió forint) érő Warhol kép.

Robert Mapplethorpe: Andy Warhol, 1983. Forrás: Tate – National Galleries of Scotland

A vásárlónak azon a fantasztikus szerencsén kívül, hogy talált egy sértetlen Warhol művet, további szerencséje is volt, mert nem kellett művészettörténeti képzettség a mű alkotójának kitalálásához, miinthogy a munka hátoldalán ott volt a Warhol Foundation pecsétje. A Torso (1977) című képet rögtön fel is tette egy aukciós oldalra, a Paddle8-ra, ahol az már valószínűleg el is kelt, ismeretlen összegért.

Andy Warhol: Torso, 1977. Forrás: Warhol.org

Talány, hogyan kerülhetett a dobozba a mégcsak nem is kisméretű, 127×101.6 cm-es munka, és miért nem nézte meg senki a hátoldalát?

A Torso (1977) egyébként, a hangsúlyosan ábrázolt férfitest és nemi szerv, azaz a szexualitás, nemi identitás témája miatt különlegesnek számít Warhol életművében.

Warhol képeket loptak egy parkoló autóból

Az történt, hogy egy nürnbergi galerista kedd este bepakolta a festményeket a galéria autójába, hogy csütörtök reggel elvigye őket egy kiállításra, Düsseldorfba. Csak épp csütörtök reggel a képek már nem voltak a csomagtartóban.

Ahogy Claudia Eidner, a nürnbergi Galerie Hafenrichter képviselője elmeséli: a főnöke, Jens Hafenrichter kedd este bepakolt a galéria autójába hét képzőművészeti alkotást, a galéria tulajdonait, hogy azokat csütörtökön elvigye egy düsseldorfi kiállításra. A hét mű között volt az ellopott két egyedi Andy Warhol print és egy Otto Piene kép, összértékük 100.000 euró (majdnem 31,5 millió forint). Ezen kívül egy keretezett Mr. Brainwash kép és Warhol polaroidok.

Andy Warhol: Harald (Toni) Schumacher, kb.1983., Fotó: Galerie Hafenrichter, Nürnberg

Hafenrichter indulás előtt, véletlenül fedezte fel a lopást, mert egy CD-t akart kivenni a csomagtartóból, hogy utazás közben zenét hallgasson. Az autót nem törték fel, és semmilyen nyom nem utalt arra, hogy felnyitották volna a csomagtartót. Természetesen profik voltak, tudták, mi van a parkoló autóban, és voltak eszközeik, kulcsaik is az autó felnyitásához. Csak három képet vittek el, nem érdekelte őket a többi, kisebb értéket képviselő Warhol-Polaroid sem. A profizmus további jele, hogy egyelőre nincsenek tanúk, senki nem látott semmit Nürnbergben, holott a két keretezett Warhol kép egyenként több mint 100×100 cm volt, tehát a tolvajok nem sétálhattak el a művekkel a hónuk alatt.

Andy Warhol: Cologne Cathedral, 1985., Fotó: Galerie Hafenrichter, Nürnberg

A történet azonban, amilyen abszurdan kezdődött, ugyanolyan abszurd módon folytatódott. Ahogy a galéria képviselője indignálódva panaszolta, a rendőrség ki sem jött a bejelentésükre, hiába reménykedtek, hogy mint a filmekben, kiszállnak, ujjlenyomatokat vesznek le, fotóznak, tanúkat keresnek. A galéria embereinek kellett bemenni a kapitányságra és bejelentést tenni, amit a rendőrök rögzítettek, és ennyi.

Otto Piene: Growth, 1976., Fotó: Galerie Hafenrichter, Nürnberg

Nem tudunk mást mondani, minthogy ennél szerencsétlenebbül hangzó történetet rég olvastunk. Parkoló autóban hagyni Warholokat? Nem egy csomag papírzsebkendőről vagy egy zacskó csipszről van szó! És nem két percre, hanem majdnem másfél napra hagyta ott az autót a galéria vezetője. Persze, nem ismerjük az események hátterét és teljes kontextusát, de valószínűleg nincs az a kontextus, amiben értelmes döntés, cselekedet egy ekkora sztár műveit, amely művek stabilan évek, évtizedek óta az aukciók legkelendőbb tételei és befektetései, egy parkoló autóban hagyni napokra. A rendőrség megfontolásai, lazasága mögötti érveket szintén nem látni. De hát úgy tűnik, ez egy minden ízében laza történet, a kabarék világából.

2013: a rekordok éve a Sotheby’s-nél

„A 2013-as év kiemelkedő volt a műkereskedelem és a Sotheby’s számára” – értékelte az elmúlt évet Bill Ruprecht, a brit alapítású, de New Yorkban székelő nemzetközi aukciós ház elnöke, aki idén az őt ért kritikák és támadások ellenére is stabilizálni tudta pozícióját a vezetésben. Elmondása szerint a cég több kulcsterületen erősítette meg vezető szerepét, főként a dinamikusan növekedő ázsiai piacon, illetve az ékszereladások, valamint az impresszionista és a modern művészet terén. Több rekordot is beállított az idén az aukciós ház: 83 millió dollárért adták el a „Rózsaszín álom” nevű gyémántot – soha nem kelt el ékszer és gyémánt ilyen magas áron –, illetve világrekorder áron, 33 millió dollárért találtak vevőt egy szőnyegre is. A Sotheby’s idei forgalma 19 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Az aukciós ház tudhatja magáénak a legmagasabb áron eladott Andy Warhol-művet is : a Silver Car Crash-ért 105 millió dollárt fizetett vevője, így ez lett a valaha eladott második legdrágább kortárs műtárgy. De Norman Rockwell, Barnett Newman és Gerhard Richter egy-egy művét is alkotói rekordáron ütötték le idén.

„Az eredmények jól mutatják a Sotherby’s tapasztalatát: a világ legnagyszerűbb kincseivel rendelkezünk, azokat jól árazzuk be, s megtaláljuk számukra a piacot és a megfelelő vevőt. Mi így határozzuk meg a sikert” – mondta Ruprecht.

Az aukciós ház vezető pozícióba került az ázsiai piacon, ahol az idén rekord árbevételt is elkönyvelhetett. A területen az előző évhez képest 50 százalékkal növelte forgalmát. Decemberben rendezte második kínai árverését Pekingben, ahol 37 millió dolláros összbevételével a valaha elért legnagyobb kínai műtárgyárverést produkálta. A Sotheby’s saját eredményein keresztül is úgy értékeli, hogy 2013-ban a nemzetközi műtárgy-kereskedelem sikeres évet zárt, Ázsia pedig kihagyhatatlan piaca lett az üzletágnak.

Ismét árverési csúcsdöntés: Andy Warhol

Úgy tűnik, megállíthatatlan a kortárs és a 20. század második feléből származó művek árainak elrugaszkodása. Míg a múlt héten egy Francis Bacon képért 142,2 millió fizetett ki új tulajdonosa, most Andy Warhol Silver Car Crash (Ezüst autóbaleset) című munkájának megszerzéséért volt kénytelen mélyen zsebébe nyúlni vevője. A Sotheby’s New York-i árverésén a licit 60 millió dollárról indult, végül 105,4 milliónál ütötték le, az est összbevétele pedig 380,6 millió dollár volt. Az aukciós ház még sosem könyvelhetett el ekkora bevételt egyetlen árverés után, a Warhol kép pedig a valaha eladott második legdrágább kortárs munkának járó dobogós helyet szerezte meg.

Warhol értéke egyébként lényegesen megugrott, hiszen legutóbb „csak” 71,7 millió dollárt adtak a pop art ikon egy munkájáért. Tobias Meyer, Sotheby’s kortárs művészeti részlegének vezetője, aki kikiáltóként is részt vett az árverésen, nagyon elégedett, hiszen a rekordbevétel mellett állítja, hogy „eddigi karrierem legjobb képét adtam el” – hozzátette, „a Warhol nagyszerű áron ment el, nagyon megérte”.

A kilétét titokban tartó vevő telefonon licitált az 1963-as Warhol képre, így egyelőre azt sem tudni, hogy a világ mely pontjára kerül a munka. Az aukciós ház illetékesei szerint a licitálók 64%-a Amerikán kívülről, egyre inkább Latin-Amerikából, Ázsiából, így a műtárgy-kereskedelemben is dinamikusan fejlődő Kínából érkeztek. A Sotheby’s épp ezért a hónap végén, történetében először Pekingben rendez árverést.

Fotó: Sotheby’s

hírlevél